Szőrös gyerekek kora?

Milyen személyes élmények vezették ahhoz, hogy ezt a hivatást válassza? 

– Ahogy a legtöbb gyereket, engem is érdekeltek az állatok, a biológia volt a kedvenc tárgyam. Az 1980-as években Csányi Vilmos rendszeres vendége volt az ismeretterjesztő műsoroknak, sosem mulasztottam el megnézni, rendszeresen olvastam az írásait. Az érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológus szakára jelentkeztem, és amikor kiderült, hogy ott dolgozik, felkerestem, és óriási szerencsémre mellette kezdhettem el a pályámat. 1994-ben csatlakoztam a csapatához, éppen abban az időszakban, amikor elkezdte átalakítani a kutatócsoportját a ku­­tyák viselkedésének vizsgálatára. 

Hogyan képzeljük el egy munkanapjukat? 

– A munkánk viszonylag kis része áll kutyákkal való közvetlen találkozásból; tevékenységünk súlypontja a tudományos publikációk készítése és közlése különböző szakfolyóiratokban. Ahhoz, hogy meghatározzuk, milyen kutatási kérdéssel foglalkozzunk, alaposan ismernünk kell a nemzetközi szakirodalmat, ezért időnk jelentős részét annak tanulmányozásával töltjük. Amikor eldől, milyen jelenséget vizsgálunk, megtervezzük a kísérletet, és csak ezt követően hívjuk be a kutyagazda-kutya párosokat a tanszékre. Nincs állatházunk, családi kutyákkal dolgozunk. Viselkedésteszteket végzünk, az elkészült videófelvételeket elemezzük, végül az eredmények birtokában megírjuk a publikációt. 

Az európai háztartásokban ma már több kutya, illetve macska él, mint gyerek – állítják egyes statisztikák. 

– Ma merőben másként gondolkodunk a kutyákról, más érzelmi jelentőséget tulajdonítunk nekik, mint korábban. Egy kérdőíves vizsgálatban megkérdeztük a válaszadókat, mennyire értenek egyet azzal, hogy a kutya a legfontosabb az életükben. A megkérdezettek több mint 60 százaléka részben vagy teljesen egyetértett ezzel. Döbbenetesen magas ez a szám. Fontos megjegyezni, hogy az említett felmérést kényelmi vagy más néven hozzáférhetőségi mintán végeztük, ami azt jelenti, hogy a kérdéseinkkel főként fiatal nőket értünk el, akik egyébként is szeretik a kutyákat. A teljes népességet reprezentáló mintán 12 százalék volt ez a szám, de ez sem kevés, hiszen azt jelenti, hogy tíz magyar kutyatartó közül legalább egy részben vagy egészben egyetért azzal az állítással, hogy a kutyája minden emberi kapcsolatnál fontosabb számára. Szeretnénk megérteni, hogy mi ennek az oka. Azt már kiderítettük, hogy a kutyatartók egyrészt a fizikai kontaktust, másrészt a feltétel nélküli szeretet és elfogadás érzését értékelik a legtöbbre a társállatukban. A megkérdezett gazdák mély szeretetkapcsolatot tartanak fenn a kutyájukkal, és ezt a kapcsolatot az emberi viszonyaikkal ellentétben ők kontrollálják, irányítják. Ebből kiindulva azt is szeretnénk majd vizsgálni, hogy vajon a társas viszonyok megváltozásai miatt fordul-e annyi ember a kutyák felé. 

Miért alakulhatott ez így? 

– A mezőgazdaság kialakulása – mintegy 10–14 ezer évvel ezelőtt –, majd különösen az ipari forradalom óta az életmódunk és a családok szerkezete jelentősen átalakult. Fokozatosan eltűnt az a természetes, tágabb közeg, amelyben az emberek feltétel nélküli elfogadást, biztonságot és szeretetet kaptak – az a többgenerációs csoport, amelyhez genetikailag alkalmazkodtunk. Az emberben az nagyon különleges, hogy a csoport közösen gondozza az utódokat, nem kizárólag az anyáé a feladat. A gyermekeket közösen nevelték, így már életük kezdetétől több emberhez kötődtek. Az idők során a nagycsaládos életmód megszűnt, a mobilitás megnőtt, ma gyakran a megmaradt kevés rokontól is elszakadunk. Talán ez is oka annak, hogy ódzkodnak a fiatalok a családalapítástól, hiszen a gyermekek felnevelése csoportos feladat lenne, ami két embernek egyszerűen túl megterhelő. Azt gondolom, hogy ebbe a hiányba, ebbe az érzelmi térbe érkeztek meg a kutyák új szerepben: családtagként, olykor „szőrös gyermekként”. 

A kutyák viselkedésében megfigyelhetünk ennek kapcsán változásokat? Például a mi menhelyről érkezett Kálmánunk tökéletesen ismeri a napirendünket, a szokásainkat, óraműpontossággal tudja, hogy mikor jön el a séta ideje, és erre különböző hangszíneken „énekelve” figyelmeztet is minket. 

– Rendkívül alkalmazkodóképes fajról van szó: attól függően, milyen környezetbe kerül, képes ahhoz rugalmasan igazodni. Önök Kálmánnal különösen szerencsések, hiszen jól beilleszkedett a család életébe. A kutyák többsége alkalmas arra a szerepre, amelyet ma a gazdák elvárnak tőlük, és viszonylag gyorsan elsajátítják az ehhez szükséges viselkedést. Figyelmük középpontjában az ember áll: folyamatosan követik, figyelik, mit tesz, és hogyan működhetnek vele együtt. Természetesen vannak olyan egyedek és fajták is – például amelyeket nyájőrzésre vagy szánhúzásra szelektáltak –, amelyek számára a városi életmódhoz való alkalmazkodás jóval nagyobb kihívást jelent. 

Nagydoktori értekezése az öregedéshez kapcsolódik… 

– Fő célkitűzésünk az volt, hogy az ember és a kutya öregedési folyamatai között minél több párhuzamot tárjunk fel. A kutya különösen alkalmas modellállat az öregedés kutatására, mivel ezek a folyamatok nála lényegesen gyorsabban zajlanak le, mint az ember esetében. Így például, ha azonosítunk olyan géneket, amelyek a kutyamatuzsálemekben jelen vannak, megvizsgálhatjuk, hogy ezek az idős embereknél is kimutathatók-e, és hasonló szerepet töltenek-e be az öregedésben. 

A kutyák többet értenek a beszédünkből, mint azt korábban gondolták – olvasom egy újságcikkben. 

– Az etológia tanszéken sok kutatócsoport működik. A saját csoportommal azt vizsgáljuk, hogy a kedvencként tartott állatfajok – nemcsak a kutyák, hanem más társállatok is, macskák, görények, patkányok vagy nyulak – mennyire képesek megfelelni azoknak az új szerepeknek és elvárásoknak, amelyeket az emberek ma velük szemben támasztanak. Az említett, szótanulásról szóló cikket Miklósi Ádám professzor kutatócsoportja írta, és a tudományterületünk egyik legrangosabb folyóiratában, a Science-­ben jelent meg. Ők azonosítottak olyan kivételes képességű kutyákat, akik akár több száz játék nevét is képesek megtanulni. Ezeknél az állatoknál azt figyelték meg, hogy rendkívüli érdeklődést mutatnak a tárgyak iránt, és akár egy hétköznapi beszélgetésből is képesek „kikövetkeztetni” egy új játék nevét. Ez a tanulási mód meglepően hasonlít ahhoz, ahogyan a körülbelül másfél éves gyermekek sajátítják el a tárgyak megnevezését. A kutatócsoport továbbra is vizsgálja ezeket a tehetséges szótanuló kutyákat, és új alanyokat is keres. Ezért, ha az olvasók között van olyan gazda, akinek a kutyája legalább hat különböző tárgy nevét felismeri, és kérésre oda is hozza azokat, örömmel várjuk a jelentkezését. 

Mutatnak valami fajtajelleget ezek a képességek? 

– Úgy tűnik, hogy ez a különleges képesség a border collie-k esetében gyakrabban jelenik meg. A Nemzeti Agykutatási Program keretében azt is vizsgáljuk Andics Attilával, miként függ össze a szaglási teljesítmény genetikai tényezőkkel, bizonyos agyterületek aktivitásával, a bél- és orrmikrobiom összetételével, az életkörülményekkel, a személyiséggel, valamint a külső hatásokkal és a szag típusával. Célunk annak feltárása, mely fajták a legalkalmasabbak a szagok beazonosítására, illetve melyek a leginkább motiváltak az orral történő keresésre. Faragó Tamás kollégám kutatásai pedig a vokális tanulásra irányulnak, vagyis arra, hogy a kutyák milyen mértékben képesek különböző hangokat és hangsorokat elsajátítani. 

Lehet, hogy egyszer, a távoli jövőben majd megszólalnak? 

– Nem valószínű, hogy valaha valóban beszélni fognak, de szelektálhatók úgy, hogy jó legyen a beszédértésük, vagy bizonyos hangokat képesek legyenek utánozni. Egyes fajták és vérvonalak erre különösen alkalmasak. Kálmán kapcsán is szóba került, milyen ügyesen kommunikál az emberekkel: érthető jeleket ad, amelyekből jól ki lehet következtetni, mire gondol. Valójában a kutyák már most is „beszélnek” – a maguk módján. 

A kutyaetológusnak van kutyája? 

– Harminc évig volt, most nincs. Legutóbbi kutyánk, a Kamilla nevű labrador több mint tizenöt évig volt a családunk tagja. Mielőtt megszülettek volna a gyerekeim, a kutyák nagyon sokat jelentettek számomra: általuk tanultam meg felelősséget vállalni, beosztani az időmet, és a férjemmel közösen gondoskodni egy másik élőlényről. A kutyák egy párkapcsolatot is „tesztelnek”: megmutatják, mennyire lehet számítani a másik félre, például a gyermeknevelés során. Később a kutyánk a gyerekeim játszótársává vált, és érdekes volt látni, hogyan alakul át a szerepe a család fejlődésével. Ma már a gyerekeink felnőttek és kirepültek, a férjemmel pedig olyan életszakaszban vagyunk, amikor sokat dolgozunk és utazunk, ezért jelenleg nem tudnánk felelősséggel kutyát vállalni.