Szabadság és rabság hona

Noha a város több mint nyolcvanezer lakosából napjainkban már alig háromezer vallja magát magyarnak, Munkács vára történelmünket őrzi és idézi. A vár a szabadság és a rabság szimbóluma is egyben. A szabadságé, hiszen Rákóczi édesanyja, a hős várvédő Zrínyi Ilona csaknem három évig tartotta az erődítményt a császári marsall, Caraffa csapataival szemben.
A rabságot pedig az 1847 nyarán itt járt Petőfi Sándor énekelte meg. „A szabadság hősinek tanyája / Íme, íme most rabok hona” – írta A munkácsi várban című versében. Úti leveleiben mindezt így toldja meg: „Nem szeretnék a borából inni, mert a rabok könnyéből innék.” Mellszoborról tekint reánk a szabadságharc költője, a vár falain pedig számos emléktábla utal a magyar múltra. Hiszen például politikai fogolyként őrizték itt a Habsburg-házra veszélyes Kazinczy Ferencet is.
Ahogyan a vár a rónaságból kiemelkedő sziklán épült, úgy magasodik az erődítmény egyik bástyáján az a 14 méter magas emlékoszlop, amelyre 2008 márciusában, bár helikopter segítségével, de visszaszállt a nyolcszáz kilós bronz turulmadár. A mellette álló zászlórúdra pedig felvonták Ukrajna állami lobogóját. Az erősödő ukrán nacionalizmus idején finom diplomáciai érzék kellett a hajdani szimbólum felállításához. Az idevalósi, majd Amerikába települt Pákh család egyik leszármazottja, Pákh Imre mozgatta a szálakat, aki felbecsülhetetlen értékű Munkácsy-gyűjteményt tudhat magáénak. A helyreállított turulszobor avatását megelőzően, a város szülötteként számon tartott Munkácsy Mihály festményei egy kiállítás idejére „hazatértek” a várba. A vár működtetése pedig, hoszszabb hányattatás után, most újra az állam kezelésébe került, ami a remények szerint szakszerű gondoskodással jár majd együtt.