Életleckék a Vagányoktól

– Mindössze négyéves volt, amikor 1956 no­vemberében, a forradalom leverését követően emigrált a családja. Vannak ebből az időszakból emlékei?

– Néhány homályos emlék megmaradt. Az egyik az az alkalom, amikor a bátyám és én kint játszottunk, és megláttunk egy álló tankot a szomszéd utcában. Odaszaladtunk és „barátkoztunk” a mellette álló orosz katonákkal. Adtak nekünk néhány orosz érmét, mi pedig hazarohantunk megmutatni anyánknak, aki egyáltalán nem örült a kis kalandunknak, és megtiltotta, hogy még egyszer odamenjünk. Halványan emlékszem arra a hideg, sötét novemberi éjszakára is, amikor átkeltünk a senki földjén, hogy elérjük az osztrák határt; egy segítőkész gazda teherautójának hátulján vittek oda minket. És arra is emlékszem, hogy amikor körülbelül egy hónappal később megérkeztünk Amerikába, a helyi hadsereg egy New Jersey-i menekültbefogadó táborba szállított minket. Késő este volt, mi, magyar menekültek egy nagy csoportban ültünk, és az ügyintéző tisztviselőkre vártunk. Nagyon fáradt és rosszkedvű voltam, végül elvesztettem a türelmemet, felálltam egy székre, és hangosan követeltem, hogy engedjenek aludni. Az anekdota bekerült a Halász család legendáriumába.

– Hogyan élték meg a Magyarországon elismert szülei, a népszerű énekes-színésznő édesanyja, Rácz Vali és író, újságíró édesapja, Halász Péter, hogy el kellett hagyniuk a hazájukat?

– Hazájuk, szakmai hírük és megélhetésük, na és persze tágabb családjuk hátrahagyása nagyon megkeserítette a szüleimet. Új életet kellett kezdeniük a nulláról, pénz, vagyon, otthon nélkül. Egy-két éven belül apám – akinek a műveit a saját hazájában betiltották – íróként és műsorvezetőként kezdett dolgozni a Szabad Európa Rádióban New Yorkban, először szabadúszóként, majd alkalmazottként. Mellette folytatta a regények, novellák és cikkek írását, amelyek Nyugaton jelentek meg a nagy magyar diaszpóra olvasóközönsége számára. Számára így talán könnyebb volt a száműzetésben eltöltött élet, végig a szeretett munkájára kellett összpontosítania. Anyámnak nehezebb sors jutott: valamikor ünnepelt énekesnőként és színésznőként mindent fel kellett adnia, hogy névtelen háziasszony és anya lehessen egy új, ismeretlen országban. Egyikük sem „amerikanizálódott”, ahogyan az általam ismert magyar emigránsok tették. Csontig magyarok maradtak, és tudom, hogy mindvégig úgy érezték, életüket megrontották a történelem eseményei: a második világháború, majd a kommunista zsarnokság, végül az 1956-os forradalom bukása.

– Ön követte az írói-újságírói pályán az édesapját, a Szabad Európa Rádió munkatársa és neves újságok szerzőjeként vált ismertté. Ezenkívül nyolc könyvet is jegyez, és gyakran súlyos XX. századi témákról ír. Miért?

– Bizonyos történelmi epizódok meghatározták a családi hátteremet, ezért is tanulmányoztam különös érdeklődéssel a háború, a kommunizmus és a forradalom időszakát. Aztán szenvedélyemmé vált a történelem, e témákban számos ismeretterjesztő cikket és könyvet írtam. Bevallom, szívesebben írok a múltról, mint a jelenünkről.

– A felnőtteknek szóló könyvek után immár másodjára fordul az ifjabb generációk felé. Miért változtatta meg a célközönségét?

– Mindig nagyon szerettem a gyerekeket, négy unokám van, akikhez közel állok, mégsem próbálkoztam évtizedeken át, hogy nekik írjak. Néhány évvel ezelőtt, a Covid-járvány idején született az első gyerekregényem Benny és Bobby kontra Adolf címmel, ami a háborús Berlinben játszódik. Egy zsidó fiúról és családjáról szól, akik kétségbeesetten túl akarják élni a holokausztot. A cselekmény központi eleme a fiú két kedvenc fehér egere. Amikor a családnak sikerül megszöknie, az egerek a lakásukban maradnak, és rendkívül hatékonynak bizonyulnak a „náciellenes ellenállásban” azáltal, hogy olyan pusztító dolgokat tesznek, mint általában az egerek. Egy éjjel szó szerint ezt a történetet álmodtam, és mivel a pandémiás bezártság miatt az otthonom foglyul ejtett, úgy döntöttem, hogy megnézem, meg tudom-e írni ezt a fikciót. Jól sikerült, a könyv két éve jelent meg. Szóval így fedeztem fel, hogy képes vagyok megszólítani és lekötni a 10–14 év közötti kiskamasz korosztályt, és utána már lelkesen szerettem volna megismételni ezt a kreatív élményt. Az elhatározás pillanatától tudtam, hogy a következő gyerekregényem témája 1956 lesz.

– Hogyan lehet napjainkban, ebben a felgyorsult és nem ritkán értékvesztett világban közelebb hozni az ifjúsághoz a történelmet?

– Gyakran úgy érzem, hogy a mai fiatalok alig értik, mi történt a múltban. Ahogy én látom az Egyesült Királyságban, a történelem tanítása az iskoláinkban nem megfelelő. Talán a szórakoztató, ugyanakkor informatív könyvek olvasása a legjobb módja annak, hogy a fiatalokat történelmi eseményekről tanítsuk, és közben fontos fogalmakat közvetítsünk a bátorságról, a barátságról, a hűségről, az áldozatvállalásról és a reményről.

– Megnehezíti a szerző dolgát az is, hogy nagyon mások a mai kamaszok, mint '56-ban…

– A forradalom tökéletes téma egy történelmi gyermekregényhez, mert a mai fiatal olvasók akkori kortársai nemegyszer komoly szerepet játszottak a véres konfliktusokban, harcoltak a felnőtt forradalmárokkal, felrobbantották a szovjet tankokat. Életüket kockáztatták, és néha tragikusan elvesztették. A könyvbeli Vagányok egy 13 éves, iskolai barátokból álló szűk csoport, amely belekeveredik az 1956-os eseményekbe. A budai vár közelében álló Bem-szobor talapzatáról fontos beszédek hangoztak el, később pedig fegyveres összecsapás helyszíne lett a Széna tér. Nem csoda, ha a Vagányok bandája a kiskamaszok kíváncsiságával fordul a történések felé. Addigi életük a tanulás mellett a kalandról, játékról szólt, most pedig olyasvalami bontakozik ki a szemük előtt, ami egyáltalán nem hasonlít a játékra. A kiskamaszok élete nagyban függ a szüleik helyzetétől, döntéseitől, ahogy anno az enyém is. Talán egy ilyen könyv segíthet a történelem értelmezésében azoknak a mai gyerekeknek, akik alapvetően biztonságos életet élnek a béke és az emberi jogok idején. A kötet reményeim szerint a múltbeli eseményeket és értékrendet összefüggésbe hozza saját, sokkal kisebb gondjaikkal, amelyek általában a közösségi média körül forognak…

– Hogyan tapasztalja: fogékonyak erre a fiatalok? Milyen tanulságokat képesek leszűrni?

– Nos, a fiatalok nem egyformák, de bízom benne, hogy jó néhányan fogékonyak lesznek a gyerekkönyveim mélyebb jelentésére. Olvasás közben megélhetik, milyen fontos hinni valamiben, ami nagyobb, mint ők, és érdemes belefektetni idejüket, energiá­jukat. Ez egy fontos lecke korunkban a mindenütt jelen lévő szelfik és a közösségi médiában megjelent bejegyzések lájkolásának megszállottságában. De akár levonják a tanulságokat a könyvekből, akár nem, én íróként főként arra törekszem, hogy olyan történetet meséljek el, olyan karaktereket alkossak meg, amelyek magába szívják és szórakoztatják őket. Ha ez közben megtanít nekik valami értékeset az életről, akkor az igazi ajándék!