Kódexből töredék, töredékből kódex

Medievista, azaz középkorászként a középkori irodalom- és művelődéstörténet áll kutatásai középpontjában. Közrejátszhatott ebben az, hogy a középkori emlékekben bővelkedő Visegrádon nőtt fel? 

– Igen, valószínűleg. Az „ásatások” tövében laktunk, akkoriban így hívták a feltárás alatt álló palotát, ahol anyánk idegenvezető volt. Régészeti feltárások folytak a kertünkben, a Salamon-torony körül, a Sibrik-dombon, rengeteg felfedezés izgalma, öröme él bennem máig. Apám erdőmérnök, a Pilisi Parkerdő igazgatója volt, egy nagy erdészdinasztia jeles tagja, tőle az erdőn-mezőn járás különleges szeretetét örököltem. De gyermekkorunkhoz tartozott Visegrádon kívül Sopron a maga sok évszázados városi kultúrájával, és a Balaton-felvidék is, állatokkal, szőlővel és az ép, román kori felsőörsi templommal. 

Eötvös-kollégistaként pezsgő szellemi életben volt részük: a középkorász Mezey László tanár úrral egy éven keresztül elemezték az egyik legjelentősebb nyelvemlékünket, az Érdy-kódexet. 

– Az ELTE magyar–latin szakára másodszori próbálkozásra vettek fel, a következő évben lettem Eötvös-kollégista. Mezey László kiváló középkorász volt, de az egyetem nem tartotta politikailag elég megbízhatónak, az Eötvös Kollégiumba viszont meghívhattuk egy szemináriumra. Valóban egy teljes évig elemeztük vele az első magyar nyelvű prédikációs könyvet, mindnyájunkat lenyűgözött a tudása, és a módszer, ahogy belülről ismertette meg velünk a középkort. Szemináriumából az évek során sok órából álló rendszeres képzés lett, amit az egyetemi indexbe is fel lehetett venni, olyan volt, mint egy harmadik szak. Mindez rövidesen meg is határozta szakmai érdeklődésem fő irányát. 

Mi következett az egyetem után? 

– Anyai nagyanyámnak szívügye volt, hogy tanuljunk nyelveket. Családi alapon jutottam ki először Párizsba, utána pedig ismerősökön keresztül a gothai Forschungs­bib­lio­thekba. Párizs különleges élmény volt, minden elérhető mú­zeum­ba elmentem, sokfelé dolgoztam, a társadalomnak olyan széles keresztmetszetét ismertem meg közelről, amire egyébként nincs módja az embernek. Gotha kedves, NDK-beli kisváros volt értékes könyvtárral, nagyon szigorú munkarenddel. Kollégáim tartottak egy kicsit egymástól, de kettesben mindenki nyitott és nagyon barátságos volt. Megerősödött nyelvtudással és lassan felnőtté válva jöttem haza. 

Mivel foglalkozik a latin nevet viselő „Fragmenta Codicum” Kutatócsoport, amelynek 15 éven át vezetője volt? 

– Mezey László 1974-ben kutatócsoportot szervezett tanítványaiból magyarországi könyvtárakban őrzött kódextöredékek feltárására. A latin kifejezés minden európai nyelven érthető, első katalógusaink is latin nyelvűek voltak. Én itt kezdtem a pályámat és innen mentem nyugdíjba is. Középkori kódexeink nagy része elpusztult, de pergamenlevelek ezrei – könyvkötőknek hála – mégiscsak fennmaradtak. A pergamen, amely speciá­lis, meszes eljárással feldolgozott juh- vagy marhabőr, kiváló könyvkötő anyag, a „beírt” pergamen pedig olcsón vagy akár ingyen hozzáférhető volt. Szétesett, használaton kívül került kódexek lapjaiba századokon át szívesen kötöttek nyomtatott könyveket, levéltári anyagot. Ezek a kódextöredékek középkori könyvkultúránk hírmondói, minden darab egy középkori kódexet tesz kézzelfoghatóvá, kimeríthetetlen forrásanyag! 

Hogyan lehet ezekre a kódexlapokba kötött könyvekre rátalálni, miként dolgozzák fel őket? 

– Szinte minden régi könyvanyagot őrző könyvtárban vannak ilyenek, a raktárak polcain könnyen szembe­tűnnek. Természetesen a munka a könyvtárak engedélyéhez kötött. Ha a kutatás során le is választjuk a töredéket a hordozókönyvről, nagyon fontos, hogy az összetartozásuk dokumentálva legyen. Először a töredék műfaját határozzuk meg, majd a szerzőt és a művet, ami az internetes világban sokkal könnyebb, mint korábban volt. A töredék korát az írás, a díszítés és a hangjegyek alapján lehet megállapítani, végül azt mérlegeljük, hogy a kötés készülhetett-e Magyarországon, tehát az egykori kódexet használhatták-e a középkori Magyar Királyságban. Minden töredék egy kis felfedezés, tartogat valami izgalmat, újdonságot. A fragmentumok egy része viszont valóban nemzetközi jelentőségű, nagy találat. Ilyen például a Központi Szemináriumban őrzött IX. század eleji Tyconius-töredék, amely a IV. századi észak-afrikai teológus Apokalipszis-kommentárjának egy eddig teljesen ismeretlen részletét tartalmazza, vagy a német szerelmi költészet emléke, a Viz­ke­lety András által azonosított XIII. századi Minnesang-töredék, amelyet a germanisták az „évszázad felfedezéseként” ünnepeltek. 2000-ben a kutatócsoport ideális helyre, az Országos Széchényi Könyvtárba (OSZK) költözött, azóta a töredékek mellett teljes kódexeket és kódexállományokat is feldolgozunk. Bár a nevünk többször megváltozott, 2024-ben ötvenéves lett a kutatócsoport. Időközben a nagyvilág is felismerte a töredékek fontosságát, ma már hatalmas nemzetközi adatbázisok működnek. A hazai forrásanyagot azonban nem dolgozza fel helyettünk senki, és főleg nem tudja a magyar művelődéstörténet javára kamatoztatni azt. 2017 óta Sarbak Gábor vezeti a csoportot, és egy lelkes, új generáció folytatja a munkát. 

A töredékek mellett hogyan került képbe a prédikációirodalom? 

– Az említett Érdy-kódex is egy felolvasásra szánt prédikációgyűjtemény a XVI. század elejéről, ez volt az első találkozásom a műfaj egy korai emlékével és a középkor végi magyar nyelvvel. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy milyen hosszú fejlődési folyamat eredménye a magyar nyelvű kódexek megjelenése, és különösen az, hogy prédikációkat leírjanak magyarul. Az Érdy-kódex latin forrásaival kezdtem foglalkozni, és utána már a téma magától vitt egyre beljebb. A legkorábbi hazai prédikációs könyvet Szent Gellért írta csanádi püspökként (1030–1046). Ezeknek a vasárnapi evangéliummagyarázatoknak csak az utószava maradt fenn, innen tudunk róla egyáltalán. A prédikációs segédkönyvek latin nyelvűek voltak, a papok, szerzetesek – írott latin szövegek alapján – latinul nem tudó híveiknek természetesen anyanyelvükön prédikáltak. A prédikáció maga szóbeli műfaj, a prédikátor a hallgatóság felkészültségéhez szabta beszédét, a latin szöveget nem fordította, hanem alkalomról alkalomra adaptálta. Ezzel az állandó szóbeli fordítási gyakorlattal a hétköznapi magyar nyelvet új tartalommal töltötték meg, irodalmi szintre emelték, de leírni a XV. századig nem volt kinek. 

Hol férnek hozzá a prédikációkhoz? 

– Mivel hangrögzítő eszközök nem voltak, mi csak a latin mintapéldányokkal tudunk foglalkozni, és a nyelvemlékekkel, amelyek egy-egy prédikációs kötet lapjain fennmaradtak, mint az Ómagyar Mária-siralom a XIII. századi Leuveni kódexben. Egyébként a XIII. században a prédikációirodalom Párizsból kiindulva hatalmasan felvirágzott, és néhány évtized alatt a ferences és domonkos rend révén Európa hitéletét teljesen megváltoztatta. Az Érdy-kódex már egy olyan korban született, amikor a latintudás és az írni-olvasni tudás elvált egymástól, amikor valaki megtanulhatott úgy olvasni, hogy közben nem tudott latinul. Ennek az egyre szélesedő rétegnek már érdemes volt fordítani. Az Érdy-kódex ráadásul, szemben a nyelvemlék kódexek többségével, nem is egyszerű fordítás, hanem egy névtelen karthauzi szerzetes önálló magyar nyelvű műve. 

Hogyan lehet közelebb hozni a hétköznapi emberekhez a régi nyelvemlékeket, hogy érthető legyen számukra is? 

– A híres nyelvemlékekről, mint a Halotti beszéd (1200 k.) vagy az Ómagyar Mária-siralom (1300 k.), iskolában tanulnak az emberek, és ha 40–50 évenként kiállításra kerülnek – mindkettőt az Országos Széchényi Könyvtár őrzi –, sok ezren elzarándokolnak megnézni azokat. Egyre több nyelvemléknek készül népszerűsítő olvasata, az OSZK „Magyar nyelvemlékek” honlapján pedig a kódexek többségének digitalizált változata is elérhető. Ha valaki a Margit-legendára kattint, csodálkozva tapasztalhatja, hogy Ráskay Lea írása milyen jól olvasható. Ha Lea nővér helyesírásával gondjai lennének, érdemes rákattintania a modern átírásra is. Szep­temberben pedig nagy kódex- és töredékkiállításra készül a könyvtár, akkor reményeink szerint mindaz látható is lesz, amiről most szó volt.