Libidó és Ödipusz-komplexus

A morvaországi Freibergben (ma Příbor, Csehország) született 1856. május 6-án zsidó kereskedőcsaládban. 1860-ban Bécsbe költöztek, ahol Freud hosszú életének nagy részét töltötte. 
1881-ben avatták orvossá. A bécsi közkórházban az agyanatómiát és az idegrendszer szervi megbetegedéseit, később a kokain élettani hatásait kutatta. 1885 tavaszán egyetemi magántanár lett, majd a híres párizsi ideggyógyintézetbe, a Salpêtrière-be került, ahol Jean-Martin Charcot mellett a hisztériára vonatkozó vizsgálatokat végzett. 
1886 őszén hazatért és feleségül vette Martha Bernayst, akitől hat gyermeke szü­letett. 
Mint idegorvos eleinte elektroterápiával kísérletezett, majd áttért a hipnózisra. 1889-ben Nancyba utazott Hyppolyte Bernheimhez, hogy tökéletesítse hipnózisának módszertanát, s itt tapasztalta, hogy vannak olyan mély lelki folyamatok, amelyek a tudat számára rejtve maradnak. Ettől kezdve a hipnózist arra használta, hogy betegeit tüneteik keletkezéséről kikérdezze. 1895-ben jelent meg Bécs egyik legtekintélyesebb háziorvosával, Josef Breuerrel közösen írt könyve, a Tanulmányok a hisztériáról. 
E mű megjelenésétől számítják a pszichoanalízis kezdetét. Freud felismerte, hogy a tudattalan folyamatok meghatározó szerepet töltenek be az emberi viselkedésben, és fontos szerepet játszanak a normális személyiség mindennapi életében. Később arra a meggyőződésre jutott, hogy a neurotikus jelenségek mögött rendszerint nemi természetű indulatok működnek, és olyan szakkifejezéseket vezetett be, mint a libidó és az Ödipusz-komplexus. Felhagyott a hipnózis alkalmazásával, és rátért az ún. szabad asszociációs módszerre, amelynek lényege, hogy a beteg ne tartson vissza semmit, ami eszébe jut. 
Figyelme ezután az álmokra és megfejtésükre irányult. 1900-ban megjelent Álomfejtés című könyve, amelyben azt állítja, hogy minden álmunk valamely elfojtott vágy beteljesedése. A mindennapi élet pszichopatológiája című munkájában pedig azt kutatta, hogy az egészséges emberek gondolataiban és cselekedeteiben miként nyilvánul meg a tudattalan. 
Szokatlan elméleteit az orvostársadalom hitetlenkedve és ellenkezve fogadta. 1902-ben azonban megtört a jég, és néhány fiatal bécsi orvos részvételével kis kör szerveződött a pszichoanalízis tanulmányozására: 1906 után Svájcban és Németországban is felébredt az érdeklődés e tudományág iránt. Ferenczi Sándor 1908-ban csatlakozott az analitikus mozgalomhoz, 1933-ig több mint ezer levelet váltottak Freuddal. 

A svájci Carl Gustav Jung szerkesztésében folyóiratot adtak ki, 1910-ben pedig Ferenczi javaslatára megalakították a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesületet. 1909-ben Freud Amerikába utazott, és tudományos beszámolói nyomtatásban is megjelentek. Hazatérte után tovább folytatta pszi­cho­analitikai gyakorlatát, és sorra jelentek meg könyvei. Totem és tabu (1913), A pszi­choanalitikai mozgalom története (1914), Bevezetés a pszichoanalízisbe (1916–17), A halálösztön és az életösztönök (1920), Tö­­meglélektan és énanalízis (1921), Az ős­valami és az én (1923), Önéletrajz (1925), Egy illúzió jövője (1927), Mózes és az egyistenhit (1938). 
1930-ban Goethe-díjat kapott, 1935-ben a Brit Királyi Orvosi Társaság tiszteletbeli tagjává választották. 
1938-ban, Ausztria náci megszállása után családjával együtt veszélybe került, de a nemzetközi tudósközösség, illetve Roosevelt amerikai elnök segítségével végül sikerült Angliába menekülnie. A szabadságot azonban nem sokáig élvezhette, elhatalmasodó szájrákja következtében 1939. szeptember 23-án elhunyt. 
Londonban 1986-ban nyitották meg ­múzeumát. A pszichológia tudomány egyik legnagyobb hatású alakjának életéről és munkásságáról több könyv és film is szü­letett. 

.