Kisbolygó a fiókban

– Földrajztanárként végzett, de amatőr csillagászként már sokkal korábban az égre vetette a szemét. Mi kellett ahhoz, hogy nemzetközi szinten is jegyzett, kiemelkedően eredményes kisbolygóvadásszá váljon?

– Lelkesedés. Az, hogy élek-halok a munkámért, ami egyben a szenvedélyem. Én sosem dolgozom, hiszen azt csinálom, amit a legjobban szeretek. Minden ébren töltött órámban a csillagászat foglalkoztat. A kétezres évek elején alakult úgy a dolog, hogy elkezdhettem ezzel foglalkozni: Szegeden fogadtak be ezzel a témával, ott kezdhettem az első észleléseket, majd hallgatóként sikerült feljutni Piszkéstetőre is. Onnan aztán már nem volt megállás, huszonhat éve kutatom a kisbolygókat.

– Eleinte az üstökösökre koncentrált. Miért váltott át a kisbolygók tanulmányozására?

– Az üstökösök felfedezése az egyik legnagyobb presztízsű dolog a csillagászatban. Ám, ha az ember üstököst néz, előbb-utóbb eljut a kisbolygókig, az apróságokig. Először csak a legnagyobbakat és legfényesebbeket nézi, aztán rájön, hogy fel is lehet fedezni újakat. Engem a csillagászatban sosem az asztrofizika érdekelt, hanem inkább a felfedezés, az észlelés. Tudás, tapasztalat és szerencse is kellett ahhoz, hogy észlelő csillagász legyen belőlem.

– Hazánkban nincs még egy ember, akinek a nevéhez ennyi új égitest felfedezése fűződne. Számon tudja tartani, hogy mennyi?

– 893 megszámozott kisbolygó fűződik a nevemhez, és még körülbelül ugyanannyi vár, úgyhogy olyan 1600 körül fogok végezni. Ezzel be lehet kerülni a világon az első tízbe az emberi kutatást tekintve. Az automaták egy másik liga, a nagy programok más léptékűek, azok olyan százezres nagyságrendben észlelnek.

– Ez csak azoknak a kisbolygóknak a száma, amelyeket ön rögzített elsőnek a nemzetközi katalógusban. Hogy zajlik ez a folyamat?

– Az 1600 az inkább ötezer, mert legalább ennyit észleltem a képeken, amelyek akkor még nem voltak benne a katalógusban. Valójában nagyon sok kisbolygóról kiderül, hogy ugyan öt-tíz éve már észlelték, de akkor még nem került be a katalógusba. Ugyanis, mire összeáll a kép, hogy tényleg egy kisbolygóról van szó, kiderülhet, hogy 20-25 évre visszamenőleg már észlelték egy-egy részletét, csak nem lehetett észlelni a pályaívét. Rendre előfordul, hogy kapom az értesítést, kiderült a megfigyelésemről, egy most talált kisbolygónak a húsz évvel ezelőtti ész­lelése, és ugrik egyet előre a számláló.

– Rendben, ugrik a számláló, de mi haszna van ennek az emberiség számára?

– Az általános kultúrához kapcsolódó oldala az, hogy megismerjük a körülöttünk lévő világot, ez az eredetünknek is valamiféle kulcsa. Az én fő kutatási területemnek, a Földet súroló kisbolygóknak van gyakorlati haszna is, hiszen még ha ritkán is, de előfordul, hogy veszélyes kisbolygók is érkeznek a légkörbe, és ezek felderítése gyakorlati haszonnal bír. Már nem a valóságtól elrugaszkodott dolog a kisbolygók bányászata: ma még talán távolinak tűnik, de valószínűleg még ebben a században meg fog valósulni, hogy gazdasági hasznot hajt egy ilyen apró égitest.

– Ezért váltott a föld körüli kisbolygók kutatására?

– A Mars és a Jupiter keringési pályája között található kisbolygó-főövben gyakorlatilag elfogytak a – magyarországi technikai parkkal elérhető – kisbolygók. Ezért nyergeltem át arra, amire alkalmasabbak a technikai lehetőségeink. Mára már a munkám több mint kilencven százalékát teszi ki a Föld-súroló kisbolygók keresése.

– Hogyan kell a folyamatot elképzelni?

– Mozgást keresünk: ehhez filmet kell csinálni – mondjuk, három képből már lehet is –, és különböző szoftverek alkalmazásával megkereshető az elmozdulás. A képeket szabad szemmel átnézve keresem az égitesteket. Kissé leegyszerűsítve: ami gyorsan megy, az közel van. Néhány perces eltéréssel csinálunk képeket a csillagos ég ugyanazon területéről. Mivel a körülöttünk lévő csillagok mozgása olyan lassú, hogy minden fénylő pont egy helyben lebeg, így kizárólag azokat a fénypontokat kell keresni, amelyek elmozdultak a két expozíció között. Ezeket a – szakmai nyelven – fityegő foltokat régen két, különböző időben készült fotólemezen kellett összehasonlítani, de mára már az új technológiák­nak köszönhetően sokkal gyorsabb megoldások is léteznek. Pont abban az évben, amikor kezdtem – 1997-ben – cserélték le a lemezeket di­gitális detektorra a távcsőben. Gyűlt a tapasztalat, megjelentek a piacon a keresőszoftverek. A piszkéstetői távcső – a kereskedelemben jelenleg kapható legnagyobb, 116 megapixeles – kamerájával dolgozunk. Nem sok, maximum tucatnyi távcső van a világon, ami ilyen hatalmas látómezőt ad: 36 teleholdnyi területet rögzít egyetlenegy fotón az égből. Ezzel a kiváló eszközzel sikerült – a NASA-n­ kívüli térségben – gyakorlatilag a legismertebb, föld közeli kisbolygókereső nagyhatalommá tenni Magyarországot. Az ember azonban továbbra sem nélkülözhető a folyamatból, az elmozduló égitesteknél mind a mai napig szükséges az emberi beavatkozás, és szerintem ez még egy jó darabig így is lesz.

– Mi történik, amikor valaki talál egy égitestet a megfigyelések során? Kit illet meg az elnevezés joga és mik a szabályai?

– Természetesen fel kell jegyezni, hogy mikor, és az ég melyik részén azonosította a foltot, továbbá azt is, milyen irányban haladt a két expozíció során. Ennek alapján az első beküldőé lesz a felfedezés érdeme, aminek következtében őt illeti meg az elnevezés joga. A számozás után hab a tortán a névadás, amelyet egy bizottság koordinál, és a Nemzetközi Csillagászati Unió hagy jóvá. Vagy nem. Nemrégiben a Selye elnevezést azzal utasították vissza, hogy a stresszkutatásban jeleskedő Selye János – szerintük – a do­hánylobbi embere volt. Görgei tábornok nevét pedig azzal szavazták le, hogy a mostani komoly háborús helyzetben nem szép dolog hadvezérről elnevezni egy kisbolygót. Politikusokról és katonákról száz évvel a haláluk után lehet kisbolygót elnevezni, úgyhogy Deák és Kossuth már névadó lehetett. Házi kedvencek neve sem adható, tehát Cirmi vagy Bodri nevű kisbolygót biztosan nem fogunk találni. Kincsemet igen, mert – ugyan néhány hónap huzavona után – elfogadták, hogy nem háziállat, hanem versenyló. A kereskedelmi alapú névadás is tilos, tehát nem fizethetek azért, hogy magamról nevezzek el egy kisbolygót, de a márkanevek sem választhatók. Béres József sem lehetett névadó, mert a Béres-termékek miatt reklámnak minősülne.

– Három olyan kisbolygót is felfedezett, amelyek aztán be is csapódtak a földbe. Lehetséges akár egy negyedik is?

– Amikor felfedeztem az első becsapódó kisbolygót, meg voltam róla győződve, hogy véletlen, és arról is, hogy biztos nem lesz több ilyen. A másodiknál ugyanezt gondoltam, de amikor megtaláltam a harmadikat, elfogadtam, hogy ezt meg lehet csinálni többször is, és most már nagyon várom a negyediket, hogy megelőzzem azt az amerikai kollégát, aki szintén hármat fedezett már fel. Az is jó érzéssel tölt el, hogy a Németországban becsapódott – legkisebb – kisbolygó egy darabkáját itt őrzöm a fiókomban.

– Ennyi sikerrel a háta mögött mik a tervei a jövőre nézve?

– Szeretnék újabb üstököst találni, és még további becsapódó kisbolygókat. Az lenne az álmom, hogy egy-két újabb távcsővel megduplázzuk, megtriplázzuk a területet, a felfedezések számát. Az eszközvásárlás persze pénzkérdés, ennek a forrását kutatjuk, keressük most nagyon. A tudásunk már megvan hozzá, ezért jó lenne egy olyan kisbolygóközpontot létrehozni, amivel már nemcsak kullogunk a NASA programjai után, hanem melléjük tudunk zárkózni. Ez nagy dolog lenne ilyen picike országként.

. 
 

Sárneczky Krisztián nagyon büszke az űrből érkezett jövevényére