Embernek munkája, Istennek áldása

– „A kert utolsó gyümölcse a naspolya” – írta a közösségi oldalán, megmutatva az idei termést november utolsó napján. „Emberé a munka, Istené az áldás” – fogalmazott beszédében november végén a gyulai református templomban, amikor hálát adtak az idei év terméséért. Befejeződtek a kerti munkák Nagy István birtokán az idei évre?

– Igen, a magyar határban és nálam is. Éppen ezért fontos a hálaadás, hiszen az őszi betakarításoknak és a vetéseknek a végére értünk. Ilyenkor jön el a számvetés időszaka. Év közben sokszor kérünk, zsörtölődünk, elégedetlenkedünk, de ilyenkor fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy hálaadási idő is van. Hiszen élünk, és eredménye van a kétkezi munkánknak. Ezért szükséges megállnunk, hálát adnunk, és kell az a nap, amikor a társadalom felé jelezzük, hogy nem magától van a termés. A mindennapi kenyerünk biztosított a jövő esztendőben is. Ennél megnyugtatóbb mondat nem hangozhat el egy agrárminisztertől.

– Mint mondta, most a számvetés időszaka van, de gazdaként mivel kezd a kertben 2025-ben?

– A metszéssel és a lemosó­per­me­tezéssel indul a tavasz, majd jön az ágaprítás, a talaj-előkészítés. Szinte minden pillanatban lesz mit tenni. Az a csodálatos a kerti munkában, hogy a talajt előkészítjük, megágyazunk a magnak, és látjuk, miként növekszik napról napra. De folyamatosan igényli az odafigyelést. Nagyon jó érzés, hogy a két kezünk munkáját fogyaszthatjuk, láthatjuk a fáradozásaink eredményét. Csodálatos dolog, amikor a kora reggeli harmatban szedhetjük a paprikát, paradicsomot, húzhatjuk ki az újhagymát, és mire a család fölébred, már illatozik a friss lecsó. Télen pedig az üvegbe zárt gyümölcsöket vagy a kamrából behozott almát élvezhetjük. Emellett a baromfiudvar friss tojásánál sincs jobb.

– Főleg, ha kerti zölddel is etetjük a tyúkokat.

– A gyomlálás eredményeitől szép sárga lesz a tojásuk. Megvan a körforgás. Négy évtizede még ismeretlen volt a faluban, hogy szemét keletkezik, hiszen korábban mindent hasznosítottak. A tejeszacskó volt az első, amellyel hosszú távon nem tudtak mit kezdeni, és a nagy mennyiség miatt hulladékká vált. A mezőgazdaságban viszont feltaláltuk a valóban körforgásos gazdaságot, a műanyag hulladékokból készül például a bálamadzag, a hófogó háló, a slag.

– A parasztembernek ma sem kell megmondani, hogyan védje a környezetét. Nem beszél róla, hanem teszi.

– Ez pontosan így van. Ezért hatott Brüsszelből a legnagyobb sértésként, amikor a gazdákat tették felelőssé az éghajlatváltozásért. A gazdák ennek nem okozói, hanem a legnagyobb elszenvedői, és ezért érdekeltek abban, hogy megóvják a környezetüket. Együtt élnek, együtt rezdülnek a természettel, és mindent elkövetnek azért, hogy mérsékeljék az éghajlatváltozás hatását. Ebben kell őket támogatni.

– A támogatásokkal kapcsolatban sokszor szólal fel a hazai méhészekért. Ez önnek személyesen is fontos ügy.

– Méhész voltam, méhész vagyok, és az életem utolsó napján is méhész leszek. A méheken nincs kötőfék, nem zárjuk be őket, és mégis azt csinálják, amit mi szeretnénk. Óriási élmény látni a tulajdonságaikat, és azt, hogyan reagálnak egy-egy megváltozott helyzetre. Sokat tanulhatunk a méhektől. Amikor a munkámból a belső háborgásokkal visszamegyek a méhek közé, gyakran szúrnak, majd amikor megnyugszom, varázsütésre megszűnnek a szúrások, hiszen a megszokott mozdulatokat a méhek azonnal visszajelzik.

– Mint mondta, a gazdák év végén összegzik az elmúlt esztendőt. Miként összegezné miniszter úr az agrárium idei évét?

– Kihívásokkal teli esztendő volt. Azt reméltük, hogy véget ér a háború, de nem ért véget. Azt reméltük, hogy az időjárás könnyebb helyzetet hoz idén, de nem hozott, hiszen a nyár közepétől beköszöntött a nagymértékű aszály. Azt is reméltük, hogy az európai piaci viszonyok rendeződnek, de nem rendeződtek. Ezekre a nehézségekre nekünk válaszokat kellett találnunk, és azon is kell gondolkodnunk, hogyan tudunk olyan alternatív növényeket vetni, amelyek a biztonságos termesztést elősegítik. A búza, az árpa, a rozs szép terméseredményt hozott, a szója vetésterülete szinte megduplázódott hazánkban. A cirok vetése is elkezdődött a kukorica terhére. Az öntözés támogatásáról is gondoskodni kellett. A nehézségek idején mindenki azt figyeli, hogy milyen válaszokat adunk ezekre. A magyar kormány megértette, hogy mennyire stratégiai kérdés az élelmiszer-ellátás biztonsága, és hogy csak az a biztos, amit mi magunk megtermelünk. Európában egyedül csak Magyarország vállalta, hogy a vidékfejlesztési források nemzeti társfinanszírozásához a mértéket 80 százalékos szintre, vagyis a maximumra állítja be.

– Ez mit jelent pontosan?

– 2900 milliárd forint áll rendelkezésre beruházásokra 2027-ig, ebből csak 600 milliárd érkezik Brüsszelből, 2300-at a nemzeti társfinanszírozás tesz ki. Háromszor több forrás van most arra, hogy fejlesszük a magyar agráriumot, mint korábban. Ezzel lehet ledolgozni azt a hátrányt, amely miatt a magyar mezőgazdaság nem volt eléggé versenyképes. Az európai agráriummal kapcsolatban öt fogalmat tartunk fontosnak, mert ezek által valósul meg benne az egyensúly: legyen versenyképes, válságálló, gazdaközpontú, tudásalapú és fenntartható.

– Minden lehetséges eszközzel meg kell védenünk a vidéki életformát! – fogalmazott a napokban. Veszélyben van?

– De még mennyire! Veszélyezteti a globalizmus és a multikulturális életforma, a mindent akarunk mindenkor életérzés. Gondoljunk bele, mekkora divat a világban, hogy műélelmiszereket állítanak elő. De nem szakíthatjuk el a földtől az élelmiszer termelését, hiszen a kultúránk, hagyományaink a termőföldhöz kötődnek. Vannak olyan városi emberek, akik falura költözve sértve érzik magukat, ha a szomszédban sertéseket tartanak, tehenek bőgnek vagy kukorékol a kakas, illetve reggel szól a harang. Hiszen ők azért költöztek oda, hogy grillpartikat tartsanak, füvet nyírjanak és élvezzék a természet szépségét. A vidéki életformát pedig nem akarják vállalni, ezért nekünk meg kell védeni azt. Büszkének kell lennünk arra, ami a miénk.

– „Új világosság jelenék, / Ó tévelygés csendesedék; / Isten ígéje jele­nék, / Újonnan nékünk adaték” – idézte Facebook-oldalán a régi református éneket advent első vasárnapján.

– Advent első vasárnapján a templomban ezt az éneket énekeltük. Arra hívja fel a figyelmünket az ének, hogy készítsük lelkünket az ünnepre. Megosztottam, és kiderült, hogy volt értelme. Rácsodálkoztak az emberek, hogy számomra ez a bizonyságtétel is fontos. Érezni kell, hogy együtt jelenik meg az életünkben az embernek a munkája és az Istennek az áldása. Fontos, hogy erre az egyensúlyra felhívjuk a figyelmet. Karácsonykor Jézus Krisztus születését ünnepeljük, akkor is, ha annyi mindent kitalálnak ezzel szemben, például a fény, a szeretet, az ajándékozás ünnepét. A lelkekben annyi sok egyéb, oda nem illő gyom van, amit ki kellene kapálnunk, hogy a bennük lévő hit csírája tudjon növekedni. Jézus nélkül nincs karácsony. Ha megértjük, hogy mi a karácsony lényege, akkor beteljesedett ünnepünk lesz, amelyben megjelenik majd a megnyugvás és a szeretet.

– Hogyan ünnepel karácsonykor?

– Szenteste a nagyszülőknél gyűlik össze az egész család. Karácsony első napján mindenki szűkebb családi körben ünnepel, második nap pedig István-névnapot is ünneplünk. Lesz halászlé és töltött káposzta, a nagyszülőknél rántott hal. Nagyon jó együtt lenni és készülődni. Volt, amikor a gyerekek karácsonykor jelentették be, hogy unoka születik. Most is izgalomban vagyunk, mert az új év első napjai­ra várjuk a harmadik unokánk érkezését. Nagypapaként nagyon jó megélni, hogy hagyományokat tudunk átadni a gyermekeknek, és fel tudjuk hívni a figyelmüket a világ csodáira.

– Mi kell ahhoz, hogy jövőre is elmondhassuk, a következő évre biztosított az ország mindennapi kenyere?

– Mindenkinek el kell végeznie a maga munkáját, és nem azzal kell foglalkozni, hogy a másiknak mi lett volna a dolga. Ha mindnyájan elvégezzük a ránk bízott feladatot, akkor a megélhetésünk biztosítva lesz.