Hol tó, hol nem tó…

A kardoskúti Fehér-tó névadásához nem kellett túl sok fantázia. A Maros egykori mellékágának medre olykor fehéren porzik a szárazságtól, ám ha jön a tavasz, csillogni kezd a víztükör, és madarak lepik el a felkapott pihenőhelyet. A vízellátásról az időjárás-felelős gondoskodik eső formájában, de a mélyben lévő vízzáró rétegek is a mederbe terelik a környék talajvizét. A változó vízállású természeti különlegesség 1997 óta része a Körös–Maros Nemzeti Parknak és különleges védelem alatt áll. Minden ok megvan rá, hiszen a vadludak, gólyák, darvak, gulipánok kedvelt pihenőhelye, és elképzelhető, hogy gyakran viszket némely vadász mutatóujja…
Természetesen a tájék nemcsak a különleges madárvilágáról híresült el, hiszen a tó partján szürkegulya legelészik, rackanyáj idézi az ősmagyar múltat. A betyárromantika sem hiányzik a helyi folklórból, a régészek számára pedig igazi csemege lehet a Csomorágyi templomrom, amelynek építését a XII–XIII. századra teszik. Októberben a darvak vonulásának napjai az ornitológusok pirosbetűs ünnepei. E fenséges madarak valamikor nálunk is honosak voltak. Aki manapság találkozni akar velük mint „tranzitutasokkal”, egy őszi hajnalon legyen a kardoskúti Fehér-tó partján...