Tettes vagy áldozat?

Báthory Erzsébet a família ecsedi birtokán látta meg a napvilágot 1560. augusztus 7-én. A Báthoryak a XVI. század végén kezükben tartották Erdélyt, emellett pedig jelentős birtokokkal rendelkeztek Ma­­gyarországon is, ezért Erzsébetet a legmagasabb körökbe házasították be. Vőlegényét már 11 éves korában kijelölték, 1575-ben pedig férjhez is adták Nádasdy Ferenc grófhoz, akit bátorsága és kegyetlensége miatt a végvári vitézek körében csak Fekete Bégnek hívtak. 
Erzsébet a hozományul kapott Csejte kastélyába költözött, ahol ideje jó részét magányosan töltötte. Öt gyermekük született, ám házasságuk nem volt felhőtlen, mivel a Fekete Bég többnyire a végvidéken állomásozott. Miközben a férje harcolt, Erzsébet nagy hozzáértéssel intézte a birtok ügyeit, és előnyösen kiházasította a lá­nyait.­ Nádasdy azonban súlyosan megsebesült, és 1604-ben, 48 éves korában elhunyt, így felesége 44 évesen özvegy lett. 
Magyari István református prédikátor híresztelései következtében már korábban felröppent, hogy Csejte úrnője okkult tudományokkal foglalkozik, és ördögi praktikákat folytat a kastélyában. A jezsui­ta atya kétes forrásértékű beszámolója szerint Erzsébet boszorkány volt, és udvarlányait a legapróbb kihágásokért is felpofozta, valamint változatos módokon kínozta őket. Megözvegyülése után még hátborzongatóbb történetek keltek szárnyra: a legenda szerint egyszer ráfröccsent egy megütött szolgáló vére, s ettől szebbnek, fiatalabbnak látta a bőrét. Az öregedéstől rettegő asszony úgy érezte, rátalált az örök ifjúság titkára: a lányt ott helyben megölte és megfürdött vérében, majd a környék minden szüzét a várába vitette, ahol megkorbácsolta, kegyetlenül megkínozta őket, majd megitta vérüket, olykor egyenesen a megcsonkított testekből. Állítólag hatszáznál több áldozat vére száradt a lelkén. 
A visszavonultan élő özvegyet 1610. december 29-én tartóztatta le személyes ellensége, Thurzó György nádor. Azon nyomban eljárást indítottak ellene, amelyben a vád így szólt: „Több leányt és szüzet és más nőket, akik lakosztályában tartózkodtak, kegyetlenül és a halál különböző nemeivel megölt és megöletett.” 
Cselédeit kínvallatás alá vetették, s miután ellene vallottak, lefejezték vagy máglyára vetették őket. A Thurzó által indított eljárás tanúinak vallomásai csak úgy hemzsegnek a hátborzongató részletektől, még a kannibalizmus vádja is felbukkan bennük. Tárgyalásra – bár ezt II. Mátyás király (ur. 1608–1619) szorgalmazta – nem került sor, a vádlott korai halála mindenkinek kapóra jött, mert bűnösségét nem sikerült bizonyítani. 
Felmerül persze a kérdés, hogy a vádak mennyiben voltak megalapozottak; a történészek úgy vélik, hogy miután az eljáró hatóság motivációja anyagi jellegű lehetett – a hatalmas birtok volt a tét –, a felsorolt rémtetteket csupán a fantázia szülte. A véres fürdőzést már maguk a természeti törvények is cáfolják – hiszen a vér nagyon gyorsan megalvad –, emellett pedig bizonyíték van arra, hogy Báthory Erzsébet szociálisan érzékeny volt: odaadóan gondoskodott szolgálóiról, iskolát működtetett, miközben szegény sorsú nőket és özvegyeket látott el. 
A csejtei grófnő története hátborzongatóan ért véget: bírósági ítélet nélkül, a csejtei kastély tornyának egy szűk, dohos és ablaktalan szobájába falazták be, csak egy akkora rést hagyva, amelyen élelmet és vizet adhattak be számára. A szörnyű bezártságtól megőrülve, 1614. augusztus 21-én halt bele kínjaiba. 
Báthory grófnő rossz hírével ellentétben vélhetőleg egy sanyarú sorsú, magányos vidéki özvegy volt, akit befolyása és gazdagsága miatt tettek tönkre, és kiáltották ki minden idők egyik legkegyetlenebb gonosztevőjének. Kihasználták, hogy az emberek szeretnek borzongani. Turóczi László 1729-ben kiadott Ungaria suis cum regibus compendio data című könyvében például ol­dalakon keresztül foglalkozott Báthory Erzsébet történetével, megteremtve a ma is ismert legendák nagy részét.