Sebgyógyító méz

A méz gyógyító hatása az ókortól ismert; az egyiptomiak már négyezer évvel ezelőtt használták. Az idők során e tulajdonsága háttérbe szorult, és leginkább csak mint édesítőszer, illetve cukrászati alapanyag szerepelt. A második világháború idején ismét fölfedezték baktériumölő hatását, és kiterjedten használták a sebgyógyításban.
Amikor a méhek begyűjtik a nektárt a virágokról, sokféle anyagot hozzáadnak. Így többek között a glukóz-oxidáz enzimet is, ami ha nedvességgel elegyedik (például akkor, ha a méz a sebre kerül), hidrogén-peroxid képződik, ennek pedig erős baktériumölő (fertőtlenítő) hatása van. Az átlagos méz így gyógyít. A manukaméz azonban (amelyet az Új-Zélandon honos virágzó manukabokorról gyűjtenek a méhek) ennél többet tud. Hozzáadott anyagai között olyan vegyület szerepel, amely a baktériumok génállományára hat: lehetetlenné teszi az osztódásukat. Így megsokszorozódik a baktériumölő hatás, hiszen e veszedelmes mikroorganizmusok gyakran éppen a rendkívüli szaporodási képességük révén képesek fölülkerekedni az őket pusztító szereken.
A jelek szerint a méznek, és különösen a manukaméznek mind nagyobb tere nyílik a jövőben a sebkezelésben, főként, mert egyre több baktérium képes olyan törzset létrehozni, ami ellenáll az antibiotikumoknak. A manukamézet tartalmazó Medihoney készítmény az első olyan méz alapú gyógyszer, amelyet az orvostudomány hivatalosan is elismert a sebgyógyításban. Hatékonyan fölhasználható a cukorbetegek lábszárfekélyeinek kúrálására, műtéti, égési sebek kezelésére, valamint legyengült immunrendszerű betegek sebeinek gyógyítására. Csak külsőleg hat, ha a fertőzés a sebből a véráramba kerül, már a manukaméz sem segít.