Nyílt levél dr. F. Zs. szakorvosnak

„Tisztelt Főszerkesztő úr! Sajnálattal és megdöbbenéssel olvastam lapjuk 25. számában az N. Sz. G. monogrammal jelzett »Háturul« című cikket. Sajnos, a nevét sunyi módon elhallgató bértollnoka, ezzel a cikkével, közvetlenül és közvetve több százezer honfitársam lelkébe tiport bele. Ezt több oldalon tudnám bizonyítékokkal alátámasztva indokolni N. Sz. G.-nek, de úgy gondolom, erkölcsi színvonala és történelmi ismereteinek hiánya oly mélységekben leledzik, hogy ennek értelmét nem látom. Dr. Fábián Zsolt szakorvos”

Jut eszembe...2009. 07. 25. szombat2009. 07. 25.
Nyílt levél dr. F. Zs. szakorvosnak

Eddig a szakorvosi levél, amelyet, ha nem haragszik, helyesírási hibáitól megtisztítva közöltem, és amelyre, ha megengedi, néhány sorban reagálnék is. Mert mindig élvezettel olvasom azokat az olvasói irományokat, amelyeknek szerzői a tényektől nem zavartatva, ámde az újságírói szakmát még csak érintőlegesen sem ismerve ragadnak tollat, író- vagy számítógépet. Ha szabad megelőznöm a XII. kerületi turulszobor problematikáját, elsőként az ön által méltatott személyemmel foglalkoznék.

Erősen tűnődöm, hogy ezt a pökhendi, nagyképű hangot mivel is indokolhatja? Én például egy 60. évében járó újságíró vagyok, aki az egyetemen történelem szakos volt, így hát korántsem biztos, hogy egy súlycsoportban lennénk történelmi múltunk ismeretében. A „mélységekben leledző erkölcsi színvonalamról” pedig, beláthatja, egy engem még csak fotóról sem ismerő szakorvossal nem nyitnék vitát. Levelének ezt a vonulatát tehát azt hiszem, dobhatjuk a szemétbe.

Ami „a nevét sunyi módon elhallgató bértollnok” minősítést illeti, ugyancsak tökéletes tudatlanságáról ad számot. Most nem hivatkozom arra, hogy a világon és Magyarországon az írók mindig is használtak írói álneveket – erről, mármint a magyar írói álnevekről, éppenséggel egy 706 oldalas könyv jelent meg Gulyás Páltól: Magyar írói álnév lexikon, ajánlom szíves figyelmébe –, hanem arra hívnám fel a figyelmét, hogy a glosszákat hagyományosan monogrammal írják alá a szerzők. Ha ön olvasná például az Élet és Irodalmat, vélhetően nem írta volna le ezt a rakás butaságot… Hogy miért is használunk a glosszák alatt monogramokat? – nos, leginkább szerénységből; bár egy ilyen néhány soros fricska, ha elevenbe talál, valódi írói bravúr, hiszen az irónia rövidke fullánkos vesszeje a fegyverünk, de mégis megelégszünk a néhány betűnyi névjelöléssel. Ami persze nem jelenti azt, hogy ezek alapján ne lehetne visszakeresni a szerzőt, hiszen lám, a főszerkesztőm például azonnal megtalált, s biztosíthatom, ha N. Sz. G.-nek ír levelet a Szabad Földbe, az is elérkezik hozzám.

És akkor a főcsapás, miről is szólt a Háturul? Ha a szakorvos úr tud olvasni, bizonyára belátja, hogy miután nem akartam az önt levélírásra felhatalmazó „több százezer honfitársa” lelkébe beletiporni, a glossza nem a turulmadár politikai helyénvalóságáról szólt, hanem arról, hogy a szárnyas immár jelkép lett: „egy fekete gyászmadár, a rend és a törvényesség elmúlásának hírnöke”. Mert – írtam – ha egy kerület első emberei (korábban Mitnyan, most Pokorni urak) ilyen nyíltan hirdetve megszeghetik a törvényt („amíg én vagyok itt a polgármester, a szobor marad”), akkor ugyan mitől tartson bárki más? Vagyis hát erről, s nem többről szólt, a glossza, a humor, a szarkazmus, az irónia nyelvén.

Most már csak az a kérdés, miért e nyílt levél? Hát azért, szakorvos úr, mert Önt nem találom. Nem tud szakorvos úrról az orvosi kamara, nem előfizetőnk, nincs benne a telefonkönyvben sem. A levele végére meg csak annyit írt, hogy Budapest, 1065. Én magam a Terézvárosban meglehetős ismerős vagyok, de beláthatja, ez a címzés mégis csak kevéske. Pontosan olyan, mintha valaki a címét sunyi módon elhallgatná…

Üdvözli:

N. Sz G.
(Megfejtés: Noszlopi Szücs Gábor. Csak abban
az ominózus lapszámban éppen három glosszám is
megjelent, így az egyiket Sz. G., a másikat N. G.,
a harmadikat pedig N. Sz. G. rövidítésekkel írtam alá.)

Ezek is érdekelhetnek