Kutatás a vakság megelőzéséért
A látáskutatás és a szemészet legrangosabb elismerését, az António Champalimaud-díjat Roska Botond neurobiológusnak és francia–amerikai szemész-kutatótársának, José-Alain Sahelnek ítélte oda idén a nemzetközi zsűri. Az egymillió eurós elismerést több mint két évtizedes, a vakság megelőzését és egyes formáinak kezelését célzó, úttörő kutatómunkájukért vehették át.
Kép: Roska Botond célja a látás visszaadása

A kutatópáros a látás helyreállítását célzó technológiák fejlesztésének világviszonylatban is legkreatívabb és legtermékenyebb kutatói közé tartozik. Munkájuk az alapkutatás eredményeit kapcsolja össze a betegellátással, új lehetőségeket nyitva a látásvesztés kezelésében – írta indoklásában a lisszaboni Champalimaud Alapítvány.
Roska Botond kutatásainak egyik kiindulópontja annak feltárása volt, hogyan dolgozza fel a retina a vizuális információkat, és milyen feladatot látnak el az egyes sejttípusok. A szem hátsó falát borító vékony hártyában, a retinában találhatók azok a sejtek, amelyek felfogják a fényt, és az ebből származó jeleket az agy felé továbbítják. Ha ezek a sejtek egy örökletes betegség vagy időskori elváltozás miatt elpusztulnak, a látás elveszhet. Roska Botond és munkatársai megmutatták, hogy ilyenkor a retina más sejtjei olykor még hosszú ideig életben maradnak. Ezért olyan módszert fejlesztettek ki, amellyel a betegség miatt elvesztett fényérzékelő sejtek feladatát részben a retina még működő idegsejtjei vehetik át.
Roska Botond egy korábbi előadásában úgy fogalmazott, hogy a terápiás eljárással a szem még működő részeit igyekeznek új feladatra fogni. Egy módosított, ártalmatlanná tett vírus segítségével olyan genetikai utasítást juttatnak a retinába, amely fényérzékennyé teszi e sejteket. Ha ez sikerül, ismét jelet tudnak küldeni az agynak. Bár a látás nem lesz éles és tökéletes, a kezelt betegek képessé válhatnak tárgyak érzékelésére.
Roska és Sahel együttműködésének mérföldköve volt, amikor 2021-ben először számoltak be arról, hogy egy beteg a kezelés után részlegesen visszanyerte látását. Az eredmény azt mutatta, hogy a már elveszett látás bizonyos mértékű helyreállítása lehetséges.
Kutatásaik másik fontos célja, hogy a látásvesztést még a visszafordíthatatlan sejtpusztulás előtt lassítsák vagy megakadályozzák. Olyan molekulákat és biológiai folyamatokat keresnek, amelyek segíthetnek életben tartani a fényérzékelő sejteket. Roska Botond emellett az örökletes retinabetegségek új kezelési lehetőségein is dolgozik. A cél, hogy a különböző eljárásokkal megelőzzék vagy késleltessék a vakság kialakulását.
Roska Botond a Semmelweis Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát, majd a Kaliforniai Egyetem berkeley-i campusán doktorált neurobiológiából. Ezt követően a Harvard Egyetemen kutatott, genetikával és virológiával foglalkozott. Bázelben él 2005 óta, a Bázeli Egyetem orvosi és természettudományi karának professzora; a Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet egyik alapítója és 2018 óta igazgatója. Munkáját számos rangos tudományos díjjal ismerték el. Első magyar tudósként nyerte el 2019-ben a Nobel-díj előszobájaként emlegetett Louis-Jeantet-díjat, majd a Körber Európai Tudományos Díjat és – José-Alain Sahellel közösen – a Wolf Orvostudományi Díjat.