Parlagiból óriás lett

Hogy mikor ismerkedhettek meg a magyarok az ízletes nyúlhússal, már nehéz kideríteni, de minden bizonnyal csak a Kárpát-medencében találkoztak először a házi, illetve üregi nyulakkal. Ez utóbbiak azoknak a tapsifüleseknek a leszármazottai lehettek, amelyek a római légiók révén jutottak hazánk területére.
A középkorban gyakran tartottak nyulat kolostorokban és várakban. Hadjáratok idején táplálékforrást jelentettek a körülzárt védők számára; általában akkor ették, amikor már a nagyobb testű állatok elfogytak. Békeidőben viszont az uralkodó osztály kedvenc csemegéi között tartották számon a sült vagy éppen vadas formájában feltálalt állatokat. Az alsóbb néprétegek között évszázadokon keresztül élt az a téveszme, hogy a nyúl a patkánnyal párzik, ezért nem is szívesen fogyasztották. Mindez azon alapult, hogy gyakran tartottak a lovak, a szarvasmarhák istállóiban nyulakat is, melyek utódaikat a jászol alatt hozták világra. A jászolból kihulló takarmány a patkányokat is vonzotta, melyek szívesen megdézsmálták a kisnyulakat is. Ezeket anyjuk, ha tehette, igen harciasan védelmezte – nem ritkán nekitámadt a patkányoknak. Nagy visítások közepette a két állat összegabalyodott, s az ilyenkor betoppanó ember csak azt látta, hogy a „parázna nyúl” a patkánnyal hancúrozik.
Egészen a XIX. század második feléig elhanyagolható volt a nyúlhúsfogyasztás, viszont a nagyvárosok peremkerületeiben a munkáscsaládok számára friss, egészséges húsforrást jelentett. Nemcsak szaporasága és könnyű tartása miatt vált közkedveltté, hanem a konyhakerti hulladék és az árokparton kaszált fű legjobb hasznosítójaként is, tartását az állam is támogatta. A jelentősebb nyúltenyésztési központok Kispesten, Csepelen, Salgótarjánban és Pécsett alakultak ki, ahol az évszázad végére már a tenyésztők szervezett formában, egyesületbe tömörülve, különböző fajták kialakítását is céljuknak tekintették.
A két világháború között nyúltenyésztésünk nemigen virágzott, de az 1960-as évektől kemény valutáért tudta az állam külföldön értékesíteni a nyúlhúst. Ekkor már több nemzeti nyúlfajtával büszkélkedhettünk, például a magyar tarkával, a magyar zsanettfeketével és a gödöllői ezüsttel. Sajnos ezek az intenzív fajták elterjedésével fokozatosan háttérbe szorultak, majd kipusztultak. Ma a magyar fajták közül leginkább a pannon fehér nyúl terjedt el, ám egyre többen vállalkoznak a magyar óriás tartására is. Akik kertes házban élnek, bátran nekivághatnak a nyulászkodásnak, hiszen ezáltal nemcsak nyugodt, kedves házi kedvencekre, hanem hasznot hozó állatokra is szert tesznek.