Nemzeti létünk fénylő csillaga

„Nem ágakat törögetett a tilalomfákról. Kitépte gyökerestül!” – fogalmazott egy írásában az 1956-os forradalomról a hatvanadik évfordulón. Mi vezetett az 1956-os eseményekhez?

– A forradalom és szabadságharc alapvetően két eszme érvényesüléséért tört ki és zajlott. Az egyik a nemzeti eszme, a másik a szabadság. Egész nemzedékek érezték úgy – joggal–, hogy tűrhetetlenül korlátozzák őket ezeknek az örök magyar állandóságoknak a megélésében. Ez az állandóság valójában csak egy állandó igény volt, álom, vágy. De voltak a magyar történelemben olyan összesűrűsödött pillanatok, amikor a kortársak úgy érezték, most meg lehet valósítani. Világszép mozzanat volt az 1848-as forradalom és szabadságharc, s nem kevésbé az 1956-os. 

Forradalom és szabadságharc már az események kezdetén összekapcsolódott? 

– A forradalom egy önkényuralom ellen lépett fel. Valódi népfelkelés volt, hiszen csaknem megvalósult a nemzeti egység abban, hogy a kommunista világmegváltók politikai rendszerét – a diktatúrát – fel kell számolni. Persze nem mindenki csatlakozott, teljes nemzeti egység nem valósult meg. A forradalom csak október 28-án győzött. Addig sok volt a bizonytalankodó. Voltak, akik nem fogadták el ezt a változást. Lövettek és lőttek. Ők a forradalom győzelme után elrejtőztek, külföldre mentek, vagy éppen a Magyarországon állomásozó idegen csapatok védelme alá. Ez a szovjet megszállás volt a neuralgikus pont. Minden attól függött, hogyan reagálnak a megszállók. Mint tudjuk, már október 23-án késő este elindultak a szovjet tankok Budapestre. Biztosan nem számítottak olyan mértékű fegyveres ellenállásra, ami kibontakozott másnap hajnalban. Ez már szabadságharc volt, kiderült, hogy a magyarság vérrel is hajlandó fizetni a szabadságért. Nagyon sok vérrel. 

Hét évtized elegendő ahhoz, hogy történeti távlatban tekintsünk 1956-ra? 

– Hét évtized nagy idő. De ennek a hét évtizednek csaknem a felében tudatos történelemhamisítás folyt. Ez nem múlt el nyomtalanul. A személyes emlékezet meg nagyon érdekesen tud változni. Alkalmazkodik a vélt vagy valós elvárásokhoz. De ez minden sorsfordító történelmi eseménnyel így van. Esemény- és gondolatdús napok, hetek voltak azok. Kutatnivaló van még bőven. Hogy megértsük, hogyan történt. És mi nem történt. Mert az is a történelem része, bármilyen furcsa. 

Vannak szakmai viták 1956 megítélésében? 

– Szakmai viták természetesen vannak. De az esemény maga olyan erős hatású, hogy a lényegét megkérdőjelezni nem lehet. Lehet vitatkozni azon, mekkora világtörténelmi hatása volt a magyar forradalomnak és szabadságharcnak, lehet egy-egy szereplő megítéléséről más véleményünk – akár Nagy Imréről, akár valódi forradalmárokról –, azt talán nem lehet kétségbe vonni, hogy nemzeti létünk legszebb és legtragikusabb fénylő csillaga. Ahogy a történelmünk egyetlen elemét, úgy ezt sem szabad lezülleszteni a politikai muníció szintjére.

A forradalom és szabadságharc, az ellenállás eseményei nem csupán a fővárosban zajlottak. Mi jellemezte a vidéki történéseket? 

– A kommunista diktatúra ugyanolyan elviselhetetlen volt vidéken, mint a fővárosban. Egy nemzet vagyunk, nincs vidéki magyar nemzet, meg fővárosi magyar nemzet. Persze az életvitel befolyásolhatja a tetteinket, de a lényeget tekintve egység volt. Hiszen az események párhuzamosan futottak. A diákság nemcsak a fővárosban készülődött, hanem Szegeden és másutt is. Az első lövések nem a rádiónál dördültek el, hanem Debrecenben. A sortüzek nemcsak a Kossuth téren szedtek áldozatokat, de szerte az országban, Tiszakécskétől Mosonmagyaróvárig. Az embertelen rendszer mindenkit fojtogatott. Az ÁVH nem csak a nagyvárosi utcába forduló „fekete autót” jelentette, nem csak a koncepciós pereket, kivégzéseket, nem csak Recsket és a kitelepítéseket. Hanem az állandó normarendezést, a padlássöprést, a „rendezett udvart”, a palántaméricskélést, élelmiszer-rejtegetést. A hétköznapi terrort. 

Volt realitása annak, hogy Magyarország semleges, szabad országgá váljon 1956-ban? 

– Nem tudom megtagadni a pesti srácoktól ezt a realitást. Persze, ha mérlegeltek volna! Ha kicsinyes szellemben tiporták volna egymást, ha a status quót vizsgálják. De ők kimondták az igazságot, és hittek abban, hogy lehetséges. Hittek abban, hogy kimennek a szovjet megszállók. Illúzió volt? Most már tudjuk, de a történelem nem csak úgy történhetett, ahogy megtörtént. Nincs eleve elrendelve, nincs történelmi szükségszerűség. Talán sors és talán végzet is van. Annyi bizonyos, hogy a világ nem volt még felkészülve a magyar szabadságra és semlegességre. De a nemzet készen állt. Megvoltak a tradíciói és megvolt a határozott szándék. Voltak kedvező kezdeményezések – például az „El nem Kötelezettek Mozgalma” –, a Szovjetunió kivonult Ausztriából, amely semleges lehetett, sőt felszámolta egy finnországi katonai bázisát is. Hruscsov és Molotov Angliában járt. Enyhülésről papoltak. Ez mind realitás. Az tény, hogy a pesti srácok mindent megtettek a szabadságért. Csaknem háromezren az életükkel fizettek. És a lyukas zászlón át a szabad, demokratikus és független Magyarország látszott. Ezt a zászlót ismerik szerte a világon. 

1956 forradalma és szabadságharca hatással van a mai nemzettudatunkra? 

– A nemzettudat nagyon összetett érzés. Közös ihlet, ahogy József Attila írta. Nem katasztrofális jellegű, ahogy sokan szeretnék láttatni. Van benne megpróbáltatás, van benne kockáztatás, ellenállás, de van benne tetthazafiság és összefogás is. Megpróbáltatásaink belülről is fakadnak, de sokszor a külső körülmények következményei. A forradalom győzelme azt a hitet erősíti, hogy képesek vagyunk a helyes út megtalálására, sőt: utat is mutatunk a világnak, legalábbis a saját régiónknak. Nagy dolog ez, akkor is, ha nem követtek minket. Szándékosan beszélek most a forradalom győzelméről és nem a leveréséről. Annak következményei igen súlyosak voltak rövid távon is, és úgy tűnik, történelmi távlatban is. De az más lapra tartozik. Nemzettudatunk, sőt nemzeti teljesítményünk mindenesetre a legszorosabb összefüggésben áll az önbecsülésünkkel. Ennek aláásása bűn is meg hiba is. 

Egyetemen tanít, naponta találkozik fiatalokkal. A forradalom elindítói közt jelentős számban voltak fiatalok. Hogyan látja, a mai fiatalokban megvan a szabadság és a nemzeti függetlenség iránti vágy?

– Egészen biztos vagyok benne. Más kérdés, hogy pontosan értik-e a folyamatokat, amelyeknek részei. Ha a történelmet tanulmányozzák, több esélyük lesz a jó döntésekre. Bár garancia nincs. A szabadság értelmezése sem egyszerű. Ötvenhatban sem volt az. Tudták viszont, hogy milyen egy hazug rendszer, amely erőszakra és a gondolat internálására törekszik. Úgy hallom, hogy ma csak minden negyedik fiatal érzi magát jól a bőrében. Négyből egy. Ez riasztó. A nagy többség valahogyan korlátozva érzi magát. Főleg önbecsülésében. Nagy felelőssége van ebben a magyar szellemi élet romboló elemeinek. A minden értéket relativizálóknak. Az örökké sértetteknek. Azoknak, akik a létüket is sértésnek, inzultusnak érzik. Az egyik érték, amely a célpontban van, a nemzeti érzés. A másik a hit. Ezek pedig a legfontosabb cölöpök, amelyeken a méltó emberi létezésünk áll. Egy összetartozás. Egy kultúra. Egy nyelv. Egy kötelék. Még megvagyunk, de sok a dolgunk. A történelmünkön alapuló önismeret vezet a szabadsághoz és a pozitív nemzeti érzéshez. 

„Október 23-án ünnepelni kell” – fogalmazott korábban egy interjúban. Miként ünnepeljünk és emlékezzünk ’56 hőseire? 

– Ünnepelni azt kell, hogy közülünk valók voltak, akik harcoltak a szabadságért, nemcsak a sajátjukért, de a miénkért és az egész világéért is. Ha valamit tudnak rólunk a világban, akkor ez az. Ünnepelni tehát október 23-át lehet, semmiképpen nem november 4-ét. Arra emlékezni kell. Fontos, hogy az ünnep ne váljon nyűggé. Legyen a megtisztulás pillanata. 

Mit üzen nekünk a hetvenedik évfordulón az 1956-os forradalom és szabadságharc? 

– Azt, hogy nagyszerű kötelék ahhoz a nemzethez tartozni, amely a legnehezebb, meglehet legreménytelenebb időkben is hősiesen állt ki a szabadságáért. És azt is, hogy minden hazugságra épülő politikai rendszert képesek vagyunk felszámolni. Van hozzá erőnk, elszántságunk. A félelem és a kísértés béklyói lehullanak, és a bonyolult történelmi összefüggések rendszere egyszer átbillen becsülhető egyértelműségbe.