Élőben az igazi

– Feltűnt, milyen elmélyülten tanulmányozta a presszókávéját, a színétől az illatán át az ízéig. Van ennek köze ahhoz, hogy tavaly nyáron Szobon megnyitotta a Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézót?

– Természetesen van, azóta árgus szemekkel figyelem a konkurenciát. Bár előadóművészként és műsorvezetőként gyakran éjszakázom, korábban nem ittam rendszeresen kávét; elsősorban azért, mert bárhol kaptam, nem ízlett. Aztán úgy két évvel ezelőtt kóstoltam egy világos pörkölésűt: ez cukor nélkül sem volt keserű, más ízek domináltak benne. Ez az élmény teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat, egyre kíváncsibb lettem a fajtákra és az eljárásokra, elkezdtem tanulni és kísérletezni. Végül annyira beleszerettem a kávékultúrába, hogy nyáron megnyitottam a saját kávézómat, ahol a barátom, Fazekas Ádám világbajnok fagylaltkészítő mester csodáit is áruljuk.

– A hely közösségi oldala ezzel a személyes mondattal indul: „Egy kis ékszerdoboz, mellyel Nagymamám emléke előtt tisztelgek.”

– A Rádai az imádott nagymamám leánykori vezetékneve. Nagyon közel állt hozzám, három évvel ezelőtt, 86 évesen veszítettük el, épp a kislányom születése előtt egy hónappal. Amikor a Csináljuk a fesztivált! döntőjében elénekeltem Charlie lírai dalát, akkor is ő jutott az eszembe. Az üzletben kitettem egy régebbi fényképét, olyan jó ránézni, árad belőle a nyugalom és a boldogság. A kávézó méltó hozzá abban az értelemben, hogy minden tekintetben a minőséget képviseli, Ádám kézműves fagylaltcsodáitól a remekbe szabott kávékínálatig, a Duna-parti környezet pedig tökéletesen beleillik a festői tájba. Ahogy tavasszal beindul a szezon, kulturális programokkal is igyekszünk majd izgalmasabbá tenni a szobi Luczenbacher sétányt.

– Ebből az egyetlen válaszból is kiderül, hogy mennyi mindent csinál egyszerre!

– Nem vagyok sztahanovista, csak sok minden érdekel, és próbálom a legtöbbet kihozni az adódó lehetőségekből. Mindig is vonzónak találtam azt, ha valaki több lábon áll – kétgyermekes édesapaként pedig még fontosabb, hogy megteremtsem a családunk biztonságát. A zenélés mellett az elmúlt években televíziós műsorvezetőként több produkcióban is részt vettem. Miután 2016-ban megnyertem A Dal című versenyt a Pioneer című szerzeménnyel, és én képviseltem Magyarországot a svédországi Eurovíziós Dalfesztiválon, éveken át kommentátorként működtem közre a nemzetközi rendezvényen, ezenkívül a Duna dalválasztó műsorát, majd később a Család-barát magazint vezettem. Jelenleg a Szerencse Szombat házigazdája vagyok.

– Előadóművészként gyakran önt kérdezik – nem furcsa a másik oldalon állni?!

– Egyáltalán nem, nekem mindig is könnyen ment a kapcsolatteremtés, a tévében pedig rengeteget tanultam arról, hogy még jobban figyeljek az emberekre. Például a Család-barátban a Kossuth-díjas művész után már egy klinikai szakpszichológus ült velem szemben, akivel nem lehetett ugyanúgy beszélgetni, villámgyorsan meg kellett találni a közös nyelvet. Egyébként a vendégekre hangolódás képességének a vendéglátásban is nagy hasznát veszem, ezt igyekszem átadni a munkatársaimnak. A televíziózás terén most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy pont azt a műsort vezetem, amiben a legjobban érzem magam, és ahol nagyon szeretem a csapatot is, ráadásul a Szerencse Szombatban a zenei kapcsolódás is megvan. 

– A televíziós énekesi brillírozásai óta, több tehetségkutatóban való szereplése és most a Csináljuk a fesztivált! győzelme után biztosan zsúfolásig tele a koncertnaptára.

– Ez sajnos nincs így. Ennek az egyik oka az, hogy a rendezvényszervezés és a kulturális programok még mindig a pandémiából rehabilitálódnak, sokkal kevesebb koncertlehetőséget biztosítva. Másrészt a zenében is szeretem a minőséget. Engem a mai zenei trendek nem érdekelnek, nem tetszik, és nem tudok belőle inspirációt szerezni. Nyilván nem mi vagyunk az egyetlen zenekar, amely olyan zenét játszik, aminek van mondanivalója, illetve a régi kultikus zenekaroknak is természetesen megmaradt a közönsége – a nehézséget az okozza, hogy a mai fiatal előadókhoz tartozva, de a régi értékeket képviselve hogyan lehet érvényesülni. Az az igazság, hogy iszonyatos zaj van ma a zenei piacon. A Csináljuk a fesztivált! a magyar slágerek ünnepe volt a Dunán, és azt kívánom, hogy a műsor képes legyen egy kicsit visszafordítani azt az irányt, amit a hazai könnyűzene vett. Az emberek vegyék észre, hogy milyen ordító a különbség a döntőben elhangzott dalok és szövegek, valamint a mai rádiós listákat ostromló, sok esetben semmiről sem szóló vagy trágár dalok között. Ezt az óriási különbséget érzékeltem a napokban is, amikor a Petőfi Zenei Díj Életmű Gáláján Földes László Hobót ünnepeltük, és én is énekelhettem néhány dalát, így tisztelegve egy karakteres, rendkívül szuggesztív és szókimondó, sokak zenei ízlését reformáló legenda előtt.

– Ennyire tragikusnak érzi a helyzetet?

– Szerintem kétséges, hogy vajon napjaink trendjei és az emberek mai gondolkodása mellett ugyanaz történne-e mondjuk a teljesség igénye nélkül például a Képzelt riporttal annak idején. Az elmúlt ötven év során nem ez a legendás album lett kevésbé minőségi. Nekem most az a legfőbb feladatom, hogy megtaláljam azt az értékekre vágyó és vevő közönséget – akik felénk is nyitottak vagy ez idáig nem látogattak még el koncertünkre. Mi egyébként az élő zene élharcosai is vagyunk, miközben a fél playback sajnos még mindig túl sok lehetőséget kap/figyelemnek örvend. Betenni CD-n a zenei alapot és arra énekelni, ez nyomába sem ér annak a koncertélménynek, amikor a hangszeren is zeneértő és érző lélek játszik! Akkora a különbség, mint a gyorséttermi étel és a nagymama főztje között! 

– Manapság jellemző, hogy minél többet mutat valaki az életéből, annál sikeresebbnek tűnik. Talán ön annak is „megissza a levét”, hogy alapvetően keveset szerepel a közösségi médiában a magánéletével.

– Introvertált vagyok, vagyis a gondolataimat, érzéseimet és cselekedeteimet elsősorban belső tényezők motiválják, mintsem a külvilág. A siker az én szememben relatív, nem szeretnék a bulvármédiában és a közösségi oldalakon tündökölni. Arra vágyom, hogy a munkám, a művészetem, az emberi mivoltom legyen mérvadó, ezen dolgozom, akkor is, ha jelenleg ez a nehezebb út az érvényesüléshez.

– A Házasság hetében beszélgetünk, ön pedig egy boldog házasságban él, két kisgyermek édesapja. Ezek szerint hisz az intézményben?

– Valószínűleg ünneprontó leszek a válaszommal, de én a kapcsolatunkban hiszek. Nyolc éve jóban-rosszban kitartunk egymás mellett, megpróbáljuk egymást felhúzni a mélypontokról, és együtt megéljük a magasságokat is. Igazi szövetségnek érzem a miénket, és nem csak azért, mert férj és feleség vagyunk, hanem mert vele szeretném leélni az életemet. Igazából a házasság „csupán” megpecsételi ezt a szövetséget, elsősorban a közös gyermekeink miatt.