A mai ötös

Nyilvánvalóan gyermekkorában nem korrektornak készült. Hogyan keveredett a pályára?

– Tanárképző főiskolára jártam Szegedre, magyar–ének szakra. Még főiskolásként mentem férjhez, és szültem. Három gyermekem van, így gyakorlatilag tizennyolc éven át főállású anyuka voltam, és nem is tanítottam. Amikor eljött az idő, hogy dolgozzak, egy volt csoporttársam említette, hogy magyar szakos tanárok többen korrektorként dolgoznak. A főiskolán is foglalkoztunk nyelvtani és stilisztikai javításokkal, amit én nagyon szerettem, miközben úgy láttam, hogy a többiek ezt annyira nem kedvelték. A korrektori munka lehetősége már nekem is eszembe jutott, amikor a gyermekeimnek olvastam fel korábban olyan könyvekből, amelyekben bosszantó hibákat találtam. Ez a rendszerváltás időszakában történt, amikor boldog-boldogtalan adott ki könyveket, így többek között mesekönyveket is. Nagyon soknak a szövege nyelvileg vállalhatatlan volt, és akkor még a helyesírási hibákról nem is beszéltünk. Addig-addig motoszkáltak a fejemben ezek a gondolatok, míg végül írtam egy e-mailt 2007-ben egy romantikus irodalmat népszerűsítő könyvkiadónak, és rögtön kaptam tőlük egy próbamunkát… Így kezdődött. Tehát tizenkilencedik éve könyveket javítok, havonta most már akár tizennyolc-huszonöt könyvet.

Most, 2025 március elején mi az irányadó a magyar helyesírásban?

– Mindig az Akadémiai Kiadó legutolsó kiadású szabályzata az irányadó. A legújabb annyira nem friss már, mivel 2015-ben jelent meg (ez A magyar helyesírás szabályai tizenkettedik kiadása). Az akadémiai állásfoglalásokat is figyelni szoktam, illetve amennyiben valami mégis kérdéses marad, akkor érdemes e-mailben állásfoglalást kérni a nyelvtudományi kutatóintézet közönségszolgálatától.

A mobiltelefonos írásbeli csevegés, a chatelés nem ismeri a mondat eleji nagybetűt, és a mondatvégi írásjeleket, sokszor az ékezeteket sem. Mi késztette arra, hogy ebben a nyelvhelyesség szempontjából zavaros időszakban a Face­bookon indítson mozgalmat?

– A környezetemben élők természetesen tudták, hogy könyveket, gyakran szépirodalmi műveket korrektúrázok, és gyakran kérdezték tőlem az ismerősök, hogy ezt hogy írjuk, azt hogy írjuk. Tulajdonképpen emiatt, hirtelen felindulásból, tizenkét éve indítottam egy Napi helyesírási szösszenetek című oldalt, de nem fedtem fel azt, hogy én működtetem. Mindenki úgy gondolta, hogy egy komplett szerkesztőség áll az oldal mögött. Számomra is megdöbbentő módon hetek alatt huszonkétezer követője lett.

Sokan elismerték, hogy bár jártak iskolába, tanultak nyelvtant, de a tudásuk megkopott, és egy ilyen oldalra égetően szükség van. Idővel viszont kezdett terhessé válni a rengeteg kérdés megválaszolása. Mi, korrektorok is beszélünk egymással a kérdéses dolgokról, és amikor valaki egy ilyen beszélgetésben azt tanácsolta, hogy kérdezzem meg a Napi helyesírási szösszenetektől, az igazán mosolyt fakasztó volt. Tehát látszott, hogy nagy az igény a helyesírás szabályainak magyarázata iránt, viszont sajnos a világhálón bárki bármihez hozzászólhat, ami néha fárasztónak bizonyult, és ezt nem nagyon tudtam kezelni, hiszen időm sem maradt rá.

A vita gyakorivá vált?

– A vita önmagában nem probléma. Inkább a stílus. Amikor egymást bántják az emberek, egyre inkább minősíthetetlenné válik a diskurzus, sőt idővel már politikai dolgokat vágnak egymás fejéhez. Az „édes csillagom” kezdetű kioktatás sem elfogadható, de az sem, hogy minden előzmény nélkül egymásba marnak ismeretlenek. Végül a nagy látogatottságú poszt helyett a saját nevemen létrehoztam egy korrektori oldalt.

Ezt megértem. Velem is történt hasonló. Nemrég a világhálón egy Szicíliáról blogoló magyar idegenvezetőhöz fordult egy pár, írván: Szicíliában szeretnének lakást venni. Az idegenvezető nyilvánosan kioktatta őket, hogy nincs ilyen, hogy Szicíliában, mert Szicília egy sziget, tehát helyesen Szicílián. Nos, meggondolatlanul én is beszálltam a vitába, hogy igenis van ilyen, hogy Szicíliában, majd a sokadik lehengerlő elutasítás után azzal érveltem, hogy a világhírű olasz író, Dino Buzzati könyvének is az a címe, hogy Medvevilág Szicíliában. Meg is kaptam rá a választ: „Nincsenek is medvék Szicílián.” Az új oldalán mostanában minden napot öt szó vagy kifejezés ismertetésével kezdi, csak néhány az elmúlt napokból: rádió adó-vevő, térfigyelő rendszer, élet-halál harc, százszázalékos, modern kori, zárt körű, telt házas, marketingmenedzser, föld körüli út, gajra megy, óvó néni, idejétmúlt. Itt meg is állnék. Vannak a helyesírásban idejétmúlt dolgok?

– Szerintem vannak. Például az ly használata. Régen ennek a kiejtése is más volt, ami mára eltűnt. Nehéz a gyerekeknek is megérteni, hogy ha a bagoly elipszilonos, akkor a papagáj miért nem az, és erre nem tudunk választ adni.

Ezek néha emberpróbáló dolgok, mint a zsíros kenyér és a vajas kenyér kérdése.

– Ez utóbbinak hosszú története van. Sok minden a véletlenen múlik, talán még a szabályalkotók sem mindig gondolják végig, hogy ha az egyiket így írjuk, akkor a másikat is ugyanúgy kellene, tehát ha megjelenik egy szótárban az egyik egybeírva, a másik különírva, akkor az hiba. A zsíros kenyér és a vajas kenyér kifejezések is jelzős szerkezetek, így külön kell írni azokat. Viszont az 1954-es (10.) akadémiai helyesírási szabályzat 1. nyomatában „zsíroskenyér” szerepelt. A 10. szabályzat megjelenése után az MTA Nyelvtudományi Intézet nyelvi tanácsadó szolgálatának munkatársai az alábbi magyarázatot adták erre: a zsíroskenyér alkotóelemei, a zsír és a kenyér gyakran fordulnak elő együtt, hiszen a szegény emberek sokszor fogyasztották; a gyakori előfordulás pedig már elegendő ok az egybeírásra. A vajas kenyér alkotóelemei már ritkábban fordulnak elő együtt, mivel a vaj drága, és csak a gazdag embereknek volt kiváltsága… Később, a 11. kiadásban (ami 2015 szeptemberéig volt érvényben) már a most is helyes, különírt alakok (zsíros kenyér, vajas kenyér) szerepeltek.

Aki viszont manapság a tizenéves gyermeke nyelvtankönyvébe belenéz, az elválasztások terén nagyon megdöbbentő dolgokat tapasztalhat. Más szabályokat, mint ahogy a hetvenes-nyolcvanas években tanultuk.

– Valóban sok minden változott. Például gyerekkoromban a lándzsát úgy választottuk el, hogy lánd-zsa, ma már a lán-dzsa a helyes. A változás magyarázható, hiszen a háromtagú dzs betű egyetlen hang, és ugyanúgy viselkedik, mint a kéttagú mássalhangzók, amiket szintén nem választunk el.

Vannak vitás esetek a nyelvhelyességért felelős szakemberek között?

– A nyelvhelyességgel foglalkozók között a legtöbb szakmai vita a vesszőhasználat és az egybeírás-különírás területén adódik. Tegyünk vesszőt, vagy ne? Több iskolája van ennek, ki hogy érzi, mivel magyarázza, és ha kérünk állásfoglalást, gyakran a nyelvészektől is azt a választ kapjuk: a „beszélő szándéka szerint” tegyünk vagy ne tegyünk vesszőt.

Tehát az, hogy a hogy elé mindig tegyünk vesszőt, nem igaz?

– Biztosan nem igaz. Nincs „mindig” teszünk vagy „soha nem teszünk vesszőt” szabály az és előtt sem. Mondják sokan azt is, hogy én-nel, és-sel, hát-tal és de-vel nem kezdünk mondatot, holott miért ne kezdhetnénk. Nem feltétlenül mindig szép, de nem tilos. Sok minden függ a szövegkörnyezettől.

A helyesírási szabályok okai néha nagyon bonyolultak. Nem az ön feladata, hogy a világhálón megindokolja, mi miért helyes. Példák a napi öt szavából: cikcakk, összevissza, egyetlenegy, réges-rég, Hongkong, több száz, gajra megy, egykettőre, időjárás-jelentés, fél áron, félárú, raktárhelyiség, szűk látókörű, norvég mintás, rá következő, roppantmód, tönkremegy, egytől egyig, titkos ügynök, cserben hagy, kerek perec, hanyatt esik. Van, amelyiknél tényleg elgondolkodik az ember.

– A munkám mellett indított helyesírási oldalon nincs időm megmagyarázni, hogy például miért kell különírni azt, hogy pofon üt, kézbe ad, részt vesz, és miért van egybeírva az, hogy helybenhagy, megver és szemrevételez. Miért kell különírni azt, hogy éhen hal, míg az éhenhalás egybeírandó. Az új szabályzat megjelenése előtt vízbefúlást írtunk, most már vízbe fúlást… Nem tudom ezeket hosszasan kifejteni, hogy mi miért van úgy, ahogy. Ha érdekel bárkit, próbáljon utánanézni, a neten is fellelhetőek a magyarázatok, nem is beszélve a szakkönyvekről, tankönyvekről, de kérdezni is lehet nyelvészeti tanácsadóktól. Én egyszerűen csak szeretném összegyűjteni a legáltalánosabb és leggyakoribb hibákat és tévedéseket.

Most mi bosszantja?

– Például az, hogy eltűnnek a néve­lők. Ez egy olyan nyelvi jelenség, amit őszintén nem értek, de egyre inkább terjed. Szörnyen zavar, szerintem rettenetes, mindenesetre az idegen nyelvről fordított szövegekben és a magyar nyelvűekben ugyanúgy előfordul. Néhány példa abból a kéziratból, amin éppen most dolgozom. Összesen kétoldalnyi szövegből szedtem össze ezeket a mondatokat, tehát csak a névelőhiány várhatóan eléri majd az ezres nagyságrendet a több száz oldalas irományban. „A telefont visszateszem zakómba.” „Tekintete egyenesen mellkasomba fúródik.” „A haját rá tudja csavarni kezére.” „Ökölbe szorítom kezemet.” „Minden levegő kiszorul tüdőmből.” „Megfordulok, kinyújtom kezemet.”

A helyesírásban vannak azért salamoni döntések?

– Igen. Gyerekkönyveknél gyakran futunk bele a dinó vagy dínó kérdésébe. A helyesírási szabályzat egyik kiadásában ugyanis rövid i-vel, a másikban pedig hosszú í-vel írták. Amikor ez kiderült, az illetékesek arra jutottak, hogy az egyik valószínűleg véletlenül hibásan jelent meg, de ha már így történt, akkor egyelőre elfogadott mindkét írásmód.