Megasztár katarzis nélkül

A döntősök közül Tóth Vera és Gáspár Laci azóta is sikeres, s még ketten-hárman állnak stabilan a pályán. De az akkor tehetséges és karizmatikus művésznek látott Oláh Ibolya mára bebizonyította, hogy alkalmatlan az előadói pályára. Lehet őt finoman öntörvényűnek nevezni, de a valóság az, hogy egyszerűen megbízhatatlan és fegyelmezetlen. Akárcsak a Sztárok a fejükre estek című műsorban, ahol ráadásul még unalmas is. Kár érte, hiszen nem teljesen tehet róla. Úgy látszik, a nevelőintézeti hányódást, a rossz gyermekkort még az ő esetében sem követhette csoda. A számára felvillanó egyéni lehetőséggel pedig láthatólag nem tud élni.
A második szériát Caramel nyerte, megérdemelten, mert ő művészi teljesítménnyé tudja lényegíteni a megszenvedett múltat. A harmadik széria mezőnye nagyon erős volt. Póka Angéla vagy Bíborka egyénisége lenyűgözött, és Rúzsa Magdi személyében az egész versenysorozat legjelentősebb énekese tűnt fel.
A most futó Megasztár-szériával meg az a legfőbb bajom, hogy a csupa jó hangú és rokonszenves fiatal között számomra egyetlenegy sincs, aki nemcsak szépen eldalolja a kijelölt számot, hanem éli, megszenvedi, belehal – mert ez a zene, ez a művészet. Most úgy vélem, a közönség vagy Király Viktort, vagy Lakatos Krisztiánt nevezi ki a végén megasztárrá. Egyikük sem lesz az, mert remek hangjuk és kedves, fiatal arcuk kevés ehhez. Remélem, a kis Lüszivel nem tol ki a közönség annyira, hogy őt hozza ki győztesnek.
Az, hogy ki válik kisugárzó művészegyéniséggé, alighanem megfoghatatlan misztikum. Most eszembe jut Koncz Zsuzsa pályája. Voltak az övénél nagyobb hangok, ám ez a nagyon okos nő dalválasztásával, megjelenésével, előadásmódjának hitelességével, viselkedésével, stílusával negyven éve az élvonalban tud maradni, s ő „A Konczzsuzsa”.
Tudom, más világ van. Magas művészet és tömegkultúra között mosódnak el a határok. De a művészet – legyen az irodalom, festészet, tánc, komolyzene vagy akár rockzene – ha igazi, ha megérinti az embert, ha igazi katarzist vált ki – pótolhatatlan szerepet tölt be. Olykor-olykor mindenkinek meg kellene tapasztalnia, hogy nem azért élünk, hogy tévét nézzünk.