Lábastyúk veleszületett hőmérővel

Itt kapirgál ez a jókora tyúk méretű madár, amelynek hímje és tojója egyforma. És itt költi ki a tojásait, veleszületett ergonómiai, hőtani és egyéb ismeretekkel fölvértezve.
A lábastyúk ámulatba ejtő műve a költőfészek, amelyet a hím és a nőstény együtt készít. Már a mérete is rendkívüli: mintegy öt méter átmérőjű és egy méter mély az a gödör, amelyet kiásnak. Ezt lombbal, gallyal, egyéb növényi maradvánnyal töltik ki, közepében egy kis helyet hagynak a tojások számára. Az egészet földdel takarják, és várnak az esőre. Ha megérkezik, a kupac átnedvesedik, és megindul a szerves anyag bomlása. Ettől a költőfészek fölmelegszik, és alkalmassá válik a tojások befogadására. (A nőstény a hegyükre állítja valamennyit, mert csak így bírják ki a földtakaró nyomását.) Tojásrakás után a hím gondoskodik arról, hogy a fészek hőmérséklete folyamatosan 35 Celsius-fok legyen. Ennek érdekében (a csőrével vagy a nyelvével érzékelve) rendszeresen méri a költőhalom hőmérsékletét. Ha erősen tűz a nap, földet kapar a halomra, nehogy túlmelegedjen a fészek, ha pedig hidegebb idő jön, levesz a földrétegből, hogy a napsugár be tudjon hatolni, és melegítse a tojások környezetét. Hőkiegyenlítő munkáját olyan pontosan végzi, hogy egy foknál többel sem lejjebb, sem följebb nem tér el a fészek hőmérséklete az ideális 35 foktól.