Hamarosan mamutbébi?

Valósággá válhat a Jurassic Park – ha dinók egyelőre nem is, de a mamut nemsokára talán feltámad. Hiszen a klónozást már számos állatfaj esetében sikerült megvalósítani, egyszer talán a kihalt ormányos is másolható lesz.

Kaleidoszkóp2009. 02. 05. csütörtök2009. 02. 05.
Hamarosan mamutbébi?

Ehhez persze használható DNS-t kellett találni. Néhány éve ez megtörtént: húsz-harmincezer évi fagyott álom után leolvadt a jég egy része egy szibériai példányról. Az állat fejjel lefelé feküdt a jég alatt, kiálló lábait egy vadász pillantotta meg. Még éveknek kellett eltelniük, mire összejött a pénz a lelet feltárására. Japán tudományos alapítványok anyagi segítsége nyomán sikerült kiemelni az őslényt. Mostanra pedig már megfejtették génállományának jó részét, és lassan megindulhat a reprodukálás folyamata.
Elvben két módszer kínálkozik. Ha a genetikailag hozzá legközelebb álló faj, a ma élő elefánt nőstényét mamutspermával termékenyítik meg, majd az utódokat újra, és így tovább, a folyamat révén évtizedek múlva olyan példány születhet, amely 88 százalékban megegyezik tízezer éve kihalt rokonaival. Ehhez persze használható mamutsperma kellene, erről pedig még nincs hír. Így marad a másik lehetőség: a lelet lágyszöveteiből kivont örökítőanyag és az elefántnőstényből kipreparált petesejtek felhasználásával klónozzák a mamutot.
Hogy lesz-e – és ha igen, mikor – „új” mamut, még nem tudni. Sokak véleménye szerint azonban a méregdrága klónozási módszert célszerűbb lenne kihalófélben lévő állatok megmentésére használni, mintsem kihalt állatok felélesztésére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek