Tengeri kincskeresők

Mivel azonban a holdi aranybánya megnyitásának pillanata még messze van, itt, a Földön kell jobban szétnézni. Mert a mostani bányák kimerülőben, a tartalékok végesek (például a számítástechnikában használt germánium készletei tekintetében), ám az egyre fejlődő ipar mind mohóbban igényli-követeli a nyersanyagot. Adódik a kérdés: vannak-e még lelőhelyek?
Amikor (mintegy négy hónapja) az oroszok tengeralattjárójukkal alámerültek az Északi-sarkon, és 2000 méter mélyen a tenger alatt kitűzték nemzeti lobogójukat, kiderült a világ számára, hogy mindezt nem merő virtusból tették, sokkal inkább a sarki tengerfenékben rejlő olaj- és ásványkincsek birtoklásáért. De nyilvánvalóvá vált közben az is, hogy ma már léteznek olyan merülőeszközök, amelyekkel jóformán akárhol minden nagyobb kockázat nélkül le lehet szállni a tenger mélyére. Mint ahogy vannak olyan mélytengeri robotok is, amelyeket a felszínen úszó hajóról irányítva föltérképezhetők a tengerfenék ásványkincs-lelőhelyei. S ha még nem is teljes a leltár, az már most tudható, hogy például a Csendes-óceán talapzata több millió tonna rezet, kobaltot, nikkelt rejt, a mangán pedig milliárd tonnákban mérhető. És persze van arany is, noha nyilván ott sem áll hegyekben.
Német kutatók a nyolcvanas években tanulmányozták a tengerfenéken bugyogó hőforrásokat (hőmérsékletük a 400 Celsius-fokot is eléri), amelyek krátereket vájtak az aljzatban. Megvizsgálva a kráterek falát, abban különféle fémeket találtak. Az ott föllelt kövekből aranyat is sikerült kimutatni, méghozzá tonnánként harmincgrammos arányban, amiért már érdemes alámerülni. Napjainkban – aranyat keresve – kanadai és brit vállalkozások kutatják a tenger mélyét Új-Zéland és Pápua Új-Guinea partjainál. Erre az ENSZ egyik szervétől kaptak engedélyt. Már most előrevetül azonban annak az árnyéka, hogy a nyílt tengerek fenekén található kincsek kitermelési joga hamarosan heves vitákat fog kiváltani az egyes nemzetek között.