A bukás kódja: London, 2012

Tehát a jövőben az élsportra még kevesebb jut az állam kasszájából, holott már erre az évre is jócskán megcsapolták a támogatás összegét. Olyannyira, hogy csak kapásból mondjak rá példát, nemrégiben le kellett mondani egy hagyományos nemzetközi vívóverseny rendezéséről, s a vízilabdázók is visszaléptek néhány nagy tornáról.

Mikor azt hallom, hogy tömegsport, meg támogatás, libabőrös lesz a hátam, ugyanis a sok-sok évvel ezelőtti szólamok jutnak eszembe. Akkoriban is ezt kellett (volna) támogatni gőzerővel (bár az élsport pénzelésére senki sem panaszkodhatott). Könyörgöm, mondja már meg valaki, hogy mit is ért tömegsporton? Csak nem az utcai futóversenyekre gondolnak egyesek (mert ott legalább összeverődik néhány ezer ember)? Vagy az lenne a tömegsport, ha tízen-tizenöten összeállunk focizni, kosarazni, kézilabdázni a hétvégeken? Ez utóbbit még aláírnám, ám (Azért rögvest eszembe jut: tudja-e mindenki, akit illet, hogy mennyibe kerül a melegítő, a mez, a cipő és a pálya bérlése?)

Marad a gyermek és ifjúsági sport, rövidebben a diáksport. Ezt tényleg érdemes lenne nagyobb összegekkel támogatni, de aki egy kicsit is jártas ebben az ügyben, pontosan tudja, hogy mindenhol jelentősen csökkentették a testnevelési órák számát (a tornatermekéről nem is beszélve). A diáksport évtizedek óta szánalmasan botladozik, s ha így megy tovább, nehéz (vagy lehetetlen) lesz feltámasztani.

Végül pedig: az üzleti világ, mint az élsport első számú eltartója. No ez az, ami mostanság még csupán gyermekcipőben ját minálunk. Egy-egy példa csak-csak akad az úgynevezett eltartásra (lásd: MKB Veszprém, Mizo Pécs, Zwack Unicum Kupa), de még több arra, hogy mifelénk az üzleti életből hányan fordítottak hátat az élsportnak, mert nem térült meg a befektetés, vagy egyszerűen belebuktak.

Tartok attól, hogy a bukás következő állomása számunkra a 2012-es londoni olimpia lesz...