A dísznövényes szakma nem luxus

Meglepő módon ön azt mondta, hogy az idei nyár a hőkupolával és a légköri aszállyal „jól jött” a szakmának. Mire gondolt? 

– Sokan természetesnek veszik, hogy vannak fák, zöldfelületek. Amikor nyáron 60 Celsius-fokos az aszfalt, mindenki ösztönösen a fák árnyékába húzódik. Csakhogy azokat a fákat ötven, hatvan vagy száz évvel ezelőtt valakinek meg kellett termelnie, el kellett ültetnie, majd évtizedeken át gondoznia. Azt is meg kellett terveznie, hová milyen fa vagy cserje kerüljön. Ennek manapság még nagyobb a jelentősége. Ezért mondom, hogy a díszkertészszakma új lehetőséget kapott: felértékelődött a jól megtervezett zöldfelület. 

Ezt a várostervezők, beruházók, döntéshozók is így látják? 

– Ez rajtunk, a szakma képviselőin is múlik. Az a feladatunk, hogy mindenki számára világossá tegyük, milyen fontos szerepet tölt be a díszkertészet. Nem luxuságazat vagyunk, amely csupán szép virágokkal foglalkozik; mi biztosítjuk az élhető környezetet. A szakmának szinte akkora jelentősége van, mint az élelmiszer-termelésnek. Nem tartható az az állapot, amikor egy út- vagy közműfelújításnál a zöldfelületeket a háttérbe sorolják, és egy közműnek, teszem azt, egy optikai kábelnek több joga van, mint a fának. Szakítani kell azzal a szemlélettel is, hogy egy város főterének, közparkjának tervezésekor a betonlobbival kell versenyezni. Nagyon bízunk benne, hogy megváltozik a gondolkodásmód. 

Mennyire készültek fel a díszkertészek a klímaváltozás hatásaira? 

– A legnagyobb kockázatot a termelők vállalják, akik öt-tíz év munkát tesznek bele, mire értékesíteni tudnak egy fás szárú növényt, facsemetét. Éppen ezért – kutatók és kutatóállomások hiányában – évek óta tanulmányozzák a különböző fajták stressztűrő képességét. A kertépítők, parkfenntartással foglalkozó kollégák pedig arra figyelnek, hogy mely növények azok, amelyek támogatják egymást. Egy kert vagy park akkor él igazán, ha sokféle növény alkotja: lombhullatók, örökzöldek, cserjék, évelők és természetesen egynyári virágok. Manapság a kerttulajdonosok inkább csak az örökzöldeket keresik. 

Mi ennek az oka? 

– Felnőtt egy-két generáció, amely szinte kimenekül a kertből: nem akar kapálni, gyomlálni, fákat gondozni. Sokan úgy mennek a kertészeti árudába, vagy azt kérik a kertépítőtől, hogy a telepítendő növény ne legyen mérgező, ne „szemeteljen” – vagyis ne hullassa el ősszel a lombját –, és ne is virágozzon, mert akkor odavonzza a méheket. Így egyre sterilebb környezetet teremtünk magunk körül, és ebben nőnek fel a gyerekeink is. 

Hogyan alakíthatunk ki olyan kertet, amely nemcsak szép, de bírja a szélsőséges időjárási viszonyokat is? 

– Az idei nyáron erről sokat tanulhattunk. Alig esett csapadék, a fű elszáradt, az egynyári vagy évelő növények nagy része viszont zöld maradt. Különösen ott, ahol vegyesen ültették őket és árnyékolták, védték egymást. Ebben a cserjéknek is fontos szerepük van, kifejezetten fontosnak tartom a virágzó fajokat: az aranyvesszőt, a gyöngyvirágcserjét, a nyári orgonákat vagy a később nyíló kékszakállféléket. Ha élő zöldterületeket, kerteket akarunk, akkor abban mindenképpen legyen lombos fa, nagy és közepes méretű cserje, valamint évelő és egynyári virág. Minél több fajta, mert tudományos kutatások is igazolják, hogy a növények is közösségekben érzik jól magukat. 

Milyen növényeket érdemes ültetni? Melyek azok, amelyek szárazságtűrőek? 

– Egyértelmű, hogy a tujaféléknek nincs jövőjük, helyettük érdemes ciprust vagy cédrust választani. Mindkettő magas gyantatartalommal bír, ezért jól tűrik a szárazságot, és a hideget is elviselik. A lomblevelű örökzöldeknél sokan temetik a babérmeggyet. Inkább a korallberkenyét vagy a széleslevelű ezüstfát választják, ami nevével ellentétben bokor. Ugyanakkor a babérmeggyről sem kell lemondani: vannak kifejezetten jó, a hazai viszonyokra nemesített fajták. Érdemes kipróbálni. Az évelőknél egyértelműen jól teljesítenek a különböző díszgyertyák, a verbénafélék, a kokárdavirág. Újra nagy kedvenc a levendula és a rozmaring, az árvalányhaj pedig a közterületek egyik sztárja lett. Azután vannak olyan növények, amelyek kifejezetten most érzik jól magukat. A füge tíz éven belül olyan általános lesz, mint a bodza. Hasonló a helyzet a gránátalmával: régóta jelen van, a telt virágai miatt ültették. Ma már sok helyen be is érik a termése. Szóval rengeteg lehetőség van, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a növényeket gondozni kell. 

Említette a fügét és a gránátalmát, mindkettő gyümölcsöt terem. Hogyan tekintsünk rájuk: dísz- vagy haszonnövényként? 

– Miért kellene választani? A jövő az olyan kettős hasznosítású növényeké, amelyek díszítik a kertet, de más módon is hasznunkra válnak: gyümölcsöt adnak a családnak vagy táplálékot a parkok élővilágának. Szerencsére sok ilyen növényünk van. A fanyarka, más néven mézalmácska, tavasszal gyönyörűen virágzik, május végén, júniusban pedig ehető termést érlel. A húsos som már februárban sárga virágokkal jelzi a tavasz közeledtét, nyár végére beérő termése szintén értékes vitaminforrás. Ehető a kínai galagonya termése, akárcsak a mutatós, őshonos berkenyefáé. A mogyoró sövényként is megállja a helyét, miközben finom is. Régen szőlőt, babot futtattak fel a lugasra: egyszerre árnyékoltak, díszítettek és termést is adtak. Ha valaki inkább kiviből akar lugast kialakítani, annak is ugyanolyan biológiai értéke van. 

Nem szorulnak így ki a régi, megszokott növényeink? 

– Ma már természetes, ha valaki újító szándékkal mediterrán növényeket ültet. De az sem jó, ha túlzásokba esünk. Ráadásul figyelni kell arra is, melyik mit bír. 

A leander talán a legismertebb mediterrán vendég a magyar kertekben. Már kint lehet hagyni télre? 

– Cserépben vagy dézsában tartva télen mindenképpen fagymentes helyre kell vinni. Kiültetve jó nagy adag szalmával vagy három talicska falevéllel érdemes betakarni a tövét, és akkor van esélye. Nagyjából minden mediterrán örökzöldnél ugyanez a helyzet. Ezek ugyanis télen, 10 Celsius-foknál már párologtatnak. Ám ha átfagyott a talaj és a gyökérzet is, akkor nem tudnak vizet felvenni és saját magukból párologtatnak. Azaz valójában nem megfagynak, hanem kiszáradnak. 

Ezek szerint akkor télen is kell őket locsolni? 

– Érdemes, ha tíz fok közelében mozog a hőmérséklet. 

Nem fenyeget az a veszély, hogy a szárazságtűrő növények iránti igények miatt újabb özönnövények telepednek meg nálunk? 

– Ebben csak részben játszik szerepet a klímaváltozás; legalább ennyire felelősek érte a nyitott piacok és az ellenőrizetlen, úgynevezett zsebimport is. Ma egy kisteherautóból szinte bármit lehet árusítani, senki sem ellenőrzi, nem kell hozzá engedély. 

Honnan tudhatja a vásárló, hogy hazai termesztésű dísznövényt választ, és az valóban megfelelő lesz a mi klímánkon? 

– A legbiztosabb, ha felkeresi a hozzá legközelebbi termelőt, és közvetlenül tőle vásárol. A szakma tervei között szerepel egy törvényi alapokon nyugvó zöldvédjegy bevezetése is; ennek részleteit most dolgozzuk ki. Bizonyos növényfajok és -fajták megkaphatják majd ezt a védjegyet. Ez garanciát jelentene arra, hogy az adott növény biztonsággal telepíthető a környezetünkben, és ismert a származása is. 

Vannak már olyan növények, amelyek szóba jöhetnek a zöldvédjegyre? 

– A termesztők fajokat és fajtákat nevezhetnek. Azt kell igazolniuk, hogy az adott növényt legalább négy éve biztonsággal termesztik és jól viseli a környezeti hatásokat. Biztosan lesznek a jelöltek között lombhullató és örökzöld növények, például a Józsa Miklós professzor vagy Baradics Elemér által nemesített fajták. 

Milyen helyzetben van ma a hazai dísznövénytermesztés? 

– Van gond bőven. Sokáig nem is tekintettek minket tényezőnek, az elmúlt évtizedekben alig jutott célzott támogatás a területnek. A legnagyobb csapást az energiaárak robbanása jelentette. Szükség lenne generáció- és technológiaváltásra is, hiszen régi klasszikus szegfű- vagy gerberatermesztés zsákutca. Ma már a vágott virágok döntő hányada Hollandiából jön hűtőkamionokkal, oda meg Afrikából viszik. 

Mennyire nehezíti a termelők helyzetét az olcsó importnövények dömpingje? 

– A legnagyobb probléma a minőséggel van. Egy hipermarket például meghirdeti akciósan a tizenkét darabos muskátlicsomagot. A vásárló azt látja, hogy olcsón kap növényt, ám valójában csak szaporítóanyagot visz haza. Egy hazai termelő, kertészeti áruda ilyen formában nem értékesíthet, neki már kész, felnevelt növényt kell kínálnia. Arról nem is beszélve, hogy a kertészetekre számos tárolási előírás vonatkozik, míg a hipermarketben a növényeket gyakran egyszerűen az élelmiszerek közé tolják ki. Fontos volna, hogy mindenki azonos feltételekkel versenyezzen.