Bizalom

– Az Árpád-hídnál kell majd leszállnom – hallom a mellettem ülő idős asszonyt. – Ismerősöm ajánlotta azt a boltot, hogy ott érdemes kabátot vásárolni. Jó áron adják. Ez nekem nagyon fontos, mert másfél éve gyűjtöm a pénzt télikabátra, és most jött össze annyi, amennyiből vehetek egyet. Pedig nagyon sokszor hozzá akartam nyúlni a kis megtakarításomhoz, de mindig rászóltam magamra: Ica, nem szabad elköltened a pénzt, mert nem lesz télikabátod!  Én 25-30 ezer forintot nem tudok adni egy kabátért, pedig ennyibe kerül az, ami tetszik. Nemrég fölpróbáltam egy meleg, könnyű, gyönyörű szövetkabátot, ami a bokámat verdeste. Aztán fájó szívvel visszatettem; túlságosan sokba került. De most már nem várhatok tovább, mert közeleg a tél, és minden egyre csak drágább lesz, a nyugdíjam meg - akárhogy is számolom - marad 41 ezer forint. Spórolni sem tudok úgy, mint régebben, mert a számlákat ki kell fizetni, ha tetszik, ha nem. A szobámban így is 25-ös égő pislákol, a gázkonvektort pedig majd csak akkor kapcsolom be, ha a hőmérő mínuszt mutat… Na, most kell leszállnom… – búcsúzik az asszony.
Bámulok utána, és arra gondolok: milyen védtelenek ezek az idős emberek. Másfél évig gyűjtöget, aztán elújságolja egy idegennek, hogy most végre összejött a pénze, és mehet kabátot venni. Fel se tételezi a másikról, hogy netán zsebtolvaj, csaló, szélhámos, bizalommal van iránta. Szerencséjére én nem vagyok se zsebtolvaj, se csaló, de sajnos nagyon is dívik ez az ősi mesterség, jó lenne mindenkinek vigyáznia a keservesen megszerzett értékeire!