Mozaik

Hullámhajó, festékgolyó-harc

Kaleidoszkóp2008. 03. 28. péntek2008. 03. 28.
Mozaik

Hullámhajtással az óceánon át
Hétezer kilométeres útra készül egy 69 éves japán hajós Hawaii és Japán között a Csendes-óceánon. De nem akármilyen hajóval vág neki a nagy kék országútnak: olyannal, amelyet kizárólag a hullámzás visz előre. Háromtonnás katamaránjának (kéttörzsű hajójának) hajtóműve a hajó elején foglal helyet. Ami két asztallapnyi méretű lapból (uszonyból) áll, elülső részüket tengely rögzíti, amelyen – rugó ellenében – föl-le mozognak. (Amikor a hullám lenyomja valamelyik műuszonyt, azt a tekercsrugó visszanyomja.) A hullámok által kiváltott föl-le mozgás nyomán a föl-le járó lapátok viszik előre a hajót, hasonlóan ahhoz, ahogyan a könnyűbúvárok mozgatják úszás közben az úszótalpaikat. A katamarán nem fog száguldani, legjobb esetben is csak nyolc kilométert tesz meg óránként – így az út eltarthat három hónapig is.

Festékgolyóval a szarvasok ellen
Elszemtelenedtek a jávorszarvasok Norvégiában, úgyannyira, hogy egyes településeken már szó szerint zavarják az emberek nyugalmát. Mint például abban az észak-norvégiai városban is, ahol az önkormányzat a festékgolyós harci játékhoz (a paintballozáshoz) használt puskával és festékkel szerelte föl a helyi vadászt azzal a céllal, hogy így rettentse el a már túlságosan is bizalmassá vált állatokat. Ami persze azzal a következménnyel is jár, hogy amelyik jávorszarvas föltűnően sok festékfoltot (értsd: rossz pontot) gyűjt be a bundáján, azt előbb utóbb valóságosan is kilövik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek