A cirkusz visszarepít a gyerekkorba

Ritkán hall az ember olyan foglalkozásról, hogy cirkuszi dramaturg. Tulajdonképpen mivel foglalkozik?

– A népszerű előadóművészi és szórakoztatóipari műfajoknak megvan az az alaptulajdonságuk, hogy jó értelemben ki akarják szolgálni a közönségük igényeit. Ahogy a cirkusz világa változott, egyre erősebben jelent meg az az igény, hogy a porondon ne csak egymást követő produkciók legyenek, hanem az egész előadásnak legyen dramaturgiai íve is. Ekkor jelent meg a dramaturg munkája is a cirkusz világában, aki szövegekkel, jelenetekkel, jellemvonásokkal, zenével karaktert ad a szereplőknek, és összefogja az egyes jeleneteket. A feladatom legtöbbször az átkötések megírása, valamint a dalok és dalszövegek készítése, akár fordításról, akár teljesen új szövegekről van szó. Emellett sokszor háttérkutatást is végzek, hogy egy-egy előadás világa minél gazdagabb és következetesebb legyen. 

A cirkuszi dramaturg megjelenése összefügg a cirkusz világának átalakulásával? 

– A cirkuszra mindig is jellemző volt egyfajta „dramaturg nélküli dramaturgia”: korábban ezt a feladatot maga az igazgató látta el, ő döntötte el a műsorszámok sorrendjét és az elhangzó szövegeket is ő fogalmazta meg. Sok helyen ez ma is így működik, de a kortárs cirkusz vagy újcirkusz megjelenésével párhuzamosan egyre tudatosabbá vált az, hogy a jelenetek, a megszólalások és az egész előadás egységes drámai ív mentén épüljön fel.

Miért fontos a történet? Nem elegendő a látvány? 

– A történet nem elvesz a cirkuszból, hanem összetartja, keretet ad neki. Segít abban, hogy az egyes műsorszámok ne csak egymás után következzenek, hanem összeálljanak egy egésszé, teljesebb élményt adva a nézőknek. A cirkusz lényege, hogy a zsigerekig hasson: feszültséggel, drámai pillanatokkal, máskor nevetéssel. Akkor működik igazán, ha egyik élményből egy egészen másikba váltunk át, mégis egy történeti keretben maradunk. Ebben minden apró részlet számít a világítástól a kosztümökön át a műsorszámok sorrendjéig. Külön hangsúlyt kap az egyes szereplők karaktere, aminek a megtervezése már kifejezetten dramaturgiai munka. A cirkusz színháziasítása egyébként nem új keletű. Már korábban is találunk erre példákat, amikor úgy állították össze a műsort, hogy a történetmesélés került a középpontba. Tudatosabbá vált a jelenetek és megszólalások felépítése, és az előadások egy egységes drámai ív mentén szerveződnek.

Színház az egész világ… Ezek szerint a cirkusz is ebbe az irányba tart?

– A színházban a történet kiindulópontja jellemzően a szöveg, legyen szó klasszikus darabról vagy adaptációról. Az előadás alapja és kulcsa, hogy a szöveget hogyan adja elő a színész. A cirkuszban ezzel szemben a cirkuszi produkció áll a középpontban, egy jó előadás nagyon alázatos munkát követel meg a társművészeti alkotóktól. Minden elem – a zene, a látvány, a megszólalások – egy nagy, összművészeti produkció építőelemei. A cirkuszba a nézők nem a szép zenéért vagy a karakteres szövegért jönnek, hanem elsősorban a cirkuszért, illetve a varázslatért. A közreműködőknek ezt a varázslatot kell megteremteniük. Különösen izgalmas, amikor olyan Kossuth-díjas művészek, mint Oszvald Marika operetténekes vagy Balogh Kálmán cimbalomművész is annak rendeli alá a saját művészetét, hogy az egész előadás hangulatát és atmoszféráját emeljék. 

Több vagy kevesebb mozgástere van egy cirkuszi dramaturgnak, mint a színházi kollégájának? 

– Egyszerre több és kevesebb is. A cirkuszban minden másodpercre ki van számolva. Végszavak, jelek, pontos időzítések mentén halad az előadás. Ha az artista beállt a kezdő pózba, akkor a néző már rá figyel, nem a konferanszié szövegére. Ezzel tisztában kell lenni, és ennek megfelelően kell felépíteni a jeleneteket. Ha viszont csúszás van, például a szerelésnél összeakad valami, akkor ki kell tölteni azt a részt: mert a cirkusz halála, ha nem történik semmi a porondon. Ezért mindig van „tartalék”: előre megírt szöveg vagy zenei betét arra az esetre, ha időt kell nyerni. Mert a nézőnek egyetlen másodpercre sem szabad azt éreznie, hogy „nincs semmi”. Ezzel szemben a színházba belefér, hogy „megáll” az előadás, hatásszünet van, lassabb az átmenet, hagy időt levegőt venni a nagy drámai történések közben. Például a színész kitarthat egy csendet a monológ végén, mert az is az előadás hatásmechanizmusának a része. 

Új cirkuszi produkció összeállításánál a történethez keresnek műsorszámokat vagy a meglévő műsorhoz írnak történetet? 

– Mindkettőre van példa. Az egyik esetben egy erős rendezői koncepció­ból indulunk ki. Nem feltétlenül egy konkrét történet az alap, hanem egy hangulat, egy gondolat, és ehhez igazítjuk az egész előadást. Tudatosan válogatjuk a műsorszámokat a látvány, a hangulat vagy a szimbolika alapján. Addig keressük a produkciókat, amíg meg nem találjuk azt, amelyik beleillik az adott világba. A másik út az, amikor egy konkrét történetből indulunk ki. A karácsonyi előadást például a Holle anyó meséjére építettük. Dramaturgként Japántól kezdve Ázsián át egészen Afrikáig felkutattam az összes hasonló mesét, ahol a testvérek egymás után elmennek a túlvilágra, és próbatételeken mennek keresztül. Minden történetből kigyűjtöttem a felhasználható elemeket. 

Miért kell új elemeket keresni, ha maga a történet mindenki számára ismert? 

– Ez a különbség a színház és a cirkusz között. A színház elmeséli a történetet, a cirkusz viszont nem egyszerűen a Holle anyót akarja eljátszani, hanem egy következetesen végigvitt szimbólumrendszert alkalmaz. 

Amikor egy külföldi cirkuszi előadást hoznak Magyarországra, akkor marad még tere a dramaturgnak? 

– Először is különbséget kell tenni a megvásárolt show-műsorok és a koprodukciós előadások között. Előbbieket változtatás nélkül mutatják, mutatjuk be. Más a helyzet, amikor adott az átalakítás, az átrendezés lehetősége. Legújabb előadásunk, a Mirázs című produkció például ilyen. Fekete Péter rendező nagyon finom átalakításokkal állította manézsba a Kazanyi Állami Cirkusz eredeti, főleg tatár nyelvű előadását, amely a közép-ázsiai mítoszokra és legendákra épül. Kisebb változtatásokkal magyar, illetve univerzálisan mesei környezetbe adaptáltuk, így megjelennek olyan motívumok is, amelyek magyar és euró­pai gyökerűek. Nem az a cél, hogy átírjuk az eredeti műsort, hanem hogy kapcsolódási pontokat adjunk a nézőknek. Ezekkel a változtatásokkal azt segítjük, hogy a Mirázs itt is olyan sikeres legyen, mint amilyen Ázsiában volt. 

Mitől népszerű még ma is a cirkusz? 

– Attól, hogy valóságos. Minden ott és akkor történik meg a néző szeme előtt. Amikor az artista felmegy 13 méter magasra, hogy átsétáljon a 22 milliméter széles drótkötélen, akkor a halállal cicázik. Ötvenszer át tudott menni a kötélen, de vajon ötven­egyedjére is sikerülni fog? Ettől a valós kockázattól válik különösen izgalmassá a cirkuszművészet. A cirkusz csalás nélküli művészet: ha ígérsz egy mutatványt, azt meg kell tudnod csinálni, különben a közönség kifütyül. 

Létezik rossz előadás? 

– Benne van a pakliban, hogy nem jön létre az a fajta hatás, amit szeretnénk. 

Ilyenkor leveszik a műsorról? 

– Egy színház ezt meg tudja tenni, a cirkusz nem. Hiszen mi nem repertoár szerint dolgozunk, hanem szezononként. A cirkuszban nem lehet abbahagyni a szezont, még akkor sem, ha csapnivaló a műsor. Ezért ami nem működik, azt folyamatosan módosítani kell. Ha egy humorosnak gondolt szövegen a közönség nem nevet, akkor átgondoljuk, újat írunk. Ha azt látjuk, hogy egy-egy produkció elfárad a végére, akkor megcseréljük a számok sorrendjét, és máris megváltozik az egész műsor ritmusa. Néha csak ennyi kell. Ugyanakkor ez folyamatos figyelmet, a visszajelzések és közönségreakciók elemzését, valamint alkalmazkodást igényel. Ráadásul azzal is számolni kell, hogy bármi történhet. Az artistáknál nincs A/B szereposztás, egy kisebb sérülés vagy pár napos betegség is felboríthatja a műsort. De mindebből a néző semmit sem vehet észre: amikor ő beül a cirkuszba, teljes élményt akar kapni. 

Milyen egy jó cirkuszi produkció? 

– Ami elvarázsolja a nézőt, és az ember azt érzi: egy kis időre visszaváltozott gyerekké. Két és fél órára megszűnt körülötte a külvilág, elfelejtette a munkát, a gondokat, a hétköznapokat, helyette tapsolt, izgult, izzadt a tenyere, nevetett a bohócon. A cirkusz az a művészet, amely életkortól, foglalkozástól, iskolai végzettségtől függetlenül mindenkit képes visszarepíteni a gyerekkorába.