Hiszek a szeretet erejében

– Elnök úr, többször jártam Törökországban, s volt alkalmam megtapasztalni azt a szeretetet, barátságot, ahogyan a magyarokat fogadják. Amikor egyszer megkérdeztem valakit, hogy minek köszönhetjük ezt, kezét a szívemre téve mondta: annak, hogy olyan a szívetek, mint a miénk. Mi az, ami érzelmileg összeköti a két népet?

– Ahhoz, hogy ezt a lelki kapcsolatot megértsük, vissza kell mennünk a történelemben. A tudományos kutatások szerint a törökök és a magyarok is Közép-Ázsiából származnak, és rokonsági szálak fűznek össze minket. Régi szövegekben, könyvekben, krónikákban a magyarokra nyugati törökökként utalnak a bizánci történészek. Hasonló a magyar és a török nyelv szerkezete, logikája is az urál-altaji nyelvcsaládon belül, sok a közös eredetű szó, sőt némelyik szavunk szinte teljesen azonos. Nem vagyok nyelvész, nem folytatnám, de az bizonyos, hogy nagyon régi közös múltra tekinthetünk vissza, ha a török–magyar kapcsolatokról beszélünk, és ez közelebb visz minket egymáshoz. S az összetartozás érzését, a nyíltságot, a baráti fogadtatást, az irántunk megnyilvánuló vendégszeretetet magam is tapasztalom, valahányszor Magyarországon járok. 

– Mit adhat mindehhez a költészet, jelesül a török irodalom egyik legnagyobbja, Yunus Emre költészete? 
– Yunus Emre költői pályája a XIII. század derekán indult Anatóliában. Ebben az időszakban még nem terjedt el az írás, nagyon kevesek, tudósok, tanárok kiváltsága volt. Yunus Emre nem az irodalmi nyelvben akkoriban megszokott, perzsa és arab befolyás alatt álló oszmán-török nyelven írt, hanem a nép nyelvén, ahogy az emberek beszéltek. Versei szájhagyomány útján terjedtek, a formának, a rímeknek köszönhetően sokan megjegyezték őket. Ezzel megerősítette a török népnyelvet. Költészetébe beleszőtte az akkori kor tudását, bölcsességét, kultúráját, szokásait, értékeit, s ezzel továbbadta nemzedékről nemzedékre. A békességet, a szeretetet hirdette egy viszontagságos, vészterhes korban, amikor mongol hordák pusztítottak, nőket, gyermekeket öltek, és menekültek az emberek, Anatóliába is sokan jöttek a Fekete-tengeren át. Yunus Emre már a nevében is a szeretetet hordozza, hiszen az Emre név az amramak ősi török főnévi igenévből származik, ami azt jelenti, hogy szeretni. „Nem azért jöttem, hogy harcoljak – hirdeti –, hanem, hogy szeretetet hozzak…” Hite szerint tisztelni kell a másik embert faji, vallási hovatartozásától függetlenül, pusztán azért, mert ember. Törökül beszélt és alkotott, ugyanakkor egyetemes értékeket közvetített, egyetemes volt a gondolkodása. Nemcsak a török társadalom számára fogalmazott meg nagyon fontos erkölcsi iránymutatást, hanem az egész világ számára. Testvériség, az emberek egyenlősége, az együttélés kultúrája – ez mind szerepel a verseiben. Nagyon sok verset írt, s mindig a szívhez tudott szólni. Óriási hatása volt török földön, s lényegében egy magyar embernek köszönhető, hogy megismerte Európa. 

– Ki volt ő? 
– Magyar Györgynek hívták, Magyarországi György, Hungáriai György néven is ismerték. Erdélyben esett török fogságba 1438-ban egy hadjárat során, tizenhat évesen. Huszonkét éven át Törökországban élt, megtanult törökül, egy idő után már nem fogolyként bántak vele, szabadon utazhatott, bejárta Anatóliát, találkozott több dervissel. Megtanulta Yunus Emre verseit kívülről, aztán Rómába utazott, és a török hagyományokról, szokásokról könyvet írt. Az 1481-ben kiadott latin nyelvű kötetben kiemelte Yunus Emre tanításait, és két versét is közölte a könyvben, amelyek sehol másutt nem lelhetők fel. Később, 1531-ben a törökökről, a török kultúráról pozitív képet festő könyvét lefordították németre, az előszavát Luther Márton írta, nagy példányszámban megjelent és igen népszerűvé vált, elterjedt Európában. Magyar Györgynek tehát nagyon sokat köszönhetünk, hiszen nélküle bizonyosan nem jutottunk volna el odáig, hogy Yunus Emre verseit ma az egész világon ismerik, és a békességet hirdető szeretete megérinti az emberek szívét. A törökországi Yunus Emre Intézet Európától Amerikáig, Ázsiától Afrikáig, Ausztráliáig számos országban működtet kulturális központokat, amelyek elősegítik kultúránk, művészetünk, hagyományaink, értékeink megismerését. Yunus Emre költészetének, az emberséget, békességet, az élet szeretetét középpontba állító filozófiájának elismertségét jelzi, hogy az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete születésének 750. évfordulóját, az 1991-es évet Yunus Emre és a szeretet évének, majd harminc esztendővel később halálának 700. évfordulóját, a 2021-es évet Yunus Emre és a török kultúra évének nyilvánította. 

– A 2024-es esztendő pedig a két országban a török és a magyar kultúra éve… 
– Erről a múlt év decemberében, a török–magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulóján született döntés. Számunkra ez a kapcsolat elsőbbséget élvez, és jól látható, hogy Magyarország is kiemelten kezeli a két ország partnerségét. Kulturális téren is régi keletű az együttműködés, de ez az év még több alkalmat teremt arra Törökországban és Magyarországon is, hogy egymás kultúráját még jobban megismerjük. Egymást követik az olyan rendezvények mindkét országban, ahol egymás művészeit, amatőr és hivatásos művészeti csoportjait látjuk vendégül. Törökország lesz a díszvendége például augusztus 17. és 20. között Budapesten a Mesterségek Ünnepének, s a közös kulturális évünk egyik fontos eseménye most La­ki­teleken, a Hungarikum Ligetben, a Népfőiskolán Yunus Emre szobrának felavatása. 

– Ma ugyanúgy, mint az ő korában, ismét feszült időket élünk. A szomszédunkban, Oroszország és Ukrajna közt háború zajlik, s az izraeli–palesztin konfliktus is egyre nagyobb méreteket ölt. Képes-e a költészet, az okos szó, a szeretet egy ilyen korban legyőzni a fegyverek erejét? 
– Én a fegyverek, az erőszak, a gyűlölet, a könyörtelenség hatalmával szemben a költészet, a jó szavak és a szeretet erejében hiszek. Van szó, amelytől – mint Yunus Emre egyik verse mondja – fejek hullanak és vérbe borul a világ, s van, amelyik gyógyítja a sebeket és lezárhatja a háborút. Nagy a felelősségük a költőknek, és persze minden embernek, s egy ilyen világban a politikusoknak különösen. Törökország alig pár hónappal az orosz–ukrán háború kitörése után közvetítőként lépett fel, 2022 májusában Isztambulban sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni a feleket. Már majdnem aláírták a tűzszüneti megállapodást, ami a békéhez vezető első lépcsőfok lehet, amikor közbeszóltak idegen érdekek, és Zelenszkij felállt. S a helyzet azóta csak rosszabbodik, sok-sok ezer ember meghalt, és ez a szám naponta bővül, a háború ma már – ahogyan az izraeli–palesztin válság kiterjedése is – a világ egyre nagyobb részét fenyegeti. Törökország Erdoğan elnök úr vezetésével ezután is mindent megtesz, hogy fegyvernyugvás legyen, s ebben Magyarország, amelynek Orbán Viktor miniszterelnök úr személyében szintén erős akaratú és nemzetének érdekeit szem előtt tartó vezetője van, kiváló partner. 

– A Szabad Föld, a magyar vidék lapja családi lap, s életrajzából tudom, hogy önnek négy gyermeke van. Engedjen meg a végén egy személyes kérdést: mit jelent az ön számára a család? 
– A társadalom alapköve nálunk is a család. A magyarokhoz hasonlóan nagyon gyermekszerető nép vagyunk, számomra is a feleségem és a négy gyermekünk maga a boldogság. Ahhoz, hogy a gyermekeinket felneveljük, meggyőződésem szerint bárhol a világon család kell, s nem értek egyet azokkal a nyugati nézetekkel, amelyek a férfi és a nő szerepét egybemossák. Az LMBTQ, a leszbikusok, a melegek, a biszexuálisok és a transzneműek dicsőségét hirdető propaganda a család széteséséhez vezet, mert a gyermekeinknek anyára és apára van szükségük, nem két férfira vagy két nőre. Az árván maradt gyermekeket pedig segítenünk kell, mert az elvesztett szülőnél nincs nagyobb veszteség. A török kultúrában az idősek sem maradnak magukra, s a családi összetartozás erős, én augusztusban 56 éves le­­szek, de ma is bennem van, hogyan ápolta gyermekkoromban a nagyanyám a dédanyámat, aki Rodostóban (törökül Tekirdağ), ahol megszülettem és felnőttem, a Rákóczi-ház kö­­zelében lakott. Így aztán szinte mindennap elhaladtam a Magyarok utcájában a gyönyörű épület előtt, ahol egykor a III. Ahmed szultántól menedéket kapott II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai éltek. Öröm volt ma Kecskeméten kezet szorítani testvérvárosunk vezetőivel, s felidézni együtt a régmúlt időket.