Engem a verseny éltet

– Édesapja munkája révén a családja több országban is élt, ön Londonban született, Milánóban járt óvodába, és Szlovéniában kezdte az általános iskolát. Hogyan hatottak ezek a nemzetközi tapasztalatok a személyiségére és a pályafutására? 

– A nemzetközi élet nagyon jó lehetőséget adott arra, hogy megtanuljak az állandó változásokhoz minél gyorsabban alkalmazkodni, más és más környezetbe beilleszkedni, új ismeretségeket, barátságokat kötni, kapcsolatokat építeni, idegen nyelven kommunikálni, szoros kapcsolatot fenntartani a közvetlen családdal és mindenben támogatni egymást. Ezek mind segítették a sportolói pályafutásomat, hiszen külföldön is versenyszerűen sportoltam. Mindig ez volt – a család mellett – a másik állandó az életemben. 

– Korábban más sportágakat űzött; miért döntött végül az öttusa mellett, mi vonzotta ebben a sportágban? 

– Kisgyermekkoromban imádtam a szertornát, mert nagyon változatos, de a szubjektív pontozási rendszerrel nem volt jó tapasztalatom, illetve úgy éreztem, hogy ebben a sportágban nem tudnék a világ egyik legjobbja lenni és az álmomat valóra váltani. Az öttusát azért választottam, mert legalább olyan színes és változatos, mint a szertorna, a teljesítmény objektívan mérhető, nagyon jó volt a társaság, valamint olyan, mintha öt különböző sportágat űznék egyszerre. 

– Az öttusa hagyományosan öt különböző versenyszámból áll – vívás, úszás, lovaglás, lövészet és futás –, azonban az utóbbi időben komoly változásokon ment keresztül. Hogyan viszonyul az új kihívásokhoz? 

– Az öttusa az elmúlt évtizedekben folyamatosan változott, így hozzászoktunk. A lövészet és a futás már korábban összeolvadt egy kombinált számmá, ez lett a laser run, ahol futószakaszokat váltanak lézerpisztolyos lövések, összesen négyszer. A lovaglást – amely sokszor váltott ki vitát a sorsolt lovak kiszámíthatatlansága miatt – a Nemzetközi Öttusa Szövetség döntése nyomán fokozatosan akadályversenyre cserélik. Ez egy dinamikus, látványos új versenyszám, amely a 2028-as Los Angeles-i olimpián már hivatalosan is része lesz a programnak. Mivel a lovaglás egy technikai szám volt, az akadályverseny viszont egy fizikai, az új öttusában a fizikai számok felé tolódik el a hangsúly. 

– Van kedvenc versenyszáma az öttusán belül? 

– Egy kedvenc számom nincs, általában az élvez előnyt, amely a legjobban megy egy adott versenyen. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nincs lyukas számom, ami annyit jelent, hogy relatív jól teljesítek minden számban, nincs igazán gyengeségem. Ez persze nem jelenti azt, hogy néha nem megy az egyik vagy a másik szám hozzám képest gyengébben, vagy nem kellene valamennyiben tovább javulnom, fejlődnöm. Hosszú távon igazán sikeres akkor tudok lenni, ha minden számban a nemzetközi élmezőnyben vagy ahhoz nagyon közel teljesítek. 

– Edzés vagy verseny: melyik a nehezebb? 

– A legtöbb sportolóval ellentétben számomra az edzés nehezebb, hiszen engem a verseny éltet. Kiskorom óta imádok versenyezni az élet bármely területén. Így a verseny engem feldob, adrenalint szabadít fel, mert egy lehetőségnek élem meg, ahol ismét megmutathatom, mire vagyok képes. Természetesen én is izgulok valamennyire, de nem szoktam feleslegesen stresszelni, és általában nagyon várom a következő megmérettetést. 

– Egy öttusaverseny több órán át tart, különböző kihívásokkal. Mi segít önnek a különböző versenyszámok közötti gyors váltások során, hogy végig fókuszált maradjon? 

– A mentális felkészülés legalább olyan fontos, mint a fizikai. Szerintem nagy nemzetközi versenyeken az élmezőny fizikai felkészültsége nagyon hasonló, hiszen mindannyian rengeteget edzettek. A versenyen viszont már nüan­szokon múlik, hogy ki tud nyerni vagy dobogóra állni. Ehhez nélkülözhetetlen a megfelelő mentális felkészülés. Ebben sokat segít a sportpszichológusom, illetve több könyvet is olvastam ezzel kapcsolatban. A versenyszámok közti mindössze 10 perces szünetben nagyon fontos, hogy a mentális fókuszt már időben a következő tusára helyezzük át, hogy az első pillanattól kezdve fejben ott legyen az ember, koncentráltan, szellemileg a topon. 

– Melyik volt eddig a legnehezebb mentális pillanata sportolóként? 

– A tavalyi világbajnokságon olyan lovat sorsoltak nekem, amely nem volt hajlandó az együttműködésre. A rosszul sikerült lovaglás után – mivel erre az egy versenyre volt kihegyezve a kijutás az olimpiá­ra – lényegében elszállt az esélyem az ötkarikás szereplésre, annak ellenére, hogy az elmúlt négy év legeredményesebb magyar versenyzője voltam. A helyzet miatt­ kialakult összes rossz érzést, keserűséget, csalódást, fájdalmat, dühöt az edzésbe temettem, az uszodában, a futópályán és a páston hagytam. Végül a Magyar Öttusa Szövetség elnöksége bizalmat szavazott nekem, és én fontosnak tartottam bebizonyítani, hogy valóban megérdemelten veszek részt az olimpián. Meg akartam mutatni, mire vagyok képes, és meghálálni a belém vetett bizalmat. 

– Sikerült: tavaly nyáron a párizsi olimpián aranyérmet szerzett, ráadásul világcsúccsal. Ön szerint mi volt az a nüansznyi plusz, ami ezt akkor és ott lehetővé tette? 

– Nagyon sok tényező közrejátszott abban, hogy Párizsban akkor minden összejött. A sikerre óriási szükségem volt, hiszen előtte több kudarc is ért. A fizikai felkészültségem, a formaidőzítés – hasonlóan a világbajnoksághoz – remekül sikerült, viszont talán az olimpián éreztem a legjobbnak a mentális felkészültségemet. A kiválasztásom körüli nehézségek arra sarkalltak, hogy mindent egy lapra tegyek fel, és olyan intenzitással küzdjek, mint még sohasem. Élveztem, hogy 15 ezer néző előtt versenyezhetek, magabiztosságot, erőt sugároztam, teljesen kiegyensúlyozott és vidám voltam. Az olimpiai dobogó tetején állni és a magyar himnuszt hallani: hihetetlen, leírhatatlan, felejthetetlen érzés, gyermekkorom óta álmodtam erről, és ez a pillanat Párizsban valóra vált. 

– Milyen belső párbeszéd zajlik önben egy-egy rosszabbul sikerült verseny után? Hogyan fordítja át ezt motivációvá? 

– Ugyan egy sportoló fejében sok minden megfordul egy nagyobb csalódás vagy sikertelenség után, de ilyenkor rögtön az eszembe jut, hogy imádom ezt a sportot, és eszembe sem jut feladni. Mivel nagyon stabil versenyző vagyok, tudom, csak idő kérdése, hogy a kudarcok után megtérüljön a sikerekben az a rengeteg beletett munka. 

– Hogyan talált rá az élsport mellett a rendőri hivatására? 

– Az öttusa jellegéből adódóan mind a nemzetközi, mind pedig a hazai mezőnyben a sportolók közül sokan választják az egyik hivatásos pályát; hol a katonaság, hol a rendőrség elterjedtebb. Magyarországon a katonaság népszerűbb a versenyzők körében, mert a sport­század sok támogatást ad ahhoz, hogy a szakma mellett a sportolást is a legmagasabb szinten tudják űzni. Én valami másra vágytam. Sok gondolkodás után végül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bűnügyi szakát választottam, ezt tartottam a legérdekesebbnek, s a végzés után több izgalmas területen is el lehet helyezkedni. Számomra fontos volt, hogy az egyetemi tanulmányaim elvégzése után tiszti rangban, hadnagyként kezdhessek majd dolgozni. A rendőrség minden támogatást megad ahhoz, hogy a munkám mellett tudjak edzeni, edzőtáborokon és nemzetközi versenyeken részt venni. Így nem kell teljes munkaidőben dolgoznom, hanem az egyetemen toborzással és sportszervezéssel foglalkozom. 

– Milyen célokat tűzött ki maga elé a sportban és a rendőri hivatásában a következő évekre? Tud esetleg jó tanáccsal szolgálni a fiataloknak? 

– A sportban szeretném minél gyorsabban és jobban elsajátítani az akadálypályát, felzárkózni ebben a tusában is a világ élmezőnyébe. Az elkövetkező pár évben a fő célom, hogy a legfontosabb versenyeken nagyon jól szerepeljek, és minél többször dobogóra álljak. Örülnék, ha sikerülne világbajnoki és Európa-bajnoki címet is szereznem az olimpiai bajnoki mellé. Versenysport mellett nem tudok a rendőrségnél nyomozóként tevékenykedni, hiszen az teljes embert kíván. De remélem, minél jobban bevonnak majd olyan munkába, amely hasznos a rendőrségnek, és az én szakmai fejlődésemet is segíti. A fiatal sportolóknak is azt tanácsolom, hogy mindig legyen egy B tervük. A sportban bármi megtörténhet, például egy sérülés kettétörhet egy felfelé ívelő pályát. Fontos, hogy legyen egy másik lehetőség is, amely biztosíthatja a jövőt. A több lábon állás másik előnye az, hogy az egyik világból könnyű átlépni a másikba, ha az már unalmassá válik.