Bevesszük a Maginot-vonalat

André Maginot francia hadügyminiszter volt a róla elnevezett erődrendszer ötletadója – amelyről aztán kiderült: teljesen fölösleges katonai beruházás volt. Pedig bődületes pénzt szánt a kormány Franciaország luxemburgi, német, illetve olasz határán fölépített, összesen 350 kilométer hosszú erődrendszerre. (Hárommilliárd frank volt az eredeti költségvetés, de a végére elérte az ötmilliárdot.)

 

A Maginot-vonalat határőrállomások, tüzérségi állások, legénységi körletek, gyalogosfedezékek, raktárak, kórházak, megfigyelőpontok és kommunikációs központok alkották. 1927-ben kezdték építeni, s noha a munka nagyját 1932-re elvégezték, egyes szakaszokon még 1940-ben is dolgoztak. Mind az építmény kivitelezése, mind a benne elhelyezett fegyverzet és infrastruktúra minősége, korszerűsége megkérdőjelezhetetlen. Hogy mégis bevették, annak a német hadvezetés korát meghaladó stratégiája és taktikája volt az oka – állítják a hadtörténészek. A franciák, akik az első világháború legnagyobb emberveszteségét szenvedték el, úgy gondolták: egy ilyen erődrendszer megépítésével elkerülhetik az első világháborús nagy csapás megismétlődését. Ezt erősítette az a hadvezetés körében általános vélemény is, amely szerint az országnak nincs elegendő élő ereje ahhoz, hogy kívánatos szintre fejlessze a hadsereget. Ezért mutatkozott jó megoldásnak az erődrendszerre alapozott statikus véderő, ami kisebb létszámú haderőt igényelt. S így maradtak alul az első világháborús harcászati fölfogásnál leragadt franciák a korszerű stratégiát alkalmazó, jól fölfegyverzett, mozgékony német hadsereggel szemben...