Kincsek a környezetünkben

– Személyesen nem tudunk találkozni, mert – talán nem meglepő módon – beszélgetésünk idején is úton van, most éppen Erdélyben. Mi járatban arrafelé?
– Az elmúlt több mint harminc évben már csaknem minden utazásomról készült valamilyen beszámoló, most is erre készülök, hiszen több – köztük egy homoródi – turisztikai fejlesztést is megnézek. A tusnádfürdői fesztiválon pedig beszélgetést vezettem.

– 178 országban járt a világon a 193 ENSZ-tagállamból. Hogyan lett világutazó?
– A hetvenes évek végén gyerekként egyik nyáron a nagybátyámnál jártam Svájcban, ahol egy áruházban fürtökben lógott a banán. Akkoriban nálunk úgy lehetett banánhoz jutni, hogy várni kellett decemberig, és ha még maradt nekünk is, akkor tudtunk vásárolni. Ha nem, akkor csak kubai narancsot ettünk. Nos, megkérdeztem a nagybátyámtól, hol kell feliratkozni a banánért. Ő elmondta, náluk ez úgy működik, hogy bele kell tenni a kosárba, és ki kell fizetni. Akkor értettem meg, hogy a világ más, mint amilyennek elképzeljük.

– Hogyan folytatódott?
– A nyolcvanas években az akkori szocia­lista országokba tudtunk utazni. Egyetemistaként a kilencvenes években már eljutottam Egyiptomba, Görögországba. Majd a Helló, világ című televíziós utazási jellegű műsor szerkesztő-riportere lettem Vinkó József főszerkesztő mellett. A Világszám című első kereskedelmi televíziós utazási műsor létrehozásában is részt vettem a TV3-ban, valamint dolgoztam a Danubius Rádióban is. Első diplomámat az ELTE-n szereztem, magyar–történelem szakon tanultam, doktori fokozatom is lett nyelvészetből, és később a jogot is elvégeztem. A Magyar Rádió ri­porteriskolájában nagyon jó mestereim voltak, szinte minden rádiós műsortípust kipróbáltam.

– Van olyan hely, ahol még nem járt, és szívesen utazna oda?
– Ahová szerettem volna eljutni, oda sikerült is. Azért nem mentem el az összes országba, mert az én utazásaim majdnem mindig valamilyen munkával kapcsolatosak. Van olyan hely, ahol már 25 alkalommal jártam, és a közelmúltban Ecuadorba is már másodszor utaztam. Sokszor vittem Erdélybe neves vendégeket, akik megismerhették az ottani kulturális értékeket, köztük a gyergyói templomokat is.

– Ez utóbbi is azt mutatja, hogy nem kell feltétlenül távoli vidékekre menni, hogy érdekeset lássunk.
– A koronavírus-járványnak a maga negatívumai mellett pozitív hozadéka volt, hogy elkezdtük felfedezni a saját környezetünket, és rájöttünk arra, hogy ha kicsit kimozdulunk, akkor rengeteg kinccsel találkozhatunk. Egy budapesti ember is megnézheti a fővárosunk cseppkőbarlangjait, debreceniként is érdemes ellátogatni a Panoráma útra, soproniként pedig a Taródi-várhoz. A csodák között említhetjük a beregi templomokat, köztük a tákosi mezítlábas Notre-Dame-ot. Ezek a hazai kincsek felértékelődtek az utóbbi időben. Trendivé vált mostanában bejárni a vidéki Magyarországot, amelyet egy egész élet alatt sem lehet megismerni teljesen.
– Így látják a magyarokat a világban című könyve idén már a negyedik, bővített kiadásban jelent meg. Általánosságban mi mondható el a témában, hogyan látnak minket, magyarokat?
– Összességében jobb a kép, mint amit mi sokszor elképzelünk. Sokan tartanak minket szerethető, érdekes, kreatív, emellett pesszimista embereknek. A különböző országbelieknek más és más a véleményük. Rengeteg interjút készítettem, sok sztereotípiával is találkoztam. Vannak olyan romantikus elgondolások is, hogy mi még ma is ménest hajtunk lovakról, és sokszor keverik Budapestet Bukaresttel. Az is érdekes kérdés, hogy mit gondolnak azok a külföldiek, akik itt élnek Magyarországon.

– És mit?
– Egy Magyarországon dolgozó orosz nő mesélte nekem egy interjúban, megdöbbentő volt számára, hogy az itteni férfi kollégái mennyit beszéltek a betegségeikről. A pesszimizmusunkról szólva pedig elmondta, hogy egyik munkatársát egyszer látta igazán örülni: amikor meghalt a nagyapja, és ezért nem kellett megadnia neki a kölcsönkért pénzt. Morbid példa, de groteszk módon rávilágít arra, hogy kevésbé tudunk örülni az életnek, pedig a világ más tájait tekintve nincs okunk panaszra. Nem véletlen, hogy amikor kijut egy magyar Thaiföldre, akkor úgy érzi, megérkezett a szabadság birodalmába. Jó lenne, ha a mindennapjainkban is tudnánk egy kicsit engedni a feszességből. Emellett természetesen büszkék lehetünk a magyar tudományos, kulturális és sporteredményeinkre, amelyeknek csodájára jár világ.

– Az imént Thaiföldet említette. Épp a napokban olvastam, hogy Thaiföldön valakit börtönbe zártak, mert nyilvánosan kritizálta a szállása minőségét. Önnel történtek emlékezetes kellemetlenségek külföldön?
– Sokan gondolják úgy, hogy az utazásai­mon kizárólag csodálatos, mesebeli élményeket szerzek, miközben a pálmafák árnyékában koktélokat szürcsölgetve a tenger morajlását hallgatom. Ehelyett a valóságban rengeteg nehézséggel kell megküzdenem. Volt, hogy kiverték a fogamat Afrikában, de az is előfordult, hogy fogságba estem. Kubában kis időre tévedésből bezártak, mert azt hitték, hogy amerikai kém vagyok. Megjelentünk Fidel Castro beszédén, de elaludtunk az autó­ban, mert annyira fáradtak voltunk. Az útitársam miatt egy nappal korábban érkeztünk a helyszínre. A barátom megkérdezte a helyiektől, hogy mikor lesz Castro beszéde, és azt mondták neki spanyol nyelven, hogy mañana, vagyis holnap. Ő azonban a szó hangzása miatt úgy értelmezte, hogy ma – mert a magyaron kívül semmilyen más nyelven nem beszélt. Ezért érkeztünk korábban, és így kerültünk a rendőrök őrszobájára.

– Említette Ecuadort. A napokban hazánk miniszterelnöke tárgyalt a dél-amerikai ország elnökével, és oktatási megállapodást is kötöttek. Ön hogyan került Ecuadorba?
– Az ecuadori kormány hívott meg, és így hosszabb időt tölthettem el az országban. A második időszakban a konzul kíséretében néztem meg a turisztikai kínálatot, és így eljutottam a Galápagos-szigetekre is. A magyar és az ecuadori kormány az elmúlt hónapokban több megállapodást is kötött. A kereskedelmi forgalom nagyobb, mint ami a hivatalos statisztikákban látszik, mert közvetítő országok is belépnek a szállításokba. A banán például német, a rózsa holland közvetítéssel érkezik hozzánk. De nem feledkezhetünk meg az élénk kulturális kapcsolatokról sem: például Olga Fisch magyar származású textilművésznek köszönhetően a kalocsai motívumok visszaköszönnek egyes indián szőtteseken.

– Más ízű a banán és a kakaó a termőhelyen, Ecuadorban, mint itthon?
– Ettem fáról sárgán szedett banánt, olyan volt, mint a méz. A legnagyobb ültetvények mind exportra dolgoznak, és zölden szedik le a gyümölcsöt, szállítás alatt lesz sárga. Egyébként olyan tiszta banán érkezik Ecuadorból hozzánk, hogy akár még a héját is megehetnénk. A kakaó is más ízű frissen kóstolva, egyébként a kakaóbab fehér, erjedés és szárítás után lesz barna színű.

– Sok pénz kell ahhoz, hogy utazni tudjunk?
– Nem kell feltétlenül pénz az utazáshoz. Idő, elszántság, és az igényszint csökkentése a fontos. Van olyan ismerősöm, aki teherhajókon munkát vállalva járja a világot. Ha tehát mindegy, hogyan, mikor és hová érkezem, akkor saját magam meg tudom keresni azt a kis összeget, ami szükséges. Egy másik ismerősömnek annyi pénze volt, hogy a motorjába tudott üzemanyagot tölteni, és Saint-Tropez-ban mégis ott fürdött a tengerben, ahol a legnagyobb sztárok. Utazásai közben kukorica- és búzaföldön aludt, maradékot evett a gyorséttermekben. Egyik alkalommal olyan fáradt volt, hogy még a kombájnok hatalmas zajára sem ébredt föl – szerencsére a munkások észrevették, és körbearatták. Mindig van tehát lehetőség minimális pénzzel utazni, ha nem köt a család, az idő, a munka, és nem mindenképp a Ritzben akarunk megszállni. Gyerekekkel, gazdasággal, állandó munkahellyel ezt persze nem lehet megcsinálni.

– Említette, hogy az utazásain van valamilyen feladata. Tud a modell feleségével és a három gyermekével utazni és kikapcso­lódni?
– Nemrég voltunk Tihanyban, és elmentünk Vászolyba a Szent Jakab-kúthoz. Iszogattunk a forrásvízből, és közben Fülöp fiamat, aki mellettünk játszott, megcsípte egy kis rák. Nem fájt neki, de négyszer elmesélte. Ezek az apró élmények nagyon fontosak. A gyermekeim nagyon szeretnek utazni, indulás után rögtön elalszanak az autóban, és amikor megérkezünk, akkor rendkívül érdeklődőek. Azért érdemes külföldre is utazni velük, mert egy ilyen út után saját magukat, saját településüket is másként látják majd.

– Hogyan lehet megismerni egy másik országot?
– Teljesen sehogy. Ne akarjunk mindent maradéktalanul, görcsösen megismerni. Ma­gam is úgy gondoltam régen, hogy mindent meg kell nézni, ezért végighajtottam a szülei­met Rómán, az utolsó szögig mindent megnéztünk, majd úgy elfáradtak, hogy nem is tudták élvezni az utazást. Úgy is ismerkedhetünk egy országgal, hogy beszélgetünk a tengerparti árusokkal, részt veszünk egy-egy fakultatív programon. Fontos, hogy azt csináljuk, amivel elégedettek vagyunk, amivel kellemesen érezzük magunkat, legyünk nyitottak, beszélgessünk sokat, és élvezzük az életet.