Versenyben az emberrel

Mi az a mesterséges intelligencia? 

– Induljunk ki az intelligencia fogalmából. Általában azt az emberi képességet értjük alatta, hogy valaki egy bonyolult környezetben eligazodik, felismer összefüggéseket, döntéseket hoz. A mesterséges intelligencia lényege, hogy ezt megpróbáljuk számítógépekkel szimulálni. Az alapját egy speciális, részben matematikai keretrendszer adja, amelynek segítségével úgynevezett neurális hálózatokat tudunk létrehozni. Ezeket – mondjuk úgy – félig-meddig az emberi agy működése ihlette. Ennek a technológiának az egyik legelső látványos eredménye a gépi látás fejlődése volt. Valódi áttörést jelentett, hogy a számítógépek képessé váltak felismerni, értelmezni a képeket. Ez már egy olyan képesség, amelyet a hétköznapokban mesterséges intelligenciának nevezünk. 

Hogyan kell elképzelni a neurális hálózatokat? 

– Kis alapelemekből épülnek fel, amelyek önmagukban egyszerű dolgokat csinálnak, gyakorlatilag számokat összegeznek. Egyetlen elem önmagában nem „okos”, de amikor rengeteg egyszerű művelet egymásra épül, abból már nagyon komplex viselkedés jöhet létre. Képzeljük el úgy, hogy egy hatalmas hálózaton folyamatosan áramlik az információ. Az úgynevezett tanítási folyamatnak köszönhetően különféle értelmezési szintek, „nézőpontok” alakulnak ki, amelyek végül egymással együttműködve hozzák létre az eredményt. Hozzám nagyon közel áll az a gondolat, hogy egy-egy neurális hálózat valójában a különböző nézőpontok tere, ahol a szemléletmódok idővel változnak. Fejlődnek, erősödnek vagy háttérbe szorulnak. Az emberi gondolkodást is így képzelem el. Mi sem egyetlen szemszögből nézzük a világot. Szűrők sokaságán keresztül érzékelünk, amelyek együtt adnak ki egy tágabb rálátást. A neurális hálózat működése ebben az értelemben meglepően emberközeli. 

Vagyis ez nem csupán „színtiszta” matematika? 

– Alapvetően matematikai alapon működik és tanul. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy közben rendkívül sok adatot „lát”, és egyszer csak – emberi analógiával élve – létrejönnek „megvilágosodási pillanatok”. A mesterséges intelligencia számára „összeáll a kép”, megért tágabb összefüggéseket is. Onnantól kezdve azt a logikai struktúrát már „tudja”. Ráadásul ezek között lehetnek olyanok is, amelyekre mi, emberek még nem jöttünk rá. Erre jó példa az, amikor a mesterséges go-játékos – az AlphaGo program – legyőzte a kor legjobb emberi go-játékosát. Ugyanis olyan összefüggéseket fedezett fel a játékban, amelyeket az emberek évszázadok alatt sem. A program milliónyi játszmát lejátszott magával, majd egyszer „bekattant” neki valami. Sokan innen, a 2010-es évek közepétől számítják a mesterséges intelligencia forradalmát. 

A szélesebb nyilvánosság számára ez a forradalom akkor vált egyértelművé, amikor megjelentek a nyelvi modellek. Hogyan lehetett az emberi beszédre megtanítani a mesterséges intelligenciát? 

– A működés tulajdonképpen egy meglepően egyszerű ötleten alapul. A háttérben futó programokat arra tanítják, hogy jósolják meg, hogyan folytatódik egy emberi szöveg. Ha egy rendszer képes jól „jósolni”, akkor fel tudja mérni, hogyan folytatódhat a beszélgetés. De nemcsak beszélgethetünk a mesterséges intelligenciával, hanem feladatot is adhatunk neki. És ez az igazán izgalmas! 

Ha beszélgetünk a géppel, akkor mi is tanítjuk? 

– Nem. Ez egy lényeges különbség az ember és a gép tanulása között. Az emberek szinte minden helyzetből tanulnak, a mesterséges intelligencia viszont nem. Azért érezhetjük mégis úgy, hogy egyre „okosabb”, mert folyamatosan alkalmazkodik a felhasználóhoz. Amikor beszélgetünk vele, feladatot adunk neki, ezek egyfajta, az adott személyre jellemző kontextust teremtenek. Mivel a mesterséges intelligencia eltárolja és „látja” a korábbi szövegeket, ezért az adott kontextust fenn tudja tartani, és a későbbi kérdéseket ennek megfelelően értelmezi. Ez nem azt jelenti, hogy a belső gondolkodása – ha ezt nevezhetjük így – átformálódik, csak a kontextusnak megfelelően kezeli az információkat. 

Van-e akarata a mesterséges intelligenciának? 

– Az ember hajlamos emberi tulajdonságokat kivetíteni eszközeire. Ha autót vezetünk, és a jármű nem úgy rea­gál, ahogy szeretnénk, könnyen úgy érezzük, mintha „saját akarata” lenne. Valójában persze nincs. A mesterséges intelligenciánál is hasonló a helyzet: ha nem jól határozzuk meg az elvégzendő feladatot, akkor nem tud pontosan teljesíteni. Ezért nagyon sok múlik azon, hogy hogyan kérdezünk. Vagyis a mesterséges intelligencia használatát is meg kell tanulnunk. 

Ez hasonlít az 1970-es, ’80-as évek számítógépes forradalmára, ott is meg kellett tanulni az eszköz használatát. Akkor sokan tartottak attól, hogy a technológia kiszorítja az embert. Mennyire jogosak ezek az aggodalmak a mesterséges intelligencia esetében? 

– A számítástechnikai forradalom eredményeképpen egészséges munkamegosztás jött létre az ember és a gép között: a számítógépek a konkrét, egzakt feladatokban teljesítettek jól, az emberek pedig a kreativitást igénylő területeken. A mesterséges intelligencia abban más, hogy már ezeken a területen is „versenyben van” az emberrel. Elvben a folyamat eljuthat oda, hogy kiszorulhatunk az alkotói, teremtési folyamatokból, miközben ezek az emberi kiteljesedésünk lényegi elemei. 

Mennyiben múlik az embereken és mennyiben a gépeken, hogy eljussunk erre a pontra? 

– Az emberben eredendően van egy nagy adag lustaság. Emiatt egyre jobban támaszkodni fogunk a mesterséges intelligenciára, mert a használatával gyorsabban elkészülünk egy feladattal, akár kreatív feladattal is. Sokan figyelmeztetnek például az oktatás válságára. A diákoknak ugyanis kényelmesebb megíratni a házi feladatot, a tanároknak meg kényelmesebb elolvastatni azt a mesterséges intelligenciával. De ebből a gyerekek nem tanulnak. Jelenleg az egyik legnagyobb probléma, hogy sokan nem látják át mélységében, mivel állunk szemben: mik a mesterséges intelligencia képességei, mik a határai. Ahhoz, hogy döntéseket tudjunk hozni, értenünk kell, mi történik körülöttünk. Éppen ezért nemcsak technológiai kérdésként, hanem társadalmi ügyként is beszélni kell az MI-ről. Úgy látom, hogy most egy olyan pillanatban vagyunk, amikor az emberiség útja több irányba is elágazhat, és nagyon nem lenne szabad elszúrni a dolgot. Ha az ilyen léptékű változásokhoz a társadalmak nem tudnak elég gyorsan alkalmazkodni, akkor az feszültségekkel, konfliktusokkal, sőt akár erőszakkal is együtt járhat. 

Ez az egyik út. Mi a másik? Esetleg az, hogy a mestersége intelligencia öntudatra ébred, ahogy sok filmben látjuk? 

– Én szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Ahogyan már mondtam, az ember hajlamos emberi tulajdonságokat, például az öntudatot rávetíteni a mesterséges intelligenciára. Ami közelebb áll a valósághoz, hogy a mesterséges intelligencia egy idő után önfejlesztő rendszerré válik, és az ember számára felfoghatatlan intelligenciára fog szert tenni. Már az állításait sem fogjuk feltétlenül megérteni. Ezt a jelenséget nevezik technológiai szingularitásnak. Vannak kutatók – köztük a bátyám is, aki az Egyesült Államokban él és dolgozik –, akik úgy gondolják, hogy ez a pont nincs is olyan messze. Ugyanakkor még egy ilyen rendkívül magas szintű intelligencia esetében sem biztos, hogy beszélhetünk öntudatról abban az értelemben, ahogyan azt az embernél értjük. 

Visszatérve az emberiség útkereszteződéséhez: mi a legoptimistább forgatókönyv? 

– A mesterséges intelligencia segítségével az emberiség nagy gondjaira találhatunk megoldást: a klímaváltozásra, az energiaellátás kérdéseire, és új gyógymódokat fedezhetünk fel. Mindez nem lehetetlen! Gondoljunk bele, hogy önmagában az emberi intelligencia mennyi csodálatos dolgot produkált! Csak a penicillin emberek millióit mentette meg. A mesterséges intelligenciával együtt tényleg fantasztikus dolgokat tudunk majd létrehozni. Ehhez viszont változtatni kell a megszokott struktúrákon, és meg kell tanulnunk jól használni a mesterséges intelligenciát. Elemi érdekünk, mert egyszerűen most már velünk van és velünk is marad.