Gyorsabban telik az idő

Mit keresett a létrán? 

– Való igaz, amikor időpontot egyeztettünk az interjúhoz, a férjem közvetített, mert épp egy létra tetején álltam. Nincs ebben semmi különös, néha muszáj felmásznom rá, mert olyan magasan vannak a beépített szekrényeink, hogy másképp nem érem fel. Most a téli ruhákat szedtem elő a felső polcról. 

A hétköznapok rendjébe az otthoni teendők is beletartoznak? 

– Bizony! A fiam családjával egy nagy házban lakunk, de teljesen külön életet élünk. A kertápolás a menyem reszortja, tájépítészként csodákat művel. A férjem pedig a szombati nagy bevásárlást intézi. Heti két alkalommal jön hozzánk valaki segíteni. Ekkor több napra való ételt is készítünk. Régebben jobban belefért az életembe a konyhai munka, most viszont úgy érzem, annyi mindent kell egy napba belezsúfolnom, hogy a főzés háttérbe szorítaná azokat. Mostanában valahogy gyorsabban telik az idő. Huszonéves koromban többször találkoztam a barátnőimmel, mint manapság. Pedig a napok nem lettek rövidebbek. 

Mennyi minden belefér az ön életébe. Nincs megállás? 

– Ez azért van így, mert az ember vagy megáll és kiszáll, vagy ha tovább csinálja, akkor azt ugyanolyan elánnal kell folytatnia. Rengeteg felkérést kapok, és a Vígszínházban is játszom régi és új darabokban. Mivel az unokáim felnőttek, a két nagyobb fiú egyetemista, a harmadik pedig érettségi előtt áll, nem kell velük annyit lennem, mint korábban, úgyhogy a felszabaduló időt is a hivatásomra fordíthatom. Nos, ezért sem vonultam vissza. 

Azért kevesebbet vállal? Vagy válogat a fellépések között? 

– A mi szakmánkban nem lehet szabályozni, hogy mikor mennyi a dolgunk. Egyszer olyan sok, hogy nehéz teljesíteni, másszor meg kétségbeejtően nincs semmi. Ez a két eset lehetséges, és a kettő nem összehangolható. 

Nagyon be van fogva… 

– Ez azért is jó, mert találkozhatom a pályájuk elején lévő kollégákkal. Nagyra értékelem a tehetségüket, a tudásukat, a friss szemléletüket. 

Látja valakiben a hasonló korú Halász Jutkát? 

– Erre a kérdésére hadd válaszoljak Bródy János dalának sorával, amellyel a vígszínháziak köszöntöttek abból az alkalomból, hogy 60 éve vagyok a társulat tagja: „Mindannyian mások vagyunk / Bár egyben-másban hasonlítunk”. Persze nehezen találni olyasvalakit, aki bárkire is szeretne hasonlítani. Az viszont igaz lehet, hogy mindenkiben lehetnek apró hasonlóságok, amelyek a másik emberben is megvannak, és ha akad, aki az életét azokhoz igazítja, annak csak örülni lehet. 

Persze ma egészen más a világ, mint amikor ön kezdte a pályáját. 

– Ahogy telik az idő, magam is más-más feladattal, szereppel, helyzettel ismerkedem, és ezek tele vannak meglepetéssel. Elég csak arra gondolni, hogy a színész élete során hányszor találja magát szembe új szerepkörrel. Tulajdonképpen ez nekünk egyfajta önismereti út is, a közönségnek pedig az érettebb karakterek felfedezése. 

Most milyen szerepkörnél tart? 

– Egyre több nagymamát alakítok. De vannak egészen különleges feladataim is. Legújabb játszóhelyünkön, a Víg Szalonban – ami lényegében felolvasószínház – a francia Florian Zeller Mielőtt elrepül című darabjában Bálint András a partnerem, akivel 55 éve forgattunk együtt a Szerelmesfilmben, de színpadon még soha nem hozott össze bennünket a sors. Mi korunkbeli házaspárt alakítunk, akik 50 éve élnek együtt szerető házasságban, mígnem egy napon váratlan fordulat történik velük. 

Miért kellett ennyi időt várni a Bálint Andrással való találko­zásra? 

– A darab fordítója, Kovács Krisztina dramaturg gondolta úgy, hogy ha mi ketten játszanánk el a történetet, annak a közönség is örülne. Ahogy észleljük, nem tévedett. Bálint Andrisnak a Radnóti Színház igazgatójaként volt dolga, én meg a Vígszínház előadásaiban játszottam és játszom zsinórban. Nem kereszteződtek az útjaink. Bennünket szerettek a nézők a mozifilmben, mégsem jutott eszébe egy rendezőnek sem az újabb közös munkára való felkérés. 

A nézők viszont nem felejtenek… 

– A Szerelmesfilmet elég sokszor játsszák a televízióban ahhoz, hogy a fiatalabbak is megismerhessék. Ennek azért is örülök, mert ők nem mindent tudnak arról a világról, amelyben a történet játszódik. Eleinte attól féltem, hogy ez a drámai film elévül, s azon alkotások sorsára jut, amelyek mára nem érdeklik az embereket. Szerencsére nem így lett. 

A reklámszakma is kihasználta a népszerűségüket… 

– Egyikünk sem reklámozott még soha semmit. Úgy látszik, ennek is most jött el az ideje. A megrendelő valószínűleg úgy gondolta, miattunk többen megnézik a hirdetést. Nagyon kedves stábbal forgattunk, az operatőrt, Garas Dánielt (Garas Dezső fia) szinte a születése óta ismerjük. 

Ismeri a legújabb informatikai csodákat? 

– A reklámban mobilos pénzügyi tranzakció szereplői vagyunk. Mindig akad valami, amit meg kell tanulnunk. Nekem van segítségem, már ha valamelyik unokámat sikerül elcsípnem. Az ilyen-olyan kütyük használatának begyakorlásához sok idő kell, de igyekszem lépést tartani a kor vívmányaival. Néha látom, hogy már egy óvodás is rutinosan bánik a mobiltelefonnal, aminek nem biztos, hogy örülnünk kell, mert az ilyen korai digitális tevékenység nem vezet jóra. Egyetértek a dán miniszterelnökkel, aki nemrég bejelentette, hogy 15 év alatt betiltanák a közösségi médiát. Ahogy fogalmazott: „Ellopják a gyermekeink gyerekkorát.” Én még emlékszem rá, mennyit csavarogtunk vagy veszekedtünk a környékbeli fiúkkal-lányokkal. 

Érezhetők generációs különbségek a koncertlátogatók között? 

– Sokszor három korosztály van jelen. Azok a nagyik, anyukák elhozzák az unokáikat, gyerekeiket, akik hajdanán szintén láttak engem színpadon énekelni. Mind­annyi­uk­nak más-más emlékeik vannak. A vígszínházi ruhatárosok szokták mondani, hogy több a babakocsi, mint a kabát. Ahogy rétegződik a közönség, úgy változtatok a műsoromon is. Mindenki talál kedvére valót, a régebbi dalokat, verseket a kicsik is gyorsan megtanulják, de ez már másféle öröm nekik, mint amilyen a szüleiké volt, mindazonáltal ez az élmény összeköti őket. 

Bírja az állandó országjárást? 

– Kevesebbet koncertezem, mint korábban. Az utazás egyre fárasztóbb. Nem bírnék már egy nap két-három fellépést megtartani. Volt idő, amikor a Vígszínházban négy egymás utáni előadás sem okozott gondot. Sajnos azt tapasztalom, a kultúrára alig jut pénz, a kisebb települések nem tudják megfizetni az országjáró művészeket. Szerencsés vagyok, hogy pályám során nagyon sok pozitív hatás ért. Megtisztelőnek tartom például, hogy egy kiskunhalasi tanítónő, Szőkéné Volovár Valéria sikeres megújító mesterprogramot épített a dalaimra első és második osztályosoknak, illetve szintén a dalaimra alapozva Mesés dallamok, művészeti kalandok címmel jövőre újabb komplex mesterprogramot valósít meg. 

Mikor indultak a vígszínházi koncertek? 

– Hú, nagyon régen. Valamikor 1980 körül. Akkoriban nem voltak túlságosan vonzó előadások a Pesti Színházban, így Horvai István igazgató felvetette, aki meg tudja tölteni a nézőteret kész önálló estjével, az zöld utat kap. Gálffi Lászlónak, Kern Andrásnak és nekem volt ilyen műsorom. Éppen a szovjet szocialista ünnepen, november 7-én kezdtem el a gyerekkoncertjeimet, az egyik részben a Jézuska születéséről is meséltem. Mit ne mondjak, ez a véletlen egybeesés elég kínosra sikeredett. Néhány év után átkerült a műsor a Vígszínházba, amit eleinte túl nagynak találtam. Mesélte egy ismerősöm, hogy csak a kakasülőre kapott jegyet, és az unokája irigykedve megjegyezte: „De szépen énekelt a Halász Judit azoknak a lent ülő gyerekeknek!” Ekkor jöttem rá, mindenkinek meg kell találnom a tekintetét. 

Nemsokára kezdődnek az idei adventi fellépései… 

– December 7-én kettő, 14-én és 21-én egy-egy előadásom lesz a Vígszínházban. Változatos összeállításra készülök, az 1973-tól megjelent, mintegy kétmillió példányban elfogyott 30 nagylemezem sikerszámai mellett a téli ünnepkörhöz és a karácsonyhoz kötődő dalok is felcsendülnek majd. 

Mostanában készült új lemeze? 

– A Hungaroton kiadott a 80. születésnapomra egy 30 dalból álló válogatást a náluk megjelent 10 albumomból. Ennek sikerén felbuzdulva idén került forgalomba a Mesék és versek hangoskönyv, amelyen Petőfi Sándor Arany Lacinak című verse a kiindulópont. Arany Laciból mesegyűjtő lett, és az ő irodalmi kincseiből is felolvasok néhányat, de hallható többek között Móra Ferenc, Benedek Elek, Zelk Zoltán, Tóth Krisztina egy-egy meséje is. 

Mi jön még az idén? 

– Több kerek évfordulón vagyok túl. Most próbáljuk Pass Andrea Könnyűvel indul című darabját, melynek december 12-én lesz a bemutatója a Házi Színpadon. A produkció nem könnyű témát, a béranyaság problematikáját járja körül, egy érintett házaspár történetén keresztül. A karácsonyt otthon töltöm, főzni is én fogok. A családom halat rendelt, de ahhoz nem értek. Majd kitalálok helyette valami más, karácsonyhoz illő finomságot.