Óriási kaput tártunk a világ felé

– A legutóbbi, elhalasztott olimpiát a pandémia fémjelezte, speciális intézkedések közepette rendezték meg Tokióban. Három év alatt kiheverték a sportolók a Covid-sokkot?

– Szerencsére a sportolói világ ezen már túltette magát, és gőzerővel készül a következő feladatra. A cél lebeg a sportolók szeme előtt, alkalmazkodnak a helyzethez. Most legalább azt látjuk, hogy nincs világjárvány, nem forog veszélyben az olimpia – igaz, van másfajta kihívás.

– Milyen kihívással kell szembenézni most?

– A háborús helyzettel. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) júliusban arról döntött, hogy nem kap meghívót a párizsi olimpiára Oroszország és Fehéroroszország, sőt az orosz szervezetet kizárta tagjai közül. Most úgy tűnik, az említett országok sportolói, amennyiben nyilvánosan nem álltak ki az ukrajnai háború mellett, továbbá nincsenek kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy nemzetbiztonsági szervekkel, semleges színekben rajthoz állhatnak az olimpián – de a végleges döntés ezzel kapcsolatban is csak márciusban várható. Az Olimpiai Charta kimondja, egyetlen sportolót sem érhet hátrányos megkülönböztetés a vallása, a bőrszíne vagy az útlevele miatt. Ennek ellenére sok a nyitott kérdés, és egyre több van, hiszen azóta sajnos kitört az izraeli–palesztin háború is. Reméljük, hogy az ötkarikás játékok ideje alatt az ENSZ követelésének értelmében megvalósul az olimpiai fegyverszünet, 

– Tudjuk, hogy az olimpiák történetében a politika nemegyszer felülírta ezt a nemes elvet…

– Sajnos így van. Én a saját bőrömön éreztem 1984-ben, amikor a szovjet blokk bojkottja miatt Magyarország sem vett részt a Los Angeles-i olimpián. Egyébként korábban még egy alkalommal előfordult, hogy a magyarok nem versenyezhettek a nyári játékokon: a NOB döntése miatt az 1920-as antwerpeni olimpiáról hazánkat – az első világháború vesztes országaihoz hasonlóan – kizárták. Elvették tőlünk az olimpiai esélyt teljesen értelmetlenül, merthogy egyetlen bojkott vagy kizárás sem oldotta még meg a világpolitika gondjait. Nevezhetjük ezeket értelmetlen bosszúnak is, holott az olimpiai mozgalomnak a béke utolsó szigetének kell lennie.

– A napokban megjelent, Sport 2023 című évkönyv bevezetőjében a szakminiszter azt írta, hogy az elmúlt évtizedben sportnagyhatalom lett Magyarország. Helytálló a kijelentés?

– Cseppet sem túlzó, sőt, én inkább úgy fogalmaznék, hogy hazánk már 128 éve, a MOB megalakulása óta sportnagyhatalom. Alapítói vagyunk a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, és amikor részt vettünk a nyári ötkarikás játékokon, mindig nyertünk aranyérmet – nagyon kevés nemzet mondhatja el ezt magáról. Előkelő helyen állunk, a nyári ­olimpiák tekintetében nyolcadikok vagyunk az örökranglistán. A miniszter úr nyilván arra gondolt, hogy az elmúlt 10-15 évben nagy infrastrukturális fejlesztések történtek, amelyek hatalmasat lendítettek a sporton, ezenkívül a sportolók is nyugodtabb feltételek mellett tudnak készülni a versenyekre. Fontos lépcsőfok ebben az ösztönzőrendszerünk is, például az érmet szerzett sportolók 35 éves kor felett olimpiai életjáradékot kapnak, illetve az edzők is 45 felett – vagyis nem kell egzisztenciális kérdések miatt aggódniuk a visszavonulást követően. A MOB Kettőskarrier-programja is azt a célt szolgálja, hogy az élsportolók később a civil életben is megtalálják a helyüket, és ne legyenek céltalan, csalódott, boldogtalan emberek, illetve ne kelljen választaniuk a sport és a tanulás vagy a munka és a tanulás között.

– Eddig mintegy hatvan olimpiai kvótát szereztek versenyzőink. Mennyivel lenne elégedett?

– Tokióban 176 kvótásunk volt, ezt jó lenne felülmúlni. Tudni kell, hogy az utóbbi időben 10 500 főben limitálták a sportolók létszámát az ötkarikás játékokon – ami korábban 11 ezer fölött volt –, emiatt az utolsó három-négy olimpia előtt már kiélezett küzdelem folyt és folyik most a kijutásért is.

– Az olimpiai mozgalom halad a korral, ezt bizonyítja, hogy Párizsban tovább bővül a versenyszámok palettája. Milyen új sportágak vívták ki maguknak mostanság az olimpiai helyet?

– Valóban üdvözlendő, hogy a NOB nyit a fiatalok felé: felkerült az olimpia programjára a hullámlovaglás, a falmászás, a BMX freestyle és a gördeszka, Párizsban pedig csatlakozik az ifjúság körében nagyon népszerű utcai sport, a breaktánc. A folyamat folytatódik, nemrég öt új sportág felvételét jelentették be a 2028-as Los Angeles-i olimpiára, ezek a krikett, a squash, a baseball/softball, a lacrosse és a zászlós foci, vagyis flagfootball. Ezek némelyike távol áll tőlünk, de a lehetőség nyitott, ezekre is lehet készülni a jövőben. Fantasztikus érzés, amikor a hagyományos sikersportágaink mellett itthon újakra kapjuk fel a fejünket, új bajnokok neve kerül be a köztudatba. Hadd említsem Érdi Máriát, aki nyáron aranyérmet szerzett az olimpiai hajóosztályok hágai vitorlázó-világbajnokságán a korábbi Laser, most ILCA7 néven futó hajóosztályban, és ezzel begyűjtötte az olimpiai kvótát.

– Ön egy sikersportágból érkezett, kétszeres olimpiai aranyérmes kajakos, egyéniben és csapatban is. Nagyobb ezen sportágak képviselőin a nyomás az elvárások miatt? És hogyan tudnak újra meg újra a világ élvonalában maradni?

– Természetesen hatalmas a nyomás, de ezzel megtanulunk együtt élni, a győzelemre hajt mindenki. Először is: a siker generálja az újabb sikert. Másodsorban: van egy jól felépített sportági struktúra, ami az utánpótlástól a topkategóriáig minden szintre kiterjed, így tud sikeres lenni az egész sportág hosszú távon. Más sportágaknál ugyanígy működik a többlépcsős képlet; jó néhány hazai sportági szövetség kiválóan működik. Ha külföldre tekintünk, ugyanezt látjuk: nem véletlen, hogy a futballban a Bajnokok Ligájában 90 százalékban ugyanazok a csapatok jutnak be a top 16-ba – ők járnak legelőrébb a szakmai munkában, ezért ők a legsikeresebbek, és igen, emiatt a leggazdagabb klubok is egyben.

– Tudom, hogy most nincs napirenden a budapesti olimpia kérdése, de érdekel a véleménye: a közelmúltban Budapesten magas színvonalon megrendezett világversenyek közelebb visznek bennünket ehhez az álomhoz?

– Száz százalék, hogy igen! Ezek nemcsak a jó hírünket keltik a nagyvilágban, hanem nagyon jó üzletnek is számítanak. Itt áll előttünk a Forma–1 példája: a Magyar Nagydíj megszakítás nélkül 38 éve szerepel a világbajnoki sorozat naptárában, és jelentősen hozzátesz a GDP-hez a turizmus területén is. Ugyanígy az augusztusi atlétikai világbajnokság 205 ország versenyzőinek részvételével. 

– Európában két Forma–1-es nagydíj szűnik meg, míg a Hun­garoring esetében a hosszabbításról szóltak nemrég a hírek. Mennyire nagy dolog ez?

– Nem nagy, hanem óriási! Nekünk 1986 óta szinte evidencia a Magyar Nagydíj, míg a környező országok sárga irigységben úsznak amiatt, hogy a jelenleg 2027-ig szóló szerződést 2032-ig meghosszabbította a Forma–1. Az új megállapodás azt követően született meg, hogy bejelentettük: a Hungaroringen a következő két évben jelentős fejlesztéseket és felújításokat hajtunk végre. Első ütemben megújul a főbejárat, a műveleti operatív központ, felépül egy új, az F1-hez méltó fogadótér kávézóval és shoppal, a másodikban pedig a főépület, a paddock és a tízezer férőhelyes főlelátó is.

– Beszélgetésünk során többször szóba kerültek az elmúlt és jövendő évek hatalmas infrastrukturális fejlesztései, amelyek miatt sokan támadják a kormányzatot. Ön hogyan látja a sporton „belülről”?

– Az elmúlt időszakban a kiemelt sportágak támogatása került fókuszba, a futball és a látványsportágak kaptak hangsúlyt a stadionoktól a csónakházakon át az egyéb sportlétesítményekig. Enélkül nagyon leszakadtunk volna a világ élvonalától, így viszont azon túl, hogy meg tudjuk tartani az eredményességünket és versenyben maradunk az olimpiai sportágak tekintetében, még e sportágak vonzerejét és tömegbázisát is növeltük. Párizs után azon kell majd gondolkodni, hogy a feltörekvő és felzárkózandó sportágaknak milyen segítséget tudunk nyújtani. A sport a közös célok által komoly kohéziós erőt is képvisel a nemzeten belül. A nagy versenyek sikeres megrendezésével óriási kaput tártunk a világ felé, Budapest sportfőváros lett, és ennek még meglesz a haszna!