Mindenhol várnak ránk

Emlékszik arra a pillanatra, amikor először tudatosult önben: az Arénában fognak koncertet adni? 

– Dédelgetett álmunk volt, hogy egyszer a Sportcsarnokban játszhassunk, ahol mi is nézők voltunk valamikor nagy koncerteken. Aztán amikor leégett, és elkészült helyette a mai Aréna, akkor ez váltotta ki a régi álmot. És most megadatik. Én már játszottam vendégként egyszer-kétszer az Arénában, de az fantasztikus dolog, hogy most saját jogon lehetünk ott a zenekarral. 

Mivel készülnek erre a nagy eseményre? 

– Lassan harmincéves a zenekar, 27 évesek leszünk idén. Mindenképp valamiféle hatalmas merítést kell csinálni abból a több tíz lemezből, amit elkészítettünk. Azokat a dalokat szeretnénk eljátszani, amelyek leginkább fontosak a zenekarnak és a közönségnek. A koncert előtt jelenik majd meg a vadonatúj Ismerős Arcok-album, Ecce Homo címmel, erről is eljátszunk majd néhány dalt. Vendégeink is lesznek: a vonósnégyes koncertsorozat közreműködői, a táncszínházi előadásból ismert zenészek és táncosok, és ott lesz velünk Szalóki Ági is. Egy ilyen méretű helyszínen már nem lehet csak hatan kiállni, és „nagy terpeszben” eljátszani a rock and rollt – komoly látvány, képi világ, profi produkciós háttér kell hozzá. Erről a Green Stage produkciós iroda gondoskodik. 

Milyen témákat érint az új lemez szövegvilága? 

– Valahogy úgy alakult, hogy a szövegek elkezdtek színházi irányba húzni. A lemez elején egy verset mond el Bodrogi Gyuszi bácsi, a végén pedig Koncz Gábor zárja keretbe az egészet – számunkra ez óriási megtiszteltetés. Éppen most forgatunk egy videóklipet a lemezen hallható egyik dalra, amelynek címe: Búcsú. Ezzel a klippel szeretnénk emléket állítani azoknak a méltatlanul, fiatalon vagy váratlanul elhunyt színészeinknek, akiknek még bőven játszaniuk kellene. Ilyet még nem csinált senki. Régóta motoszkált bennem ez az ötlet, és egy nagyon közeli barát elvesztése után írtam meg ezt a dalszöveget. Mindenképp igyekeztem úgy megfogalmazni, hogy ne lehessen ráismerni, kiről van szó. Ezért színházi környezetbe tettem át a szöveget. Eperjes Károly és Dörner Gyuri elvállalták a szereplést a klipben. A bemutatót január elejére tervezzük. 

2025-ben is részt vettek a Jónak lenni jó kampányban. Miért fontos ez önöknek? 

– Szinte már hagyomány, hogy minden évben ott vagyunk. Van, amikor a műsor alatt zenélünk, van, amikor felajánlásainkkal segítünk, de valamilyen módon mindig próbálunk hozzájárulni ehhez a kampányhoz. Az is sokat számít, hogy a műsor szerkesztői nagyon jó ügyeket találnak meg: olyan történeteket, amelyeknél az embernek nincsen kérdése, csak annyit mond, hogy „persze, ott a helyem”. A jótékonyság nem valamiféle „imázs­elem” nálunk. Azért tesz jót az embernek, mert amikor nagyon könnyen hátradőlünk, mert úgy érezzük, hogy az életünk jó vágányon halad, gyorsan vissza tud rántani a földre egy-egy emberi sors, történet, ami megmutatja, hogy nincs mindenki olyan privilegizált helyzetben, mint mi. Ezt az ember otthonról hozza, engem így neveltek. Soha nem tudtam nevetni azon, ha valaki elesik vagy valakivel valami rossz történik. Sosem felejtem el, kisgyerek voltam, amikor az édesanyám kézen fogva vitt lefelé a Batthyány téri aluljáróba, és a lépcsőn elesett. Kiskölyökként nem tudtam megtartani, elég rendesen megütötte magát. Ahogy elesett, abban a pillanatban egy férfinak a nevetését hallottam, és ez beleégett az agyamba. Azóta, ha egy elesett vagy bajban lévő embert látok, azonnal a segítségére sietek. Nagyszabású jótékonysági koncertet adunk majd a Nemzeti Összetartozás Napja idején, a kárpátaljaiak megsegítésére. 

Egyre többen ismerik önöket. 

– Nagyon jó érzés, hogy ma már könnyen elérünk a közönségünkhöz, akár oly módon is, hogy rádióban szólnak a dalaink. Ha történik valami a zenekar körül, akkor minket keresnek meg az újságírók, és nem fordítva. Ezt a kivételezett helyzetet alig akarjuk elhinni. 

Egy népszerű zenekarnak mindig akadnak ellenzői is. Foglalkozik velük? 

– Nem. Ellentábor mindig volt és mindig lesz. Egyszerűen nincs rá időm és energiám, hogy ezzel foglalkozzak. Ha valaki bagatellizálja mindazt, amit mi fontosnak tartunk, az az ő szegénységi bizonyítványa. Nem akarok lebeszélni senkit az életfelfogásáról. Mindenki elszámol majd a lelkiismeretével vagy azzal, akivel kell. 

Mennyire számít közéleti zenekarnak az Ismerős ­Arcok? 

– Szeretném, hogyha annak számítana, azért is foglalkozunk olyan dolgokkal, amelyek a hétköznapjainkban történnek velünk, amelyek megérintenek, foglalkoztatnak. Nem azt figyelem, hogy mi a menő, mit „kellene” mondani, hanem azt, hogy én mit gondolok. Bízom abban, engem úgy neveltek föl, hogy valamiféleképpen jól látom a világot, és hogyha kétségeim támadnak, akkor az öt másik zenész véleményét is kikérhetem. És hogyha még ez sem elég, akkor ott a családom, akik elmondják a véleményüket. Aztán a végén kialakul mindaz, amit papírra vetek. 

Így akkor a dalaiban társadalmi reflexiók is megjelennek. 

– Aki színpadra áll, annak kötelessége is valamilyen módon megszólalni. És ugyanolyan jogom van hozzá, mint bárki másnak. Amikor azt hallom, hogy „egy zenész ne politizáljon”, akkor csak annyit tudok mondani: ne mondják meg, mit csináljak. Ennyi idősen már el tudom dönteni, mivel szeretnék foglalkozni. 

Félreértették már valamelyik daluk üzenetét? 

– A pályánk elején inkább a direkt félreértelmezés volt jellemző, ráadásul úgy, hogy közben agyon is hallgatták a zenekart. Ma inkább „csak” félreértés van, de ez engem szórakoztat. Elképesztően érdekes tud lenni, hogy ugyanabból a dalból mennyire más történetet olvas ki valaki. A táncszínházi előadásunknál például a koreográfus teljesen más sztorit rakott össze a da­laink­ból, mint amit mi valaha gondoltunk mögé. 

A Nélküled is önálló életet él. Hogyan született a dal? 

– Sokkal prózaibb céllal indult, de olyan szövegkörnyezetbe helyeztem a mondanivalót, ami jellemző volt a mi szövegvilágunkra. Majdnem tízéves volt a zenekar, és köszönetet szerettem volna mondani a közönségünknek, hogy szeretnek minket. Már akkor benne volt az „ötmillió magyar” gondolata, így jelenthette azt is a dal, amit ma jelent az embereknek. 

Valóban szüksége van arra, hogy elvonuljon a világtól? 

– Ha csak tehetem, igen. A Balaton-felvidéken, mindenkitől elzárva, az erdő közepén, a tanyámon olyan hétköznapi dolgokkal foglalkozom, mint a favágás, a fűtés, a főzés vagy a kertben való molyolás. Ez nagyon jót tesz a léleknek. Rengeteg dalszöveg és novella született már a pattogó tűz mellett. Ezek nagyon befelé forduló, magányos pillanatok: ott csak én vagyok és az, amiről írni szeretnék. Általában a gondolat az első. A zenei motívum adhat ritmust, lökést, de a mag mindig a gondolat. 

Van olyan téma, amelyhez nehéz hozzányúlni? 

– Általában arról írok, amelyek nagyon felkavarnak, dühöt vagy mély szomorúságot okoznak. Ezeknél nem maga az írás nehéz, hanem az, amiről szólnak. De ha sikerül jól megfogalmazni, az egyfajta megkönnyebbülés, gyógymód, kiírja magából az ember a fájdalmat. 

A közönség is sokat változott az évek során. 

– Azokkal, akik a legnehezebb időkben velünk voltak, együtt öregedtünk, ma már sokan közülük nagyszülők és az unokáikkal együtt jönnek. A legszebb az egészben talán az, hogy a Kárpát-medence szinte bármely szegletébe megyünk, mindenhol várnak ránk. 

Mit gondol a mai fiatal előadók helyzetéről? 

– Bizonyos szempontból szerencsésebbek, mint mi voltunk: gyorsabban lehet eljutni a közönséghez, egy dal néhány hét alatt országos ismertséget hozhat. De én akkor sem cserélném el a mi huszonhét évünket néhány hónap alatt jött sikerre. A gyors siker berántja őket, és nincs mögöttük annyi tapasztalat, hogy jól kezeljék.Látom, milyen traumát tud okozni nekik a kommentáradat, az ítélkezés, a folyamatos visszacsatolás kényszere. Mi abból a generációból jövünk, amelynek fiatalkorában ez nem létezett. Nem is nagyon olvasom a kommenteket. Ők viszont ebben nőttek fel, és könnyen belebetegszenek: előbb a sikerbe, aztán annak hiányába. 

Ha visszanéz az elmúlt csaknem három évtizedre, változtatna valamin? 

– Ha meghallgatok egy-két régi anyagot, eszembe jut, hogy ma másképp szólna egy-egy hangszer. Semmit nem tagadnék meg a témákból, amelyekkel foglalkoztam. Ma már csak mosolygok ezen, de jobb lett volna, ha korábban szélesebb körben ismertek a szer­ze­ményeink,­ hogy ne gondolják azt, a Nélküled az egyetlen dalunk. Arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy mindezek ellenére itt vagyunk, és töretlenül haladunk előre.