Marha jó franciásan

Külföldre viszik a magyar húsmarha kilencven százalékát – itthon kiöregedett tejelő tehenet eszünk. A támogatási rendszer kedvez a húsmarha-tartásnak, de elindulni nehéz, mert a befektetés csak évek múltán kezd fialni.

Istállótól legelőigTanács Gábor2009. 06. 05. péntek2009. 06. 05.

Kép: Kunadacs, 2009. május 22. Anka István charolais tenyésztõ. Szarvasmarha. Fotó: Ujvári Sándor

Marha jó franciásan
Kunadacs, 2009. május 22. Anka István charolais tenyésztõ. Szarvasmarha. Fotó: Ujvári Sándor

A haszonállatok közül szinte egyedül a húsmarha profitált az uniós csatlakozásból – mondja Anka István agrárvállalkozó. – Ugyanakkor a marhahúsfogyasztásnak nincs nálunk kultúrája, ezért szinte kizárólag külföldre viszik a levágásra szánt állatot.
Anka István több mint húsz éve foglalkozik a Charolais nevű francia húsmarhafajtával. Háromszáz hektáron gazdálkodik, és százharminc tehenet tart. Legelőt a Kiskunsági Nemzeti Parktól bérel. Minősített törzstenyészete van, tehát elsősorban tenyészállatokat értékesít; csak az erre alkalmatlan bikákat hizlalja. Annak idején több húsmarhafajtával is kísérleteztek hazánkban, és ezek közül a vörös színű Limousine, illetve a Charolais vált be. A szürke marha húsminősége jó, de kevés csontos hús jön ki belőle, ezért nem szeretik a vágóhidak. A Charolais jellemző hátrányaként a gyakori nehéz ellést szokták emlegetni, de ezt ki lehet küszöbölni, például az apaállat kiválasztásával és megfelelő takarmányozással. Ugyanakkor a Charolais jó befejező vonal: a bika erőteljes húsformát örökít, ezért a többi fajta feljavítására is alkalmas.

Az uniós csatlakozás előtt a Charolais-t Olaszországba és Görögországba adták el, hízóalapanyagként. A csatlakozás óta elérhetővé váltak nálunk is a legelőre felvehető támogatások, másrészt a hízómarha- és hústehén-támogatás is. Azóta érdemes hizlalni is, ami nagyobb hasznot hoz. A tejágazat már évek óta gyengélkedik, mégis sokan próbálnak átállni a húsmarhatartásra. Ez hosszú távú befektetés: évekbe telhet, amíg pénzt lát az ember.

– Ha valaki tenyészüszőt vásárol, akkor majdnem három év múlva lát először szaporulatot – magyarázza Anka István. – Ha a borjút meg is hizlalja, négy év eltelik, mire pénzt kap vissza. Persze ezt meg lehet gyorsítani úgy, hogy vemhes tehenet vesz az ember, de az meg annyival drágább is. Ugyanakkor nagyon fontos kihasználni a pályázati lehetőségeket: a már működő vállalkozások pályázhattak állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatásra.

Az országban nyolc-tíz cég foglalkozik húsmarhaexporttal, a piac teljesen szabad: nincs integráció, a termelőnek senki nem hitelez, a kész jószág sincs szerződéssel lekötve. Így az jár jól, akinek minél több állata van, mert jobb az alkupozíciója. Ha negyven hízott bikát kínál eladásra, jobb árat kap értük, mint ha csak tízért kell kimennie a kamionnak.

Az anyatehén-támogatás mindenesetre jól jött Anka Istvánnak, mert ezt csak az kapja meg, aki központi lajstromszámos bikával termékenyíti a teheneit. Ennek hiányában a tejtermelésről most átálló gazdálkodó feltehetően a legolcsóbb megoldást választaná: vagyis beérné valamilyen zugbikával is. Ugyanakkor a támogatások nélkül a Charolais-tartás sem érné meg. Franciaországban 130 tehén két családot tart el – mondja el összehasonlításképpen a tenyésztő. – Magyarországon ez egy családnak sem elég a megélhetéshez.

A Magyar Charolais Szövetség, melynek Anka István alapító tagja, évek óta azon igyekszik, hogy itthon is piacot teremtsen a húsnak, azonban eddig nem találtak rá forgalmazót.

– Vákuumfóliába csomagolt, érlelt húst próbálunk piacra dobni – magyarázza az agrárvállalkozó –, de eddig egyik áruházláncot sem érdekelte. Igaz, az ára két-háromszorosa annak a leselejtezett tehénhúsnak, amit a magyar vásárló megszokott.