Több ezer éves hagyományt követnek Nepálban, amikor időről időre kiválasztanak egy négyéves kislányt: ő lesz a kumári, azaz az élő isten.
Kép: Katmandu, 2009. március 26. A négyéves élő istennőt, azaz kumarit, Matani SAKIJA-t gyaloghintón viszik egy lóversenyre papok és hívők társaságában Katmanduban 2009. március 26-án. A két- és négyéves korú kislányok közül kiválasztott Sakija a hinduk és a buddhisták körében is nagy tiszteletnek örvend. A hívők leborulnak előtte és homlokukkal érintik meg lábát, amely a hindu kultúrában a legmagasabb fokú imádat jele. (MTI/AP/Binod Josi) , Fotó: Binod Joshi
Katmandu főterén, egy ősi épületben él Durgá istennő megtestesülése, egy meseszerűen kifestett leányka, Matani Sakija. Addig jogosult a címre, amíg el nem kezd menstruálni, mert akkor elhagyja testét az istenség. De addig mindenki legfeljebb csak egy-egy percre pillanthat rá ablaka rácsozatán keresztül. Évente egyszer pedig elhagyja szobáját, amikor is gyaloghintón körbehordozzák a fővárosban. Amerre viszik, a hinduk és a buddhisták leborulnak előtte, és aki teheti, homlokával érinti meg a lábát, legnagyobb fokú imádata jeléül. A kislány egyébként kényelemben, pompában él, tanítják, nyelvekre oktatják. Amikor eléri a serdülőkort, a papok szép hozománnyal elbocsátják. Többé már nem kumári, de később is megkülönböztetett tisztelettel veszik körül, és akárcsak elődei, nagyon előnyös házasságot köthet. Mostanában emberjogi szervezetek tiltakoztak a kislányok e természetellenes nevelése és elzártsága ellen, s követelik, hogy töröljék el ezt a szokást.