Méltón az örökséghez

– Főigazgató úr, mindenekelőtt tisztázzuk, hogy hány aradi vértanúnk van?
– Tizenhét. Közülük tizenhármat végeztek ki Aradon október 6-án. Ormai Norbert ezredest már korábban, Kazinczy Lajost és Ludwig Hauk alezredest később ölték meg ugyanott. Lenkey János tábornok az aradi várbörtönben halt meg, Batthyány Lajos egykori miniszterelnököt pedig Pesten végezték ki. Kazinczy Lajos – a tizenötödik vértanú – volt a főszereplője a Madách Színházban tavaly bemutatott csodálatos musicalnek. Egy évvel ezelőtt a színház vezetésével és művészeivel közösen emlékkövet is elhelyeztünk a Fiumei úti sírkertben a tiszteletére.

– Miért van az, hogy a tizenhármon túli személyekről alig esik szó?
– Kevesebb adat van róluk, és mindig könnyebb volt azokról beszélni, akiket egy napon, október 6-án végeztek ki. Sokat emlegetjük, hogy kevesen voltak közöttük olyanok, akik a mai Magyarország területén születtek, és többen egyál­talán nem beszéltek magyarul. Tehát nem arról van szó, hogy egy tisztán magyar ellenállás képviselői voltak ők, hanem az osztrák hadseregben szolgáló katonai vezetőként vettek részt egy Kárpát-medencei, nemzeti összefogásban. Nem véletlen, hogy az aradi vértanúk sokkal nagyobb nemzeti egységet jelenítenek meg, mint csupán egy rebellis magyar ellenállást az osztrák hatalommal szemben.

– Vannak, akik, túlélték a világosi fegyverletétel utáni megtorlást.
– Görgei Artúrról, a szabadságharc legtehetségesebb hadvezéréről nem szoktunk beszélni az aradi vértanúk kapcsán. Kossuth Lajos szerint Görgei főbűne az volt, hogy a mártírhalál helyett letette a fegyvert az oroszok előtt. Ám ő ezzel a döntésével – félretéve a saját ­halhatatlanságának lehetőségét – meg­­mentette 28 ezer katonájának az életét. Így azt is lehetővé tette Magyarországnak, hogy ezekkel a fiatal férfiakkal együtt tudják újjáépíteni az országot a szabadságharc után. Görgeit halála előtt néhány évvel rehabilitálták, akkor indult meg az a folyamat, amelynek köszönhetően már nem árulónak tekintették őt. Egyébként a nagy katonai karriert befutó Görgei a szabadságharc után tudósként is nagyot alkotott.

– Az aradi kivégzésekben benne volt az elrettentés szándéka is?
– A kötél általi halál olyan kivégzési mód volt, amelyet a köztörvényes bűnözőkkel szemben alkalmaztak. Batthyány Lajos ezt nem is akarta vállalni. Őt azért végezték ki végül golyó által, mert a felesége bejuttatott neki a börtönbe egy kést, amely ugyan nem volt elég éles ahhoz, hogy kioltsa saját életét, de mivel a nyakán is megsebezte magát, nem tudták felakasztani. Viszont Aradon is voltak olyanok, akiket – katonához méltó módon – golyó által öltek meg.

– Azt is tudjuk, hogy nagyon mély hitük volt a kivégzés előtt álló katonai vezetőknek.
– Hatalmas lelkierő és mély istenhit lakozott bennük, a bitófa előtt várakozóknak a társaik kivégzését is végig kellett nézniük. Fennmaradt búcsúleveleikből is kiderül, hogy valódi meggyőződésből szolgáltak katonaként, és így vállalták a mártíromságot a magyar szabadságért. Nem véletlenül tette lehetővé a nemzet tisztelete azt is, hogy sokuk feleségét a Kerepesi temetőben, a nemzet legfontosabb történelmi sírkertjében (ma Fiumei úti sírkert) temették el a ’48-as hősök közé. 1950-et követően, amikor csak a kommunista párt temethetett ide, a kommunista sírok nagy részét a ’48-as parcellák köré helyezték el. A Kossuth-mauzóleum háta mögött óriási nagy ívben találhatók az egységesen fekete, aranyszínű ötágú csillaggal ellátott sírkövek. Ezt teljesen tudatosan tették, így akarták a ’48-as hősöket a kommunista ideológiával összemosni. Velük szemben mi nem akarjuk a múltat végképp eltörölni, de feladatunk, hogy rámutassunk arra, a kommunisták hogyan akarták a történelmet meghamisítani.
– Mióta emlékezünk az aradi vértanúkra?
– A kiegyezés után kezdődhetett meg a nyilvánvaló emlékezés, de Batthyány Lajos 1870-es évek elején épült mauzóleuma még nem valósulhatott meg közpénzből. Azokban az évtizedekben vált az akkori Kerepesi temető díszsírkertté, és akkor kezdtek el az aradi vértanúkról is látható módon megemlékezni. Korábban erre nem volt lehetőség. 
A közelmúltban összeismerkedtünk Orosz Örs felvidéki politikussal, aki a magyar értékeket mentő Sine Metu Egyesület munkatársaival megtalálta a lengyel határ közelében fekvő Sáros vármegyei Roskoványban 1851-ben, a Bánó család birtokán felállított legelső Kárpát-medencei szabadságharcos honvédemlékművet. 1918-ban a betörő cseh csapatok ezt az emlékművet lerombolták, ám az ott élő emberek elásták. Orosz Örsék dró­nos terepelemző technológiával találták meg és restaurálták. Az előttünk álló időszakban közös összefogással állítjuk vissza a helyszínen az emlékmű jelentőségének megfelelő környezetet kialakítva, és jövőre az ottani héthárs-vörösalmai csata évfordulóján lesz az emlékhely felavatása a szlovák önkormányzattal együttműködésben.

– Mi a jelentősége az emléke­zésnek?
– Történelmi előképek és tapasztalatok következménye mindaz, ahogy ma éljük az életünket, és amint a világról gondolkozunk. Saját magunkat nem tudjuk a jelenben meghatározni, sőt a jövőnket sem tudjuk elképzelni a múlt ismerete nélkül. A múlt, és mindazon személyiségek tettei, akik a nemzet életét formálták, akik példát mutattak, mind olyan történelmi tapasztalat, amelyből erőt meríthetünk. Arra figyelmeztetnek bennünket, hogy bizonyos történelmi helyzetekben melyek azok a rossz utak, amelyek választását el kell kerülnünk. Tehát ilyen tapasztalatokból tud kialakulni egy-egy generáció történelmi immunitása. A mostani fiatalokban sajnos elhalványul az az élénk történelmi emlékezet, amely a nagyszülőkön, szülőkön keresztül egy fiatal felnövekvő generációnak átadható lehet. Ebben benne rejlik az a veszély is, hogy a mi gyermekeink és unokáink már nem rendelkeznek olyan, szájhagyomány útján átadható tapasztalattal, amely egy adott történelmi kort vagy eseményt, nagy társadalmi megrázkódtatást átélt személytől hallható. Nekünk még beszélhettek a nagyszüleink a második világháborúban átélt borzalmakról és 1956-ról, a szüleink a kommunizmus időszakáról, de a  mi gyerekeinknek már csak a kommunizmus utolsó éveinek tapasztalatát tudjuk átadni. A történelem helyes értelmezése és élénk, intenzív átadása lehet az eszköz, amely a mostani fiatal generációt a múlt tapasztalataihoz hozzá tudja kapcsolni – a mai kor követelményeinek megfelelő, kreatív eszközökkel.
– Ezt a Nemzeti Örökség Intézetében tudatosan vállalják is.
– Az Országgyűlés 2002-ben hozta létre a nemzeti és a történelmi emlékhelyek fogalmát és kategóriáját. Jelenleg 83 ilyen emlékhely van az országban, és ezek lehetőséget adnak arra, hogy a fiatalok a történelemoktatással összekötve a helyszínen élményszerű tapasztalatokat szerezhessenek. Ez  segíti egészséges történelmi érzékenyítésüket és magyarságtudatuk erősödését. Nagyon fontos az emlékezetkultúra ápolása, melyben hazánk európai szinten is jól áll. Ezt a nemes küldetést támogatja az is, hogy az ún. virtuális Nemzeti Sírkert részeként 6200 olyan védett sír létezik Magyarországon, amelynek – a Nemzeti Örökség Intézet munkáján keresztül – az állam vállalja a fenntartását.

– Idén hogyan emlékeznek a nemzeti gyásznapon?
– Két nemzeti gyásznapunk van: október 6. és november 4. A hivatalos állami megemlékezések október 6-án a Kossuth téren kezdődnek, majd a Batthyány-mauzóleumnál lesz a központi ünnepség. Idén is megemlékezünk Kazinczy Lajos aradi vértanú ezredesről, Kazinczy Ferenc Széphalmon született legkisebb fiáról. Zichy Antóniára – Batthyány Lajos özvegyére – emlékezve már tavaly is tartottunk ünnepi eseményt, és idén is láthatjuk a róla szóló színdarabot, valamint a Magyar Batthyány Alapítvány díjait is átadják. Az október 6. körüli időszakban,  a gyásznap hetében sok iskola hozza el hozzánk a Fiumei úti sírkertbe a gyerekeket, hogy így mutassák be a történelmi eseményeket. Október 23. és november 4. körül szintén folyamatosan lesznek megemlékezéseink, programjaink, és iskolás csoportoknak szóló vezetett sétáink az Új Köztemetőben található Nemzeti Gyászparkban (301-es parcella) is.

– Az örökség szóról leginkább az jut az emberek eszébe, hogy milyen anyagi javakat hagynak rájuk a rokonaik. Hogyan értelmezhetjük a nemzeti örökséget?
– A nemzeti örökség egyfelől jelenthet épített és szellemi örökséget, és ezeket nemzetközi egyezmények is szabályozzák. Az örökség nemzeti szempontból történő értelmezése valójában az, hogy amit az elődeinktől kaptunk, azt megpróbáljuk gondosan kezelni, megőrizni, méltó állapotban tartani. De nemcsak egyszerű gondnokságként kell működnünk, hanem azt kell elérnünk, hogy a következő generációk tudatába beépüljön a nemzeti örökség fontossága, helyes értelmezése, és ők is küldetésüknek tartsák annak aktív ápolását és továbbadását.