Regény kilencmillióért

– Milyen ember volt Rejtő Jenő? 
– Nem egy átlagos figura, pesti mércével mérve sem. Már eleve kimagaslott a tömegből csaknem 195 centiméteres magasságával. A nőket is hamar elbűvölte. Szenvedélye az íráson kívül a kártyajáték volt. Mint minden kamasz, versírással kezdte, de van egy nagyrészt kiolvashatatlan naplófüzete is. Ebben sok szó esik Ady Endréről, aki fontos igazodási pont volt számára, a versek is egyértelműen ezt mutatják. 1924-ben elvégezte Rákosi Szidi színitanodáját, de nem lett belőle sem színész, sem rendező. Már gyermekkorában nagy hatással volt rá a színház, ugyanis a mai Hevesi Sándor téri színház közvetlen közelében nőtt fel. Vezetékneve eredetileg Reich volt, a Rejtő Jenő név először az 1924 elején lezajlott vizsgaelőadás kapcsán jelent meg – tehát eredetileg nem írói név volt. Hivatalosan azonban sosem változtatta meg. Érettségit nem szerzett, szakmája sem volt, „az élet egyetemét” járta ki, majd 22 évesen, három esztendőn át bejárta Nyugat-Európát: csavargott, alkalmi munkákból élt, gyakran nyomorgott. És bár néhány napot Észak-Afrikában is eltöltött (az akkori francia gyarmati területeken), valójában – hiába terjesztette utóbb magáról ezt a sajtóban – nem volt idegenlégiós. 

– Mikor lett népszerű szerző? 
– A pesti kabarészínpadokon 1932-től bukkant föl a neve, s ekkoriban jelent meg első füzetes ponyvája (a saját nevén), de igazából 1935 táján indult be a szekér. Több sikeres operett megírásában is közreműködött, ­némelyikben maga Honthy Hanna volt a primadonna. A II. világháború kitörése után a visszacsatolt területeken, a Felvidéken és Erdélyben is játszották operettjeit. Kétszer is megházasodott, de nem volt az a férjnek való alkat, úgy másfél év után elváltak – nem mellesleg mindkét alkalommal a gépírónőit vette el. Jól keresett, de rendszerint ­el­kártyázta a pénzét. A zsidótörvények életbe lépésével neki is nehezebb dolga lett, olykor úgynevezett „négerként” dolgozott: mások neve alatt bedolgozott ilyen-olyan művekbe. 

– Mikor bukkant föl a P. Howard név? 
– 1936-ban A pokol zsoldosai című ponyvaregényben, ám ez még nem az igazi, kacagtató P. Howard. A pesti humorral „meghekkelt” kalandregények, valójában ponyvaparódiák sorát 1938-ban A fehér folt nyitja. Kevésbé köztudott, hogy volt egy másik álneve is, Gibson Lavery, aki szintén a Nova kalandos regényei sorozatban jelent meg. A „szerepleosztás” szerint Howard az angol, míg Lavery az amerikai, vadnyugati történetek írója. Már akkor is úgy vélte sok kiadó, hogy jobban fogy a könyv, ha külföldi a szerzője. 

– Mi történt vele a háború alatt? 
– Egyfelől 1942 nyarán az olcsó kiadványok, így a ponyvák megjelenése majdhogynem megszűnt rendeletileg. 1942 októberében egy szélsőjobboldali lap, az Egyedül Vagyunk leleplezte: P. Howard nem is létezik, hanem Rejtő írja a regényeket, aki valójában Reich, zsidó – és hát miért nem szolgálja a hazát munkaszolgálatosként? Ez volt a „gyilkos újságcikk”, melynek nyomán följelentették, munkaszolgálatra rendelték, 1942 novemberében a Don-kanyarba vitték, ahol aztán 1943 elején, a szovjet ellentámadás során, a 2. magyar hadsereg jogfosztott tagjaként – százezernyi sorstársával együtt – ő is odaveszett. 

– Tragédiája hasonló Szerb Antaléhoz vagy Radnóti Miklóséhoz, bár nekik legalább a holttestük megmaradt, míg Rejtő szó szerint eltűnt… Jelenleg milyen aktuális kutatási kérdések foglalkoztatják Rejtő Jenővel kapcsolatban? 
– Olykor hangoskönyvrendezőként is dolgozom. Ez azt is jelenti, hogy a felvétel során szóról szóra követem a szöveget. A színész a Kádár-korban megjelent szövegek alapján dolgozott, míg én az első kiadásokból. Ennek nyomán rengeteg kisebb-nagyobb eltérést találtam, ezek száma akár 2-300-ra is rúgott egy-egy pengős ponyvában! Az indokolt szerkesztői beavatkozásokon túl időnként bizony szövegrontás, cenzúrázás, szöveghamisítás is előfordult – erről pont most írtam egy tanulmányt. Előfordulnak régiesnek hangzó szó- és névalakok, ezek módosítása is indokolt. Például Gorcsev Ivánt Gorcseffként írták a két világháború között, két f-fel a végén, német hatásra. 

– Ma lehet eredeti Rejtő-kiadásokat vásárolni? 
– Elvétve árverésen, ugyanis a gyűjtők nagyon ritkán válnak meg tőlük, és akkor is igencsak borsos áron – több százezer forintért. Pár éve pedig egy dedikált első kiadású P. Howard kilencmillióért talált gazdára! És azt se feledjük, hogy a Nova Kiadó, amint a többi szórakoztató irodalmi vállalkozás is, kiadványait rossz minőségű papírra nyomtatta, és ha sok kézen átment, a ronggyá olvasottság vége a megsemmisülés lett. Szerencsére már az internet korát éljük, így az Országos Széchényi Könyvtárnak köszönhetően a MEK-ből szabadon és ingyen letölthető az első kiadású P. Howardok legtöbbje. Érdekes, hogy az első Nova-kiadások borítója sárga, a második piros. Az első kiadások borítója mindig félelmetes, realisztikus, célja, hogy az olvasó adrenalinszintjét felvigye. Például légiós történetnél a halálra vált lé­giós szuronyt szegez, míg a második kiadásnál a légiósból egy kis karikaturisztikus figura lesz. A Vesztegzár a Grand Hotelben című kötet címlapján az ajtó előtt egy csontváz áll őrt, pedig a könyv nem is erről szól, bár meghal egy-két ember, de nem bubópestisben. A második kiadásban ezek eltűnnek és a humor köszön vissza. A Vesztegzár címlapjáról eltűnik a csontváz, és a szálloda körül egy láncot láthatunk hatalmas lakattal. 

– Vannak még más típusú szövegmódosítások is? 
– Igen. Nagyarányú szövegromlás, vagy inkább cenzúrázás még Rejtő életében következett be, amikor A fehér folt című regényéből a kiadó 75 oldal humoros részt kihúzott, ami azóta sem lett meg. A Kádár-korszakban pedig következett a szöveg lebutítása. Konkrét példát hadd idézzek. Az első kiadásban: „Matróz vagyok és nem tűzoltó. Ítélték volna el a tűzőrséget, amiért késlekedett” mondat szerepel, míg később a tűzőrségből tűzoltóság lett. A tűzőrség használata itt egy stilisztikai elem, váltogatott szóhasználatot jelez – egy matróz szájából komikusan is hangozhat egy ilyen régies kifejezés. Rejtő nem véletlenül írta le. No meg a Kádár-korszak, ugyebár, egybeesett a hidegháborúval – ezt persze Rejtő Jenő nem tudhatta előre. Amikor távoli, egzotikus helyszínt keresett, az atlaszban rábökött a Mekong-deltára, ami az 1960-as években a vietnámi háború egyik legfőbb hadszíntere volt. Így aztán, hogy még véletlenül se legyen holmi aktuálpolitikai áthallás, ezt is megváltoztatták egy másik folyóra. A szereplők között akadt kínai kalóz, arab rabló – ezeket is tompították, ritkították, nehogy akár véletlenül is „magunkra hergeljük” az úgynevezett el nem kötelezett, baráti, más szocialista úton járó országokat. És hát volt egy Iljics nevű mellékszereplő is – a név utalt Vlagyimir Iljics Leninre, ezt Rejtő tudhatta is. Ugyanakkor utalt Leonyid Iljics Brezsnyevre is, a Szovjetunió későbbi pártfőtitkárára, ez utóbbit már nem tudhatta. Úgyhogy ezt a nevet is kigyomlálták – vagy húsz alkalommal szerepel az eredeti szövegben, maradt belőle egy! 

– Miért érdemes ma Rejtő Jenőt olvasni? 
– Ez jó kérdés. A mai világban a „tömbösített” olvasás felé haladunk. A mai fiatalok ugyebár nem jönnek le az okostelefonjukról, és noha szövegeket olvasnak azon is, eme szövegek fragmentáltak, töredékesek. Olyan, mintha egy-két bekezdést olvasnánk el egy könyvből. A mai kultúránkban egyre erősebb a vizuális hatás. Amikor így olvasunk, illetve a világ jelenségeit „vizuális rásegítéssel” vesszük magunkhoz, óhatatlanul is az agyunk más részét használjuk, mint elmélyült, szövegkövető olvasás közben. Rejtő Jenő műveit azért is érdemes olvasni, mert ha egyszer rákapunk az ízére, nem bírjuk letenni – és ha szerencsénk van, a kiskamaszból rendszeres olvasó lesz, Rejtőnek (is) hála. Hiába a sok egzotikus helyszín, idegen hangzású név – a „zamat”, Rejtő világa ismerős számunkra, ez a mi kelet-közép-európai világunk. Hősei pesti figurák, viseljenek akármilyen nevet is, és éljenek-kalandozzanak akárhol. Történetei csavarosak és humorosak, olykor elgondolkodtatóak vagy épp érzelmesek. Bátran ajánlom minden korosztálynak!