Az Afrika szarván fekvő országokban naponta tízezer gyermekből négy meghal, mert nem jut kellő élelemhez. És a helyzet egyre rosszabb. Nemrég az ENSZ éhínség sújtotta övezetnek nyilvánított öt dél-szomáliai térséget az utóbbi fél évszázadban példátlan aszály miatt. A nemzetközi szervezet gyermekalapja hazánkban is gyűjtést indított az éhező afrikai gyermekek megsegítésére. A UNICEF magyarországi igazgatóját, dr. Bábel Tamást kérdeztük.

Filléres életek

– A pénzadományokat a megadott bankszámlaszámon Amina jeligére várják, és a honlapjukon is az ő kétségbeesett szemei fogadják a látogatót. Mégis kicsoda ő?
– Amina 14 éves, és az első gyermekét várja. Szomália déli részéről érkezett nemrég a kenyai dadaabi táborba. Huszonhat napig gyalogolt családjával a forróságban, a sivatagon keresztül. Nem volt más választása, születendő gyermeke érdekében el kellett menekülnie a szárazság és az éhség elől. Útközben néha megszánta őket valaki, rizst és vizet adott nekik. Szerencsére nem támadták meg és nem rabolták ki őket; „csak” a vadállatoktól: oroszlánoktól és sakáloktól kellett rettegniük.

– A híradásokban félelmetes számokat hallunk arról, hogy Amina története mennyire nem egyedi eset.
– Kelet-Afrika négy országa, Szomália, Kenya, Etiópia és Dzsibuti aszály sújtotta területein kétmillió gyerek szenved szükséget, közülük félmilliónak az élete is közvetlen veszélyben van. A jelenleg legveszélyeztetettebb Szomáliában százezrek keltek útra, hogy akár több száz kilométert gyalogolva átjussanak Kenyába, a határvidéken fekvő, eredetileg 90 ezer lakóra méretezett dadaabi táborba – ahol mostanra csaknem 400 ezren zsúfolódtak össze. Bármilyen abszurd, Dadaab így Nairobi és Mombasa után Kenya harmadik legnagyobb települése. Mindezt még szomorúbbá teszi az a tény, hogy a legszegényebb közösségekben az emberek még ahhoz is túl gyengék, hogy eljussanak oda, ahol segítséget kaphatnak.

– Szomáliában nincs kormányzat, iszlamista milicisták tartják kezükben a hatalmat, akik nem látják szívesen a külföldieket. Hogyan tudnak ilyen körülmények között segíteni, egyáltalán, célba érnek az adományok?
– Hatalmas siker, hogy a Közép-Szomáliát uralmuk alatt tartó al-Shabaab felkelők két év óta először lehetővé tették, hogy egy segélyszervezet szállítmányt juttasson el az általuk ellenőrzött területre. Az 1946-ban alapított, most már 157 országban működő UNICEF a kormányokkal együttműködik; megkérdőjelezhetetlen, hogy pártatlanságát, semlegességét őrizve, a humanitárius segítségnyújtás céljával van jelen bárhol a világban. A szervezet óriási erénye éppen abban rejlik, hogy négy évtizedes kelet-afrikai jelenléte alatt olyan infrastruktúrát épített ki itt, amellyel a leghatékonyabban el tudja érni a gyermekeket. A térségben nyolcszáz egészségügyi egysége, kis kórháza várja a rászorulókat.

– Milyen típusú adományokat várnak? Mi jelenti ebben a vészhelyzetben a leghatékonyabb segítséget?
– Elsősorban pénzfelajánlásokat várunk. Egyrészt a távolság miatt más típusú adományokat rendkívül drágán tudnánk célba juttatni, másrészt speciális tápszert, terápiás ételeket kell vásárolnunk, amelyeket kimondottan felszívódási zavarokkal küszködő, éhező gyermekeknek fejlesztettek ki. Az élelmiszeren kívül oltóanyagokat, gyógyszereket, víztisztító berendezéseket is juttatunk a térségbe. Egyszóval az adományaink nem egy sarki közértre emlékeztetnek, sokkal inkább egy patika gyermeksarkára.

– Hadd legyek kicsit az ördög ügyvédje! Miért adjunk pénzt mi itt, Magyarországon afrikai éhező gyermekek számára, amikor itthon is folyamatosan akad baj, gondoljunk csak a tavalyi borsodi árvizekre, a vörösiszap-katasztrófára vagy a mostani svájcifrank-válságra?!
– Ha valaki egy éhezőn szeretne segíteni, választhat: halat ad neki vagy megtanítja halászni. A UNICEF – a szervezet nagyságánál fogva – világszerte halászni tanít. De Afrikában most elsősorban az a cél, hogy a táborokban minél több életet megmentsünk. A segélyalapot annak idején azért hívták életre, hogy a világháború után éhező gyermekeken segítsen – ma már ezenkívül képes megváltoztatni a játékszabályait is annak, ahogyan a gyermekekkel bánnak. Nálunk is főként a jogvédelemben járnak az élen.

– Ha ilyen nagy az éhínség Afrikában, ugyan mire lehet elég a mi kis pénzünk?!
– Egy tartós éhségtől legyengült, krónikus bőr- és légúti betegségben szenvedő gyermeknél hetekig, hónapokig is tarthat a gyógyulás. Számára ezer forintból két zacskó speciális tejport vehetünk, amiből öt liter kalóriadús ital állítható elő. Harminc csomag, vitaminnal és ásványi anyagokkal dúsított mogyorókrém háromezer forintba kerül, amiből tíz napon át elláthatjuk őt. Tízezer forint pedig 200 adag kanyaró elleni vakcinára elég.

– A UNICEF jószolgálati nagyköveteinek hatékonyságára jó példa a brazil futballista, Sócrates története. Amikor az országban meghirdették a sárgalázjárvány elleni védőoltási programot, a nők nem mérték fel ennek fontosságát, és nem vitték el gyermekeiket. Ám amikor az orvos végzettségű sztársportoló személyesen oltotta a kicsiket, megtört a jég. Nálunk kik a nagykövetek?
– A jószolgálati nagyköveteink: Halász Judit, Presser Gábor és a Nemzeti Filharmonikusok, a sportnagykövet Kovács Ági. Akkor választunk hiteles személyiségeket, ha a kiállásuk bizonyos ügyek mellett kellő húzóerőt, inspirációt jelent az embereknek ahhoz, hogy ők is tegyenek valamit. Ha már a sportnál vagyunk: a Barcelona mezéről csak a napokban került hátra a UNICEF felirat – eddig elöl, a szponzor neve helyett szerepeltünk. Tévedés ne essék, nem fizettünk a saját reklámozásunkért, sőt a futballcsapat támogatott minket dollármilliókkal. Igaz, hogy a katalánok is jól jártak – többek között leírják az adójukból –, de egyúttal világszerte figyelmeztettek a gyermeksegélyalap működésének fontosságára.

– Milyen élet vár ezekre az afrikai gyermekekre, hazajutnak valaha? És mi történt Aminával?
– Egyelőre csak töltődnek a táborok, az embereknek nincs hová menniük onnan. Amíg tart a súlyos szárazság, nem tudnák otthon megtermelni az élelmüket, az állataik rég elhullottak. Az étkeztetésen és az egészségügyi ellátáson kívül igyekszünk iskolákat működtetni a táborokban; egyrészt, hogy elfoglaljuk a kicsiket, másrészt, hogy a tudás megszerzésével egy másfajta jövő lehetőségét nyújtsuk számukra. Egyébként Amina sem járt sohasem iskolába, a szülei nem tartották szükségesnek, hogy tanuljon. Inkább 12 éves korában férjhez adták, arrafelé így szokás. A lány férje nem jött velük a táborba, Szomáliában próbál munkát keresni magának. Aminának fogalma sincs, merre lehet és látja-e még valaha. A körülmények ellenére mégis nyugodt és erős. Annyit szenvedett az elmúlt hónapokban, hogy most örül, ha rendszeresen élelemhez és vízhez jut. És annak, hogy hamarosan világra hozza az első gyermekét.

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.