Van még bennem spiritusz

Titkok, szerelmek, pletykák. E há­rom téma köré épül legutóbbi, Fecsegő kulisszák című könyve. Kezdjük a titkokkal. 
– Az egész életem egy nagy titok. Színházon kívül és színházon belül is. Számomra az írás évtizedek óta nagyon fontos, könyveimben, novelláimban sok mindent elárulok magamról. És amerre járok, a legkülönfélébb helyzetekben figyelem az embereket, próbálom kitalálni a gondolataikat, a vágyaikat, hogy aztán történetek formájában továbbadhassam az olvasóknak. Ezek videókon is elérhetők a Face­book-oldalamon, már a negyvennyolcadik résznél tartok. Az egyik bejegyzésem ötszázezres nézőszámot ért el. 

Szerelmek? 

– Színház, írás, család. Nincs mit tagadnom, fiatal koromban voltak nagy fellángolásaim, de szerencsére sikerült megtalálnom a társamat, akivel lassan ötven éve vagyunk együtt. Ezt azért hangsúlyozom, mert a mi pályánkon nem feltétlenül ez a jellemző. Persze áldozatok nélkül nem megy, hiszen a szórakoztatóiparban a hétvégék a leghangsúlyosabbak, a színészt ilyenkor nemigen látja a családja. Igyekeztem úgy szervezni az életemet, hogy amikor nincs előadásom, együtt lehessek a gyerekeimmel, illetve mindent megadhassak nekik a boldogulásukhoz. Mindhárman diplomásak, Melinda kitűnő drámapedagógus, Ditta alapképzettsége biomérnök, Németországban él, felsővezető egy multicégnél, Viktor pedig Hágában nemzetközi jogot tanult, informatikával is foglalkozik, itthon helyezkedett el, de sokat jár külföldre. Lányaim révén négyszeres nagypapa vagyok. 

Mi a helyzet a harmadik témakörrel, a pletykákkal? 

– Na, azokból nincs hiány a színházban! Ha gonosz szándékkal híresztelnek valakiről igaztalan dolgokat, azzal bárkit tönkre lehet tenni. Ugyanakkor a kulisszák mögötti pletykák lehetnek izgalmasak, titokzatosak, reményteljesek is, azoknak általában pozitív a végkicsengése. Rólam is keringtek kitalációk, hogy éppen kibe vagyok szerelmes. Én ezeken csak nevettem. Annak viszont örültem, ha az volt a szóbeszéd tárgya, hogy miként állt össze a darab vagy milyennek tartották a kollégák az alakításomat. Számomra a színház szent, ahol egy csapat vagyunk, és mindig a közönség az első. Aki irigyli a másik sikerét, az gyűlölködésre is képes. Az ilyen személy semmiképpen nem nevezhető szívszínésznek. 

Önnek is voltak irigyei? 

– Hogyne! Fiatal koromban sokat szenvedtem tőlük. Szerencsére volt egy mentorom, aki elárulta, hogyan kell kivédeni a rosszindulatú viselkedést. Ha az ember képes az irigykedésből és a gyűlölködésből származó negatív energiákat po­zitív energiaként hasznosítani, ­akkor azok átfordíthatók alkotó­erővé, szeretetté. A támadó le­gyengül, a megtámadott pedig felerősödik. Ennek van egy technikája, ami nagyon-nagyon izgalmas, és bevallom magának, régóta alkalmazom. 

Mi a lényege? 

– Azt nem fogom elárulni. Elégedjen meg annyival, hogy naponta kell gyakorolni, mint a jógát. 

Egyébként ha jól belegondolunk, volt is miért irigykedni önre. Ahogy 1968-ban diplomával a kezében kijött a Színművészetiről, filmszerepeinek köszönhetően egykettőre országosan ismert lett. De nem „szállt el”, még tanyaszínházi fellépést is vállalt az alföldi pusztaságban, holott kibújhatott volna alóla... 

– Szendrő Iván hívott, aki osztálytársam volt a főiskolán. Az első szóra mentem. Bennem is élt az echós szekérrel zötykölődő színészek emléke, valamint az a művészi indulat és büszkeség, hogy ingyen és bérmentve szeretnénk szórakoztatni a tanyasi embereket, akik másképp nem jutnak színházi élményhez. A Vak és Béna című vérbő komédiát játszottuk, óriási sikerrel. Nem kértünk pénzt a belépőjegyért, de a nézők valahogy meg akarták hálálni a jóságunkat, és hozták a disznótorost és egyéb finomságokat. 

Pályája elején könnyen jött a siker? 

– A sikerhez szerencse, kitartás, megbízhatóság, folyamatos tanulás és a csillagok kedvező állása kell. Már hallgatóként olyan filmekben kaptam szerepet, mint a Fiúk a térről, a Mi lesz veled, Eszterke?, az Eltávozott nap, az Egri csillagok. Aztán 1971-ben jött az Egy óra múlva itt vagyok Láng Vincével, a „kisemberrel”, 1972-ben pedig a Jó estét nyár, jó estét szerelem tévésorozat a „görög diplomatával”. Mázlista voltam, hogy ez utóbbi két produkciónál a rendezők ragaszkodtak hozzám, így nem tudta más elhalászni előlem a szerepet. 

Ha jól tudom, Láng Vince szerepét először nem is akarta elvállalni… 

– Valaki azt mondta, őrültség lenne visszautasítani egy ilyen sikergyanús lehetőséget. És neki lett igaza: a filmben elhangzó mondásom, az „Egy óra múlva biztosan itt vagyok!” valóságos szállóigévé vált és megalapozta a népszerűségemet. Az is előfordult, hogy egy drámai szerepben jelentem meg a színpadon, és a közönség soraiból bekiabáltak: „Itt a Láng Vince!” Nemrég pedig egy kilencvenéves néni jött oda hozzám az önálló estem végén, és remegő hangon közölte velem: „Úgy szeretem a művész urat! Én magán nőttem fel!”, nekem meg elállt a lélegzetem, hirtelen nem tudtam, akkor hány éves is vagyok. 

Aztán a Rézmozsarat vegyenek című slágerrel mindent vitt! 

– Nézze, egy színésznek a végletektől végletekig sokféle műfajban otthonosan kell mozognia, legyen az varieté, vígjáték, tragédia vagy dráma. Ha pedig énekelni hívják, akkor azt is meg kell ugrania. A Rézmozsár bejött, ettől azonban még nem lettem táncdalénekes. 

Volt olyan munkája, ami nem sikerült vagy kudarccal végződött? 

– Karinthy Márton rendezővel 1982-ben alapítottunk Hököm Színpad néven egy színházi kisszövetkezetet, ebből lett később a Karinthy Színház. Abban az időben az ilyen vállalkozás megvetendőnek számított, nem volt tehát könnyű dolgunk. A Bartók Béla úton találtunk egy lepusztult mozi­épü­letet, s az akkori tanácselnök belement abba, hogyha sikerül felújítanunk, kedvező áron bérelhetjük a kerülettől. Pénzre volt szükségünk, ezért elhatároztuk, hogy a Budapest Sportcsarnokban több tízezres közönség előtt bemutatjuk Végh Antal Miért beteg a magyar futball? című könyve alapján írott darabot, melyben Kossuth-díjas színészek hada szerepelt. Ehhez azonban hitelt kellett felvennünk, amit a jegybevételből akartunk visszafizetni, a maradék összeg pedig ment volna a színházteremtésre. Azonban politikai okokra hivatkozva magas helyről leállították az egészet. Csakhogy már nem volt visszaút, mert addigra a nyolc előadásra elkapkodták a jegyeket. Végül megtarthattuk a premiert, ami a közönség bekiabálása és bojkottálása miatt félbeszakadt. Azt hiszem, ez volt a Kádár-korszak legnagyobb színházi bukása. A történtek nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is megviselt bennünket. Nehéz volt felkelni a padlóról, de a színház végül csak megvalósult. S ahogy lenni szokott, két dudás nem fér meg egy csárdában, úgyhogy kenyértörésre került sor. Karinthy Marci vitte tovább a színházat, engem pedig szerződéssel várt a Nemzeti. 

Ugorjunk egy nagyot az időben: nemsokára nyolcvanéves lesz… 

– Ugye, nehéz elhinni? Ezzel én is így vagyok, mégis boldogsággal tölt el. Egyre többet gondolok a „nagy bölényekre”, akiktől rengeteget tanultam. Többségük nyolcvan után behúzta a kéziféket. Neveket nem mondok, kik jártak állandóan orvoshoz. Ez elkerülhető, ha odafigyel az ember az egészségére. A szervezetünk pedig – jó kondíció ide vagy oda – úgyis jelez, ha baj van. Hál’ istennek eddig megúsztam. De ha elmúlik az élet, azt is elfogadom. Mosolyogva kimondom: jó volt élni. 

Gábor, ez még messze van! 

– Addig is érzem és élvezem a közönség szeretetét, elismerését. Az országjáró Pódium Színház több darabomat is műsoron tartja, így gyakran játszom vidéken. Nagyon jólesik, hogy már-már rajongással vesznek körül az emberek mindenhol. Ettől szinte megtáltosodom, és újabb tervekkel állok elő. Mondják is a kollégáim, mi a francot akarok még, hisz hihetetlenül gazdag pálya áll mögöttem. Egyszerűen nem tudok leállni, bőven van még bennem spiritusz. 

Mi foglalkoztatja mostanában? 

– Megírtam a Jó estét nyár, jó estét szerelem folytatását Jó estét nyár, jó estét kedvesem címmel. Úgy kezdődik, hogy a sötét ruhás fiú, Viktor kiszabadul a börtönből, és megöregedve itt találja magát a digitális világ kellős közepén. Nehezen kezdi újra az életét, előbb-utóbb szembeütközik a törvényekkel, a végkifejletet azonban nem szeretném elmesélni. Elkészült a Börtönszínház című darabom forgatókönyve is. Mindkét filmben szívesen eljátszanám a főszerepet.