Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
„Általánosan elismert igazság”, hogy Jane Austen születésének kétszázötven éves évfordulóján minden rajongó Angliába vágyik. Az év során az írónő regényeinek egyesével szentelnek külön hónapot. Az év eleje leghíresebb darabjáról, a Büszkeség és balítéletről szól, amely a napokban ünnepelte 212. születésnapját.
Fotó: Getty Images
A 35 éves, vénkisasszonynak számító papleány 1811-ben Egy Hölgy aláírással adta ki első regényét, az Értelem és érzelmet. A mű két rövid, udvarias kritikát kapott és ötszáz példányt adtak el belőle. A Büszkeség és balítélet két évvel később látott napvilágot az „Értelem és érzelem szerzőjének tollából”. Három kritika dicsérte a megjelenés utáni első hónapokban. Anne Isabella Milbanke, Lord Byron későbbi felesége „divatos regényként” emlegette, Sir Walter Scott legalább háromszor olvasta, mindannyiszor nagy kedvvel, Charlotte Brontë viszont leveleiben egy szép virágokkal körbekerített kerthez hasonlította, amiből „hiányzik a friss levegő”, és valahányszor kezébe került, arról álmodott, hogy felássa Jane Austen sírját és „átüti a koponyáját saját lábszárcsontjával”.
Austen munkássága halála utána a nagyközönség számára többé-kevésbé feledésbe merült. Kétszáz év elteltével azonban mindenki ismeri a író nevét, mint aki megteremtette a modern irodalom erős női alakjait és azokat az univerzális témákat, amikre ma is épülnek a társadalomkritikai éllel írt romantikus regények. Austent nem véletlenül nevezik az egyik legbefolyásosabb brit írónak. Ő volt az első modern szerző, aki szatirikusan szemlélte korának társadalmi berendezkedését, hétköznapi eseményekről, családi kapcsolatokról írt, és fennhangon hirdette, hogy a nő értékesebb annál, hogy pusztán csereárunak tekintsék a házasságban. Először alkalmazott olyan, mára bevetté vált technikákat, mint a James Joyce, Virginia Woolf és D. H Lawrence által is kedvelt szabad indirekt beszéd, amelyben nehéz megkülönböztetni, hogy egy mondatot a narrátor vagy a szereplő mond. Austen nyelvezete emellett választékos, mégis hétköznapi, amely az egyre kevesebbet olvasó XXI. századi olvasóközönség számára is érthető. A vidéki Angliát bejáró, okosan rajzolt, erős női karaktereivel így bármely olvasó azonosulni tud, hiába választja el kétszáz év a két életstílust.
Könyveiből több mint húszmillió példányt adtak már el, és Anglia legolvasottabb írói között jegyzik Austen nevét, a főművének tartott Büszkeség és balítéletet pedig többször megválasztották a legszeretettebb brit regénynek. Harriet Evans szerkesztő szerint Jane Austen a női irodalom tündérkeresztanyja. Elizabeth Bennet és Fitzwilliam Darcy egymásra találása nemcsak a romantika mércéje, hanem komoly társadalomkritika a pénzről, a társadalmi osztályokról, az ambícióról, a sznobizmusról és számos olyan tényezőről, amely a XXI. században is releváns, illetve hat a mai írókra is.
Szakértők az első feminista műnek tekintik a könyvet, ahol bár a hős és hősnő is elnyeri méltó jutalmát (egymást), miután megszabadultak saját negatív tulajdonságaiktól, Elizabeth végig Darcy méltó partnere, sőt pontosan az vonzza hozzá Darcyt, hogy meri kimondani és megvalósítani saját vágyait, akkor is, ha ez szögesen ellentétes a társadalmi elvárásokkal. Szakértők szerint mindannyiunkban van Darcy büszkeségéből és Elizabeth előítéleteiből. Szintén univerzális, ahogy a női emancipációért, a társadalmi szabadságért, a gazdasági túlélésért, a kulturális konvenciók ellen és a boldogság reményében küzdünk.
Az Austen-reneszánsz ugyanakkor elképzelhetetlen volna a BBC klasszikus, 1995-ös feldolgozása nélkül, amely Colin Firtht és Jennifer Ehle-t világsztárrá tette. A harmincéves minisorozat összehasonlítási alapként szolgál az újabb feldolgozások számára. Az idén egy Netflix-adaptáció várható, amelyben a Diana hercegnőt díjnyertesen alakító Emma Corrin bújik Elizabeth Bennet bőrébe a Janice Hadlow írta A másik Bennet lány című regényének feldolgozásában. Az Austen-rajongók ugyanakkor némi fenntartással várják a streamingszolgáltató művét, mivel az a progresszivitásáról neves Dolly Aldertonhoz kötődik, aki Bridgerton-szerű újdonságot ígér.
A tradicionalistábbak inkább Angliába utaznak, ahol életének minden fontosabb állomásán egész évben bálokat, felolvasóesteket, kiállításokat tartanak. Az év eleji Büszkeség és balítélet hónap után a tavasz az Értelem és érzelemről fog szólni, nyáron jön az Emma és a befejezetlen Sanditon ünneplése, ősszel a Meggyőző érvek kerül sorra, az évet pedig a Jane Austen decemberi születésnapjához kötődő események zárják.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu