Mit érhet el a zöldlobbi?

Mennyire vannak kőbe vésve az Európai Unió hosszú távú tervei? Megváltoztathatók-e az agráriumra, élelmi­szer-termelésre, a vidéki életre vonatkozó elképzelések? Elképzelhető-e, hogy néhány év múlva a földműves nem a megtermelt javak árából, hanem szén-dioxid-kvótával való kereskedésből fog élni? Vagy az, hogy az öreg kontinens lakóinak egy részére a minőségi éhezés vár? Előfordulhat, hogy egy szűk, környezetvédő csoport átveszi az irányítást, és az állati eredetű termékek használatának mellőzésére kényszeríti a lakosságot? Schenk Richárddal, a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli központjának tudományos munkatársával beszélgettünk.

InterjúO. Horváth György2024. 01. 14. vasárnap2024. 01. 14.

Fotó: Nemeth Andras Peter

Fotó: Nemeth Andras Peter

– Rövid néhány hónap leforgása alatt korábban elképzelhetetlen dolgok történtek az unióban. Az egyik, hogy a parlament elutasította a mezőgazdasági kemikáliákra vonatkozó bizottsági terveket, a másik a holland választások eredménye. Mit vetíthetnek ezek előre? 
– A két ügy összefügg, sőt vannak egyéb jelek is arra, hogy az Európai Unió döntéshozó testületei – főleg a Bizottság – által kidolgozott és egyben a közösségre erőltetett zöldítés egyes elemei nem elfogadhatók az érintettek számára. Az a terv, hogy radikálisan, felére kellene csökkenteni a tagállamoknak a felhasznált műtrágya és növényvédő szer mennyiségét, alapvetően határozná meg a növénytermesztés, a kertészet termelési potenciálját. A csökkentett mennyiség mellett esnének a hozamok, a nagyobb növényi betegségek és a felszaporodó kártevők miatt is károsodna a termés. A gazdáknak kisebb lenne a bevétele, európai szinten pedig a megtermelt élelmiszer mennyisége. Az EU egy­értelműen behozatalra szorulna, vagyis ame­­rikai, ázsiai, afrikai térségekből importálna élelmiszert. Ám ezekre a helyekre az uniós környezetvédelmi előírások nem terjednek ki, így olyan élelmiszert hoznánk be és ennénk meg, amit Európában már meg nem engedett módszerek és szerek felhasználásával állítanak elő. Míg itt a zöldítés miatt kisebb mennyiségben bocsátanánk ki szén-dioxidot, addig a világ azon részén, amely Európa számára is termelne élelmiszert, ott többet. Vagyis a nagy klímacél csak a mi kontinensünkre nézvést valósulna meg, a bolygó szintjén viszont egyáltalán nem. Ezzel nem oldódna meg a klíma kérdése, Európa csupán kiszervezné a térségéből a környezetszennyezést 2050-re. Egyébként az ön által említett holland választási eredmény is arra utal, hogy elege lett az embereknek az észszerűtlen környezetvédelmi intézkedésekből. A holland Szabadságpárt azzal nyert, hogy ezekre nemet mondott. Viszont elvesztette a választást Frans Timmermans, aki éppen az EU Bizottság alelnökeként átvitte a nagy zöld tervcsomagot, de hazatért, és ugyanezekkel a tervekkel kampányolva nemcsak a mezőgazdaságból élő vidéken, de a városokban is elvesztette szavazóit. Kutatásaink egyértelműen mutatják, hogy az egyre ambiciózusabb zöldpolitika már a nyugati tagállamokban is egyre nagyobb politikai ellenállásba ütközik. 
– Ez a jövő mit jelentene az élelmiszerárakra, az ellátás biztonságára és az élelmiszerek minőségére nézve? 
– Az előbb említett megnövekedett európai élelmiszerimport csak az egyik hozománya lenne annak, ha az EU végrehajtja a környezetvédelmi terveit. A másik pedig az, hogy az itt megtermelt élelmiszerek ára jelentősen meg fog nőni. Itt nem csak a kisebb növénytermesztési hozamokra kell gondolni, de a folyamatosan szigorított állati termékek egyre csökkenő mennyiségére is. Hollandia, Belgium, Németország már most állami támogatást fizet azoknak, akik végleg bezárják állattartó telepeiket. De a ketreces állattartás, a férőhelybővítés, a herélés tiltása, a farokkurtítás tilalma is ide tartozik. Mindezek hatására az állati termékek is nagyon megdrágulnak. 
– Ha már a ketrectilalmat és más állatjóléti intézkedést említette, hogy lehet az, hogy az állatvédők a leghangosabbak? 
– A radikális környezetvédők nem alkotnak óriási csoportot, viszont igen jól szervezettek, nagyon tanultak, egyetemet végzett szakértők. Nagyon szervezettek és képesek hatni a tömegekre. Nem véletlen, hogy az állatvédelmet tűzték zászlójukra: egy búzatermesztőről készült propagandafilm nem ütne akkorát, mint, mondjuk, egy ketreces tyúkok ezreit tartó farmerről készült. Ráadásul tény, hogy az állattartás szén-dioxidot kibocsátó ágazat – a metánról nem is szólva –, és emiatt is remek célpontot jelent. Az európai emberek nagy részének pedig már régóta semmi köze az állattartáshoz, elszakadtak a hétköznapoktól, nem is ismerik azt, ezért aztán könnyen befolyásolhatók. Ki kell mondani: ma a fogyasztók befolyásolása azt a célt szolgálja, hogy direkt visszafogják a mezőgazdasági termelést, kezdve az említett állattenyésztéssel. A zöldügyeket befolyásolók már ki is mondott célja a tömeges, nagyüzemi állattartás leállítása Európában. 
– Miként sikerül ezt keresztülvinni Brüsszelben, akkor, amikor egy egyszerű dolgot, mint például a mézes üvegek jelölésének szigorítását, nem kevesebb, mint négy évébe került megoldania Magyarországnak? 
– Először is a négy év egészen rövid időnek számít, amíg az unió a számára nagyon fontos dolgokról is csak két-három év alatt tud dönteni. Ami kevésbé fontos, arról akár egy évtizedig is elvitatkozhat. De miért ilyen hatékonyak a zöldek? Azért, mert hangosak és aktívak. Ráadásul széles kapcsolati tőkét alakítottak ki sok fontos szereplővel. Például az uniós bürokraták sokezres rétegével, az agrárgépgyártókkal. Az egész társadalom oldaláról nézve náluk van a morális felsőbbrendűség, miszerint az ember kizsákmányolja a bolygót, amin változtatni kell. Ebből pedig már politikai hatalmat is lehet kovácsolni, ami eddig működött is az EU egyes tagországaiban – lásd zöldpártok előretörése –, de az európai parlamenti választások során is. 
– És ez a trend változhat meg a közeljövőben? 
– A lakosság egy része kezdi belátni, hogy sok illúzió, romantika kötődik a zöldpolitikához. A kertenkénti két-három tyúk nem biztosítja a lakosság ellátását. Ráadásul a koronavírus-járvány, a megelőző és követő energiaár-hullámzás, aztán az ukrán–orosz háború olyan hatással volt, ami egyrészt sokszor bizonytalanná tette az ellátást, soha nem látott mértékű árrobbanást, hiányhelyzetet okozott az élelmiszerpiacon. Mindezt a lakosság a saját bőrén tapasztalta meg, ebből aztán lassan kezd rájönni, hogy mennyire fontos Európa és az egyes tagországok saját élelmiszerrel történő ellátásának biztosítása, ami egyet jelent azzal is, hogy a gazdálkodókat nem szabad irreális feltételek elé állítani. 
– Ha mégis így lenne, akkor jön a búzatermelés helyett a szén-dioxid-kvóta? 
– Az unió vezetői nagyon komolyan gondolják azt, a gazdákat egyre inkább arra kell rávenni, hogy ne termeljenek, mind több területet vegyenek ki művelés alól, ott telepítsenek erdőt vagy legelőt, lápot, nádast, vizes élőhelyet. A megmaradt termőföldön pedig egyre inkább biomódszerek alkalmazásával termesszenek. A klímacélok csak akkor lesznek elérhetők, ha elég gazdálkodó köt le nagyobb mennyiségben szén-dioxidot a légkörből. Ott marad a növényekben, a fákban, a talajban lévő gyökerekben, szármaradványokban stb. Az ipar, a szolgáltatások és a közlekedés viszont továbbra is szén-dioxid-kibocsátó marad. Amennyiben a paraszt szén-dioxid-kvótát tud eladni, akkor azért egy tőzsdén majd az ipar cégei jó pénzt fognak adni. Az unió döntéshozói már ma számolják, hogy mennyi ilyen kötvényt kell kiadni. 
– Ez még egy kicsit arrébb van, de mit szól Európa az ukrán csatlakozás ügyéhez? 
– Nézze, a tárgyalások megkezdése még nem jelent csatlakozást. De szerintem az várható majd, ami a mi csatlakozásunkkor történt, hogy a mezőgazdaság a támogatások egy részénél csak 4-5 éves átmeneti időszak után érte el az akkori uniós szinteket. De még fontosabb, hogy minden bővítést mind kevesebb forrással kellett megoldani. Ukrajna csatlakozása esetén a mostani tagállamok termelőinek – a magyaroknak is – meg kellene osztoznia az ukrán termelőkkel egy olyan közös agrárköltségvetésen, amely nem nőtt meg arányosan. És még egy tény: a mi csatlakozásunk idején az EU már privatizálta a magyar élelmiszeripart és a kereskedelmet, lényegében piacot vettek. Ukrajna esete más: itt óriási agrárcégek és élelmiszeripari vállalkozások működnek. A 35 milliós Ukrajna 100-150 millió ember számára képes élelmiszert előállítani! Ráadásul a klímacélokat mindig az 1990-es évhez képest mérik. Abban az évben az ukrán, szovjet mintájú tervgazdaság még nagyon környezetszennyező volt. Sokkal egyszerűbb ahhoz a szinthez képest csökkenteni a mezőgazdaság szén-dioxid-kibocsátását, mint például a már akkor is hatékony holland mezőgazdaságot piszkálni. Így a papírforma szerint az EU könnyebben érné el a klímacéljait az ukrán csatlakozással. Hogy ilyen technokrata gondolkodással lehet-e még nyerni, az lesz a tétje az idei európai választásoknak. 
 

 

Ezek is érdekelhetnek