Holló szállt az ablakába

A Kovászna megyei Zabola falusi közege, légköre, amelybe beleszületett, mit adott hozzá az életéhez? 

– Sok mindent. Amikor a Hunyadi című sorozat miatt felköltöztem ide, a forgatásokkal telt zsúfolt hétköznapok után, hétvégeken rendszerint túrázni mentem, hogy kapcsolódni tudjak a természettel. Így nőttem fel: erdő mellett, szabadságot jelentő tágas rétekkel körülölelt vidéken, állatok közelségében. Reggelente, amikor felkeltem, azt láthattam, hogy a hegy mögül bukkan elő a nap, míg esténként a csillagos ég látványában gyönyörködhettem. A falusi élethez szervesen hozzátartozó trágyaszag, ugyanígy a friss fű illata, a hűs patak moraja számomra a természetes közeget jelentették. Ma sem tudnám elképzelni az életem a betonrengetegben. 

Milyen gyermekkori élmények építették leginkább a személyiségét és motiválták a színészi ambícióit? 

– Ahogy minden kisfiú, először én is tűzoltónak, katonának, orvosnak készültem. Felderengenek olyan emlékek, hogy ha vendégek jöttek hozzánk, akkor a testvéremmel beöltöztünk, és szerepeket alakítottunk a családunk előtt. Szerettem a középpontban lenni, bár ez az érzés idővel csillapodott. Visszagondolva, akadtak olyan kisebb tevékenységek az életemben, mint például a népdalvetélkedőn, a szavalóversenyen való szereplés, amelyek végső soron a színészi pálya felé tereltek. A szalagavatómon szólóban énekeltem, amely szintén jó emlék maradt számomra. Bár akkoriban nem úgy álltam a színpadon, ahogyan a későbbiekben. Az utóbbit már a lámpaláz helyett egy felfelé vivő, építő jellegű, pozitív izgalom hatja át, vagyis tudatos, kiművelt színészi lélekjelenlét. 

Rögösnek bizonyult a siker felé vezető út? 

– Sok pofont kaptam az élettől, de az önmagamban való hit megtartott. Segített a látásmódom is ebben. Érdekes és értékes, ami a színpadon születik és történik, de nem kell meghalni érte. A személyiségem akkor tud épülni, az életem haladni, ha a munkámon kívül akadnak más tevékenységek a mindennapokban, amik előre visznek. Nekem ezt jelentette a sport. Megtapasztaltam, hogyha időt és energiát fektetek az edzésbe, az meghozza az eredményét. Kevés motivációt kaptam kívülről, és azt magamnak kellett felépítenem. Megtanultam, hogy csakis én irányíthatom az életemet. 

Nézőként gyakran abba a hibába esünk, hogy a megformált karakterrel azonosítjuk a színészt. A sorozatban a rettenthetetlen, erőskezű, törökverő hadvezért alakítja. De milyen Kádár L. Gellért való­jában? 

– Az is én vagyok, akit a filmben viszontlátni, de az az énem nincs jelen szervesen a hétköznapokban. Nyugodt, türelmes, megfontolt jellem vagyok, szeretek a jelenben élni és tudatosan feldolgozni a napjaim eseményeit. Kedvelem az emberek társaságát, meghallgatni őket és meghallgattatni – ez szerintem nem működik kölcsönösség nélkül. Hunyadi János máig sokszor jut eszembe. Céltudatos, eltökélt emberként maradt meg az emlékezetekben – ebben hasonlítunk egymásra. Bár nem a török sereg képében, hanem más módon jelentkezik nehézség az életemben, jómagam is hittel, alázattal teszek a kitűzött célom eléréséért. Tudatosan igyekszem a negatív történéseket akképpen szemlélni, hogy mit tanítottak nekem. A megküzdés előre visz, több lehetek általa. 

Az országos televízió-sorozat egyik főszerepe merőben más élethelyzetet teremtett az addigiakhoz képest. Hogyan élte meg ezt a változást? 

– Kihívásnak. Felcsigázta a gondolataimat a hír, hogy megkaptam a szerepet, de társult hozzá félelem is, mert ki kellett lépnem a komfortzónámból. Tudtam, hogy fel kell adjam a korábbi egzisztenciámat, ugyanakkor izgatott vágyakozással tekintettem az új felé. Azokon a reggeleken, amikor sokféle érzés kavargott bennem, egy fekete holló szállt le az ablakom párkányára – ezt misztikus jelként értelmeztem, ami azt sugallja, lépnem kell tovább. 

Mennyire tudott a Hunyadi-szerep megformálásában hagyatkozni a korábbi színházi tapasztalataira, s mik jelentettek olyan új kihívásokat, amelyekhez szakmailag fel kellett még nőni? 

– Rövid időn belül kiderült, hogy amit a színházból hozok, nem lesz elég ehhez a feladathoz. A Patthelyzet című filmben szerzett tapasztalásom már közelebb állt a mostani munkámhoz, de azt a fajta színészi játékot magasabb szintre kellett emelni. Sokat segített, hogy a kamerák mögött úgy dolgoztunk, hogy előbb eljátszhattam egy bizonyos jelenetet úgy, amint a színpadon csinálnám, majd le kellett fejtenem róla azt a felesleget, ami a filmjátéknál nem kell. Nagy kihívást jelentett, hogy meg kellett tanulnom lovagolni. Mégis úgy vélem, hogy a színészi játék esszenciája a teljes beleélés, vagyis az érzelmek megfogása és hiteles átadása. Minél mélyebben tudok hozzájuk kapcsolódni, annál hűebb a karaktermegformálás. Hunyadiban azt kellett megértenem, hogy mérhetetlen dühöt érez, mert mindenét elvették. Ezt az erős érzést magamba fogadva már félsiker volt. 

Mi jelenti a kikapcsolódást a hétköznapokban? 

– A túrázáson, a természethez való kapcsolódáson túl a sport fontos része az életemnek. Mindennap igyekszem magam átmozgatni, de vágyom hosszabbakat edzeni, érezni a testem erejét. Nem izomtömeget építek, hanem erősítek. Emellett szeretek koncentrációt igénylő, képességfejlesztő gyakorlatokat végezni, például kézállást csinálni. Míg szellemileg-lelkileg leginkább az olvasás tud feltölteni. A szavak ablakok vagy falak című könyvet nagyra becsülöm, mert a benne leírtak arra tanítanak, miként lehet jól megfogalmazni az igényeinket-szükségleteinket embertársaink felé. Ha akad néhány szabad percem, belemerülök, vagy rövid időre leülök a zongorám elé, és csak játszom. Továbbá imádok sakkozni, mert az szintén gondolati jelenlétet, elmélyülést igényel. 

Nemrégiben több közönségtalálkozóra hazalátogatott Erdélybe. Milyen érzés volt népszerű színészként visszatérni? 

– Szeretem azt a közeget, és jó kapcsolódni az emberekkel. Jó érzés volt belenézni a szemükbe, s látni, hogy nemcsak Hunyadira, hanem rám is kíváncsiak. Ámbár a tekintetekben megjelenik az idealizálás, s emiatt működnek érdekes, meghökkentő dinamikák, például, amikor egy rajongó remegni kezd, ha közös képet készítünk. Akadtak olyanok is, például a volt tanárom, aki elmondta, hogy ugyanannak az embernek lát, akit szerettek, ismertek régen. Jómagam szintén azt gondolom: nem vagyok más, mint amikor eljöttem, csak most hirtelen rám szegeződött a rivaldafény. 

Mi következik a nagy álom után? 

– Kérdés, hogy a Hunyadi-sorozat jelentette-e a nagy álmot? Minden színész, így én is ábrándoztam nagyszabású filmes szerepről. Életre szóló élmény, tapasztalat maradt ennek a megélése. Most, amikor már elmúlt, úgy tekintek rá, hogy egy régi énem vágya vált valóra. De mennem kell tovább. Szeretném még jobban bontogatni a szárnyai­mat, fejlődni szakmailag; mindenkor úgy, hogy önazonos maradhassak. Nem bálványozott celebként akarok feljebb jutni, mert az valami olyat jelent, ami nem én vagyok.