Összefogással haladhatunk előre

A Faluhely Major bejárata előtt kifüggesztett táblán az áll, hogy ez 2012-től a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség által elismert juhbemutató mintatelep. De valójában mikor indult el ez a tevékenység? 

– Állattenyésztőnek születtem. Jómagam a hatodik, fiam, Dávid pedig már a hetedik generáció a famíliában, aki jószágokkal foglalkozik. Gyermekkoromban az érdeklődési körömet az állatok jelentették, szerettem volna mindenből a legszebbeket kialakítani. Ehhez a szándékomhoz a szüleim minden szükséges támogatást megadtak, így kerültem a szécsényi mezőgazdasági szakközépiskolába. A technikusi képzést végül Vácon fejeztem be. A mátranováki téeszben előbb a szarvasmarha-tenyésztésbe, később a juhászati tevékenységbe kapcsolódtam be. Nagy élettapasztalatú és tudású, jó gazdaemberekkel találkoztam, akik elláttak jótanácsokkal. Megfogadtam és kipróbáltam azokat a gyakorlatban. A termelőszövetkezet megszűnését követően ötvenhektáros területet vásároltam meg egy völgyben. 

Tevékenységét folyamatosan figyelemmel kísérve jól tudom, hogy olyan gyakorlati tapasztalattal rendelkezik az állatgenetika terén, amivel meglehetősen kevesen? Milyen munka rejlik emögött? 

– Dávid fiam mondta, hogy nem fáklyalángként kell őriznünk az őshonos fajtákat. Olyan örökséget kaptunk a kezünkbe, amit vinnünk kell tovább. Állatnemesítőként megálmodhatjuk, melyik csúcsminőségű anyát melyik koshoz párosítsuk a genetikai génállomány megőrzése, fejlesztése érdekében. Az exportképesség eléréséhez meg kell felelni bizonyos feltételeknek, például az állategészségügyi státusznak, vagyis, hogy a jószág a legkevésbé legyen fogékony, mondjuk, a surlókorra, a fertőző agyvelőgyulladásra. Okszerű célpárosítással tudunk ennek megfelelően szelektálni és egyedről egyedre előrelépni. A gyakorlatban foglalkozunk a jószágokkal, ezért nemcsak az élettanukat, hanem a lélekműködésüket is jól ismerjük. Egy mozdulatukból, arckifejezésükből tudjuk, hogy mi a gondjuk, mit szeretnének. 

Korábban egy beszélgetésünk során említette, hogy az őshonos magyar rackajuhállománynak a genetikai képességét teljes természetszerű tartással tudják a felszínre hozni. Mit jelent ez? 

– Azt, hogy engedjük élni a jószágot. Az őshonos fajtákra az jellemző, hogy megtűrik az embert maguk körül, de jól boldogulnak nélküle. Ha zavarjuk, gátoljuk őket a természetes életmódjukban, beleavatkozunk bizonyos életfolyamataikba, nemhogy kedvezünk nekik, sokkal inkább korlátozzuk őket. Arra kell igazán figyelni, hogy a jószágnak mire van szüksége. A majorban a nap huszonnégy órájában szabadban tartózkodnak az állatok, éjjelre sem zárjuk be őket. Az ötvenhektárnyi területet kilenc legelőszakaszra felosztva oldjuk meg a százötven juhból és azok szaporulatából álló nyáj rotációs legeltetését. 

Egyéb állatok, faluhelyi óriásnyúl, nyuszkanyakú palóc tyúk, tarka magyar kacsa, bánáti ludak is laknak a majorban. Hogyan jött ez a másik szenvedély? 

– Ez ugyanaz. A juhok életében hosszabb generációváltási időszakok jellemzők: ha megszületik egy bárány, két év múlva látjuk a továbblépés lehetőségét. A baromfi, a nyúl gyorsabban szaporodik, vagyis félévente lehetséges előrehaladni a tenyésztésben. Amit ezeken a „modellállatokon” kipróbálok, azt már a genetikai hasonlóságok miatt a juhoknál nem szükséges. Azért választottam ezeket a fajtákat, mert már jelen voltak Palócföldön kétszáz évvel ezelőtt is, de a XX. század végére elvesztek. A néhány megmaradt egyedet felszaporítva, szelektálva, a kedvezőtlen tulajdonságaikat visszaszorítva, a pozitív jellemvonásokat előtérbe helyezve kialakul egy fajtajelölttípus, idővel régi-új állatfajta. Fontos megjegyezni, hogy egymagam nem tudnék előrejutni ebben a törekvésben. Hiába állítom elő a legjobb tenyészállatot, ha nincsenek kollégák, tenyésztőtársak, akik szélesebb körben kipróbálják, hogy működik-e a genetikai ismételhetőség. 

A juhállományuk elnyert már szinte minden hazai díjat és elismerést, például az állataik több ízben fajtagyőztesek lettek országos kiállításon. Bizonyára nagyfokú felelősség is lakozik ebben a feladatban. 

– Talán ennek tudható be az is, hogy a szövetség gyimesi racka­kosnevelő telepét is mi működtetjük. A növendék jószágok négy hónapos korukban kerülnek hozzánk nevelésre. Egyéves kort elérve, a származásuk, a teljesítményük (például a súlygyarapodásuk) mellett küllemi bírálatot végzünk. Ez az előbbivel harmóniában azt mutatja, hogy a kos egészséges, jó felépítettségű, hosszú életre képes. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy olyan ritka vonalból, kihalófélben lévő családból származik, amit nem lehet olyan szigorúan megítélni, mint egy jóval terjedelmesebb családból érkező hasonló minőségű állatot. Ezeket kell összhangba hozni a munkánk során. 

A Magyar Ezüst Érdemkereszt, Konkoly Thege Sándor-díj, és még számos szakmai kitüntetést említhetnék a neve mellett. De talán nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor szakmabeliek fordulnak önhöz tanácsért. 

– Azt vallom, hogy annyi segítséget várhat el az ember, amennyit ad. Valakitől kérek valamit, és látom, hogy szívesen beleáll, akkor a későbbiekben ő is számíthat a családunk tapasztalatára, tudására. Ezt a támogatást sokszorosan visszakapjuk, mert láthatjuk, hogy az adott genetikai adottságú állat más környezetben, eltérő gondozásmód mellett mire képes. A juhok, a nyulak, a tyúkok esetében is létezik szakmai társulat, amely körökben egyeztetni tudjuk, merre tartson a fajta tenyésztése. Ez csak együttműködésben, összefogásban valósulhat meg eredményesen. 

Az önök munkája az őshonos állomány megőrzése mellett a legelővédelem, ökoszisztéma miatt is lényeges. 

– A természetszerű állattartás magával hordozza, hogy a környezet is ehhez idomul. Ápoljuk a legelőterületeket, onnan azt veszik magukhoz a jószágaink, ami nekik szükséges és jó. Ez a fajta gazdálkodás kedvez például az énekesmadárnak, mert az elhullott gyapjúból melegebb fészket épít, több fióka fog kikelni, akik nagyobb hasznot hajtanak, számos kártékony rovart összeszednek. Így építkezve alakul ki egy gazdag és harmonikus együttélés. Sokan panaszolják, hogy nincs elég veréb, és eltűnik a fecske. Nem kellene aggódni, ha lényegesen többen tartanánk haszonállatot. A juhhal, a baromfival, a nyúllal való foglalkozás ugyanúgy sok örömöt tud okozni, mint a kutya- vagy a macskatartás. A gondolkodásmódunk másik része az, hogy az embernek és az állatnak egymást kell szolgálnia. A kettőnek a harmonikus együttélése jelenti az igazi boldogságot.