Százmillióan a veszélyzónában

A NASA hivatalos becslése szerint már több mint három százalék az esélye annak, hogy a 2024 YR4 aszteroida keresztezi a Föld pályáját és becsapódik. A katasztrófa lehetősége bár még mindig igen alacsony, a valaha becsült legnagyobb.

KaleidoszkópJancsó Orsolya2025. 03. 03. hétfő2025. 03. 03.

Kép: A 2024 YR4 pusztítása nyolcmillió tonna TNT-nek felelne meg

Attack,Of,The,Asteroid,On,The,Earth,"elements,Of,This
A 2024 YR4 pusztítása nyolcmillió tonna TNT-nek felelne meg
Forrás: shutterstock

A kilencvenes évek ka­taszt­ró­fa­film­­lá­zá­ban a tömeges kihalást előidéző üstökös- vagy aszteroida-becsapódás feldolgozása sem ma­­radhatott ki a hollywoodi stúdiók szuperprodukciói közül. A Deep Impact is számos problémával küzdött, az Armageddont pedig azóta egyenesen negatív példaként tanítják az űrhajóstanoncoknak, hogy hogyan ne kezeljék a fizika törvényeit. Ennek ellenére Bruce Willis sikerfilmjéből mégis emlékezetes maradt a mondat, hogy a kormányzati költségkeret miatt mindössze az égbolt egy százalékát sikerül megfigyelni, ezért fordulhat elő, hogy az esetleges becsapódó objektumot nem veszik észre időben. 

A technológia és a finanszírozás azóta jelentősen javult, ám az üstökösök és az aszteroidák pályájának számítása még mindig nem tökéletes. A tudósokat jelenleg a pályája miatt áprilisig megfigyelhető 2024 YR4 aszteroida érdekli, amelynek becsapódási valószínűsége január végén még egy százalék volt, ez februárban 2,6 százalékra nőtt, majd a NASA Földközeli Objektumkutatási Központja legújabb közleménye szerint 3,1-re. 

A valószínűleg 40–90 méteres sziklával az esetleges ütközés 2032. december 22-én következhet be. A méret becslése a fényességen alapul, amely jelentősen változhat a kőzet felületétől függően. A tudósok azt is kiszámították, hogy a becsapódási zóna körülbelül ötven kilométeres sugarú lenne, és a kockázati folyosó a Csendes-óceántól keletre, Dél-Amerika, az Atlanti-óceán, Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia felett húzódik. Ezen a területen található a világ száz legnépesebb városa közül nyolc: Bogota, Abidjan, Lagos, Kartúm, Mumbai, Kolkota és Daka. Csak ezen városok lakossága összesen több mint 110 millió, és a 2024 YR4 aszteroida pusztítása nyolcmillió tonna TNT-nek felelne meg, ami nagyjából a Hirosimára ledobott atombomba ötszázszorosa. 

Az aszteroida áprilisig látható, majd csak 2028-ban tér vissza, ezért márciusban a James Webb teleszkóp fogja vizsgálni. Az adatok remélhetőleg biztos választ adnak a kérdésre, hog valóban veszélyes pályán mozog-e. A tudósok számításai továbbra is arról szólnak, hogy nem kell becsapódástól tartani, ugyanakkor elismerik, hogy ez a legnagyobb Földön kívüli fenyegetés az elmúlt több mint két évtizedben. Szakértők szerint ugyanakkor már rendelkezésre áll a hasonló fenyegetések esetén bevethető technológia. 

A NASA sikeresen tesztelte az aszteroidák eltérítésére szolgáló rendszert a 2022-es Double As­te­roid Redirection Test küldetés során, amely a 2024 YR4 aszteroidánál kétszer nagyobb sziklát térített át másik pályára. Egy másik, Kína által végzett aszteroidaeltérítési tesztet 2027-ben hajtanak majd végre egy kisebb aszteroidán. Más űrügynökségek is dolgoznak hasonló technológiákon, az ENSZ által támogatott két reagáló­csoport pedig dolgozik az esetleges beavatkozás előkészítésén. 

Űrbéli kísérletek

A Kínai Nagykövetség és a China Manned Space űrügynökség felajánlására magyar diákok kérdéseire válaszolnak és általuk kitalált kísérleteket mutatnak be a Tienkung (Mennyei Palota) űrállomáson. Általános iskola felső tagozatos, középiskolás és egyetemista diákok egyik feladata, hogy űrkutatással és az űrbéli élettel kapcsolatos kérdéseket készítsenek, a másik, hogy egyszerű, ötletes, az űrállomáson fellelhető eszközökkel megvalósítható kísérleteket találjanak ki. A pályázatokból a Svábhegyi Csillagvizsgáló által felkért szakmai zsűri válogatja ki a 15 legizgalmasabbat. A kérdéseket és a kísérletek megvalósíthatóságát a China Manned Space űrügynökség bírálja el, és a legjobbak felkerülnek a Tienkung űrállomásra. A személyzet űrbéli tanóra részeként válaszolja meg a kérdéseket harminc percben, és egy-két kísérletet is végrehajtanak. Hasonló együttműködés eddig az Egyesült Államokkal, Szerbiával és Bulgáriával volt. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek