Lángoló szemek, nyájas arc

Erőteljes, kemény test­al­ka­tú ember volt, jele ennek egyebek között az is, hogy külföldön egy őrt (Schild­wachét, rosszabbul írva: „wacht”-ot) azért, hogy a pipát szájából kivette, mejjbe ragadván: jó formán (meglehetősön) s úgy a falhoz, falba, falnak vágott, hogy annak a lelke szinte kiszakadott. Által­já­ban a veszélyes embert mejjbe szokta ragadni, s lecsapni – jellemezte Bolyai Farkast fia, Bolyai János matematikus. 

Bolyai Farkas a marosvásárhelyi református kollégium matematika-, fizika- és kémiaprofesszoraként a korszerű természettudományos ismeretek tanításában elévülhetetlen érdemeket szerzett. Fő matematikai műve a Ten­ta­men, amelyet két kötetben, 1832–33-ban jelentetett meg. Egyik legismertebb eredménye a sokszög­da­rabolási tétel, amely szerint a síkban két egyenes vonalakkal határolt, egyenlő területű sokszög végszerűen egyenlő – azaz véges számú, páronként egybevágó darabokra oszthatók. Jénában filozófiai előadásokra is járt, majd a göttingeni egyetemen Carl Friedrich Gauss iskolatársaként és Abraham Gotthelf Kästner tanítványaként két évig tanult matematikát. Gauss-szal jó barátságot ápolt, folyamatosan leveleztek. Gauss szülőföldjén nem feledkeztek el Bolyairól, akit halála előtt néhány hónappal két, a Gauss emlékére veretett éremmel tüntetett ki a hannoveri király. 

A Pesti Napló így írt róla: „Udvarán ott állt híres nevezetes zsendellyel fedett szekere. Ó-szerű bútorzatának reá mutató ékszerei: hegedűje, papír kemencze-minták, krétafigurák; bámult falán ott függött barátja, Gaus, a német ész­óriás,­ Shakespeare, a mint ő nevezi, a természet gyermeke, Schiller, a természet unokája. Ily szobában ült egyszerű rendetlen asztal mellett az öreg úr, durva fekete magyar nadrág, hosszúszáru csizma, fejér flanel ujjas, széles konnyadt karimájú kalap volt öltözéke, már akkor (1841) hosszan viselt haja őszibe indult vala. A nem magas, sovány termet, hosszukó nyájas arcz, lángoló szemek eleven társalgását örök emlékűvé tevék az előtt, ki valaha látta.” 

1832-ben a Magyar Tudós Társaság a természettudományi osztály levelező tagjának választotta. Feltalált emellett egy takarékos kályhatípust, irodalmi tevékenysége is jelentős, saját írásai mellett számos külföldi szerzőtől fordított. Tarján M. Tamás szerint „Bolyai Farkas életművére egyetlen felnőttkort megélt gyermeke, János neveltetésével tette fel a koronát, akit idővel ő maga vezetett be a matematika rejtelmeibe; a matematikus gyermekével egy páratlan zsenit adományozott a világ számára, aki tudományos értelemben is átvehette és kamatoztathatta az édesapa hatalmas örökségét”. 

A halála után a Pesti Napló így emlékezett Bolyai Farkasra: „Végrendeletében az egyszerűséget kedvelő különös járatú észnek új gondolatával találkozunk. Többek közt meghagyja, hogy temetése oly egyszerű legyen, hogy legfeljebb az iskola csenge­tyűje szólaljon meg, jelentvén, hogy a végső nagy leczkére kell indulnia. Sírját leg­fe­lebb egy almafa jelölje, emlékeztetésül arra, hogy földünket Éva és Paris almája pokollá tette, de a Newton almája újra felemelte azt az égi testek sorába.” A halálát követő tavaszon tanítványa, Dicső Lajos pónyik almafát ültetett a sírjára. Bolyai Farkas nevét számos iskola, épület és egy kisbolygó is őrzi.