A körmönfont bíboros

Richelieu alakja sokak számára ismert Alexandre Dumas regényének és az abból készült filmadaptációknak köszönhetően. A három testőrben Richelieu bíboros a megtestesítője a hatalommániás, intrikus gonosznak, aki nem riad vissza tisztességtelen eszközök használatától céljai elérésének érdekében, ám érdemes pályafutására ennél jóval árnyaltabban tekinteni. Amellett ugyanis, hogy valóban nem riadt vissza a – mai szemmel már meglehetősen – kegyetlen, korában azonban elfogadott intézkedésektől, elvitathatatlan szerepe volt abban, hogy a XIII. Lajos nevével fémjelzett időszakot a francia történelem kiemelkedő aranykoraként tartják számon. Az uralkodó és minisztere az abszolút királyi hatalom megerősítése érdekében sikerrel szállt szembe a hugenották és a főurak lázadásaival, eközben pedig Richelieu zseniális diplomáciai érzékének köszönhetően Franciaország Európa vezető hatalmává emelkedett. 
Ugyan nem volt fáklyásmenet Armand Jean du Plessis de Richelieu útja a hatalom felé, de már karrierjének elején megmutatkozott a határozottsága, hiszen a korhatárt jóval megelőzve lett püspök. Elhivatottságának köszönhetően nemsokára a rendi gyűlésben is hallathatta a hangját, és egyre szorosabb kapcsolatot kezdett ápolni az udvar befolyásos tagjaival. A régenskirályné egyik kegyencének közbenjárásával 1616-ban már államminiszteri pozícióban dolgozott. Ám mentorának bukása őt is magával rántotta és kegyvesztetté vált. Rövid száműzetés után azonban kimagasló képessége visszarepítette a hatalom közelébe, és 1624-ben már ismét a minisztertanács tagja, később pedig már főminiszter. 
Nem mindenki nézte jó szemmel ambíciót, többször is összeesküdtek ellene. Egyik alkalommal XIII. Lajos öccse kezdett szervezkedni néhány főnemessel szövetkezve, de a politikus gond nélkül megbuktatta őket, sőt Chalais grófját még le is fejeztette. A másik cselszövést az uralkodó anyja és rokonai tervelték ki, és bár az udvarban már sokan a vörös eminenciás pályafutásának a végét látták, ám ezúttal is ő győzedelmeskedett és megvédte a pozícióját. A főminiszter a király teljes bizalmát élvezte, még saját családjával szemben is. 
Richelieu páratlan ravaszsága mellett kifinomult ember hírében is állt. Egyesek szerint a mai, lekerekített végű vajazókéseket is neki köszönhetjük. Az államférfi szívesen rendezett fogadásokat tekintélyes személyek számára, akik hiába voltak megkerülhetetlenek a politikában, bizony, igencsak zavaró módon tudtak viselkedni. Hegyes végű késeiket előszeretettel használták a fogaik közé szorult ételmaradék kipiszkálására. A bíboros megelégelte a – számára felettébb – gusztustalan szokást, és az otromba viselkedés megelőzése érdekében kiadta a parancsot lekerekített végű kések gyártására. Mások szerint viszont a véres leszámolások miatt kezdtek az új evőeszköz megalkotásába, ugyanis az összejövetelek alkalmával előfordultak konfliktusok, amelyek fizikai erőszakig fajultak, és az asztalon lévő késsel támadtak egymásnak a felek. A kerek fejű pengével azonban sokkal nehezebben tudtak súlyos sebeket ejteni ellenfelükön a felbőszült nemesek. 
Azonban nem csak a vajkenő kés köszönhető a körmönfont, rendkívüli diplomáciai érzékkel megáldott bíborosnak. Richelieu nagy pártolója volt a különféle művészeteknek is. Könyvtára messzi földön híres volt, gyűjteményét folyamatosan igyekezett újabb darabokkal bővíteni. Örömét lelte a festmények gyűjtésében, és mecénásként több művészt is támogatott. Kedvelte a színjátszást is, olyannyira, hogy párizsi rezidenciájának külön színháza volt. 
 

A vörös eminenciás nemcsak a sakk, hanem az intrika és a diplomácia nagymestere is volt
 

Armand Jean du Plessis de Richelieu 1585-ben született, és 57 évet élt. Becsvágyó kisnemesi családból származott: apja marsallságig vitte, fia – aki csak 5 éves volt apja halálakor – viszont nem érte be a bíborosi címmel, XIII. Lajos szinte teljhatalmú főminisztere lett. A rossz nyelvek szerint V. Pál pápa már a fiatal Richelieu-ben meglátta a később kiteljesedett jellemvonásokat. „Nagy gazember lesz belőle” – mondta a hírek szerint.