
Légiósok: „Láttam, hogy a magyarok megvédenek” – Kerkez Milos
nemzetisport.hu

Szeptember 1-jén becsengetnek, és kezdetét veszi a 2023/24-es tanév. Horváth Péterrel, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével, a Győri Révai Miklós Gimnázium igazgatójával néhány nappal a tanév kezdete előtt többek közt arról beszélgettünk, hogy bár a szokásosnál nagyobb bizonytalansággal, és egyes helyeken akár pedagógushiánnyal indul a tanév, szem előtt kell tartani a célt, miszerint a gyerekeknek nyugalmat kell biztosítani a tanuláshoz.
Fotó: KarcFm
– Az már biztos, hogy az idei tanév hosszabb lesz a szokottnál, hiszen 2024. június 21-én ér véget. Az is furcsa, hogy a hét utolsó munkanapján, pénteken kezdődik.
– Péntek, avagy sem, a tanév hazánkban a törvényi előírás szerint mindig szeptember 1-jén kezdődik és 180 tanítási napig tart. Az idei tanévben viszont hosszabb lesz a téli és a tavaszi szünet. Ezek alakulását a naptári ünnepek is befolyásolják – húsvét, karácsony –, amelyeket figyelembe vettek, hogy ne tört héten kezdődjön a tanítás. Ezért lesz hosszabb az idei tanév. Tavaly – a háború kitörését követő energiabizonytalansági helyzet miatt – elmaradt az őszi szünet, de idén az is lesz.
– A gyerekek vagy örülnek a tanévkezdésnek, vagy nem. A szülők kicsit talán fellélegeznek. A tanárok viszont most szembesülnek a státusztörvénnyel kapcsolatos rendelettel, amely jelentősen befolyásolja az életüket. Igazgató úr milyen tanévkezdésre számít?
– Ne felejtsük el, a Covid-járvány megtanított minket már arra, hogy minden változik, és az online tanítással már alaposan kiléptünk a komfortzónánkból, megtanultuk, hogy rugalmasan kell kezelni a helyzeteket. A szomszédunkban háború dúl, melynek gazdasági hatásait mindannyian a bőrünkön érezzük. A tavalyi tanév pedig pedagógustüntetésekkel, demonstrációkkal zárult, és a közhangulatban benne van, hogy szeptemberben ez folytatódni fog. A tiltakozáshoz – törvényes keretek közt – mindenkinek joga van, ám a demonstrációk – amelybe a diákok is bekapcsolódnak – megzavarják az oktatáshoz szükséges nyugalmat. Ez azonban a pedagógus-szakszervezet hatáskörébe tartozik.
Mindezeket figyelembe véve úgy tűnik, hogy az idei tanév sem lesz könnyebb a tavalyinál: a tanárok valószínűleg csak szeptemberben ismerik meg az új pedagóguséletpálya-törvény konkrét végrehajtási rendeletét, és elindul – ugyan még nem kötelező jelleggel – a teljesítményértékelési rendszer, folytatódnak a mérések. Tehát rengeteg olyan feladat lesz az intézményekben, amelyek újdonságnak számítanak. Kicsit aggódva várom a szeptember 15. és 29. közötti időszakot, hogy mennyien lesznek azok, akik ebben az új jogállásban nem szeretnének részt venni, hiszen ez veszélyezteti azokat az intézményeket, ahol több olyan kolléga lesz, aki a felmondás mellett dönt. Őszintén szólva, én azt szeretném, és szerintem az lenne a jó, ha minden nehézség, minden probléma, minden vita ellenére leginkább a feladataink ellátására tudnánk koncentrálni.
– Ha jól veszem ki a szavaiból, akkor jogos az aggodalom, hogy tanárhiánnyal kell szembenézni?
– Nehéz erre válaszolni, mert mindenki úgy egyszerűsíti, forgatja szájíze szerint a problémát, ahogy neki tetszik. A tanárhiány alapvetően földrajzi és iskolaméret kérdése is. Nem vitás, jó lenne, ha több tanár lenne, hogy minden feladatra – az óvodától a középiskoláig, a gyógypedagógiai szakfeladatok ellátásáig – elegendő kapacitás legyen. De mi az elég? Amikor én 1985-ben tanítani kezdtem, még nem volt bevett szokás a csoportbontás, leginkább csak a nyelvi tagozatos osztályokban alkalmazták.
Egy biztos: annyi tanárral kell megoldani a feladatokat, amennyi van, nem maradhat ellátatlan feladat. Át kellene gondolni azt is, hogy mi az optimális mérete egy iskolának, hiszen bizonyos csoportlétszám alatt nehezen alakul ki az egészséges verseny, az együttműködés képessége és a megfelelő szocializáció.
– Janikovszky Éva A lemez két oldala című könyvében zseniálisan karikírozza, amint ugyanaz az anyuka egyszer azért elégedetlen, mert fiatal, tapasztalatlan tanító nénit kap az elsős gyermeke, majd amikor kiderül, hogy a nyugdíjból visszatérőt, akkor azon akad ki. Hogy áll most a pedagógusképzés? És a nyugdíjasok foglalkoztatása?
– Mindig lesznek, akik a pedagóguspályát fogják választani, és szívvel-lélekkel csinálják, mert tanítani, közösséget teremteni jó dolog, és mindig kéznél van a visszajelzés, a rengeteg hálás tanítvány. A szaktárgyak oktatásához szükséges szaktudás megszerezhető a felsőoktatásban, de ennél fontosabb, hogy aki ezt a pályát választja, jó szándékkal forduljon a gyerekek felé, értse a nyelvüket, tudjon velük kommunikálni. A tanári hivatás lényege, hogy aki erre adja a fejét, fontosnak tartsa és szeresse a gyerekeket. Én bízom abban, hogy mindig lesznek ilyen emberek, mindig lesz utánpótlás. Mint ahogy azt is értékelem, hogy a nyugdíjasok is visszatérhetnek – és nem veszítik el ezzel a nyugdíjukat, hanem kiegészítik azt –, ha van kedvük, hogy tanítsanak, hiszen ők meg hatalmas tapasztalat birtokában vannak. A gyerekek érdeke, hogy nyugodt munka folyjék az intézményekben, és így talán lesz elegendő kapacitás a felzárkóztató programokra és a tehetséggondozásra is. A kormány egyik legfontosabb feladata, hogy ehhez biztosítsa a feltételeket. A Nemzeti Pedagógus Kar pedig ennek érdekében kérte, hogy a pedagógusképzések kialakításánál vegyék figyelembe a pedagógusokat alkalmazó intézmények igényeit.
– Ön szerint a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) észrevételeit, kritikai jelzéseit megfogadja a kormány?
– Augusztusban kétszer is voltunk tárgyalni. A bérezés kérdése is szóba került, hiszen aggodalomra ad okot, hogy míg a gyakornokok fizetése a 10 százalékos emeléssel 400 ezerről 440 ezerre emelkedett, addig a minősített pedagógusok alapbérének kérdése nem rendeződött, itt is emelni kell az alsó határt. De szóba kerültek a magas óraszámok, a többletmunka díjazása és a minősítéssel, a tanfelügyelettel és az önértékeléssel kapcsolatos változások is.
Bízom abban, hogy a kormány figyelembe veszi a szakmai kérdésekben megtett javaslatainkat. Nyilván azt szeretném, ha ez minél többször és minél erőteljesebben valósulna meg. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy a kormánynak vannak egyéb – elsősorban költségvetési – szempontjai, amelyek most nem túlságosan kedvezőek.
Örvendetes tény, hogy az új életpályamodell díjazza a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó pedagógusok többletmunkáját.
– Szó esett már a pedagógusokról, a gyermekekről, de mi a helyzet a szülőkkel? Mit tehetnek ők azért, hogy kiegyensúlyozottan teljenek gyermekeik iskolás évei?
A legtöbb, amit a szülő tehet, hogy igyekszik alaposan megismerni a gyermekét, hiszen ha ez nem így van, akkor nem is tud segíteni neki. Tudni kell, hogy miben tehetséges, milyen terhelést bír el, milyen típusú iskola való neki. A legjobban úgy ismerhetik meg a gyerekeiket, ha elegendő minőségi időt töltenek együtt. Beszélgetnek, a kisebbeknek mesélnek. Nem kell mindent készen kapniuk a gyerekeknek, jó, ha meghagyják nekik az önállóság és felfedezés örömét
– Ön amellett, hogy az NPK elnöke, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója is. Nyugodtan várja az új tanévet?
– Nálunk jelenleg minden állás be van töltve, megfelelő végzettséggel tudunk ellátni minden feladatot a rendes tanórától kezdve a felzárkóztatáson át a tehetséggondozásig, és ez megnyugtató. Tavaly sok kollégám ment nyugdíjba. Idén számos fiatal kollégával épül az új nevelőtestület, felkészülve várjuk az új tanévet.
– Elkészült már a tanévnyitó beszédével? Mik a főbb üzenetei erre a tanévre?
– Igen, már megvan. Idézem benne iskolánk névadójának, Révai Miklósnak a gondolatát, miszerint: „Minden nagynak apró a kezdete. Minden idővel / ’S halkal vészen erőt, és gyarapodva terül.” Szavai segítségével felhívom a figyelmet arra, hogy a fejlődéshez szükséges időt nem lehet megspórolni, az éréshez bizony idő kell. A másik fontos üzenet pedig, hogy ha valamit el akarunk érni, ahhoz erőfeszítéseket kell tenni, a sikerért bizony meg kell dolgozni. Nem elég a jó képesség, ahhoz, hogy kibontakozzék, tenni kell. Fegyelemmel, szorgalommal, alázattal. Tanárnak és diáknak egyarán
nemzetisport.hu
mindmegette.hu
origo.hu
magyarnemzet.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
origo.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
borsonline.hu
origo.hu