Apropó, libagaliba

Szinte libacsata zajlott az állatvédők jóvoltából, a tömés ellenzése azonban valójában gazdasági-pénzügyi érdekeket szolgált. Pedig libát már az egyiptomi fáraók és a római birodalom idején is tömtek, igaz, akkor még tejbe áztatott fügével, tejes-mézes takarmánnyal. A liba emésztőrendszerének anatómiája sem változott, és a háziasszonyok sem élettani kurzusokon fogalmazták meg, hanem a gyakorlatból tudják, mi a különbség a zsírmáj és a zsíros máj között.
A baj csak az, hogy az állatvédelem értelmezése nem egységes, noha annak alapjait, érzelmi, erkölcsi, gazdasági és jogi vonatkozásait minden állatvédelmi törvény kidolgozta. A törvény természetesen annyit ér, amennyit abból az ember megvalósít. Az is gond, hogy sokan már az állatvédelem alapgondolatát, eredendő indítékát is vitatják, azt, hogy a magasabb rendű állatok érezni, örülni és szenvedni is képes élőlények. Ezért védelmük, komfortérzetük biztosítása az embernek mint legmagasabb rendű lénynek erkölcsi kötelessége. A magasabb rendű állatok fájdalomérzését nem kell különösebben bizonygatnunk, azt a viselkedésből, a hangadásokból, sőt már a tekintetből is érzékeli a jó gazda.
Gyakoriak a végletek: vannak, akik az állatokat emberi tulajdonságokkal ruházzák fel, és számukra ennek megfelelő jogokat követelnek, s vannak, akik szerint az állatoknak minden körülmények között az ember érdekeit kell szolgálniuk. Nem kevés azoknak a száma sem, akik az állatvédelem létjogosultságát is vitatják, szerintük előrébb való az embervédelem. Szerintük állatvédelemről addig luxus beszélni, amíg az embereknek megélhetési gondjaik vannak, és milliók éheznek a világban. (Ehhez csak egy megjegyzés: nem szerencsés az embervédelmet az állatvédelemmel szembeállítani, legalábbis nem úgy, mintha az embervédelem hiányosságairól az állatok tehetnének!) Semmiféle vizsgálat soha és sehol nem bizonyította, hogy az életszínvonal és az állatvédelem között negatív összefüggés lenne, sőt...
Haszonállatok esetében az állatvédelem gazdasági indítékai még egyértelműbbek, hiszen minden olyan beavatkozás, környezeti hatás, mely az állat komfortérzetét hátrányosan befolyásolja, vagyis az állatvédelmet gyengíti – drágítja a termelést. Már 1998 óta van állatvédelmi törvényünk, de talán kevesen tudják, hogy Magyarország az állatvédelem jogi szabályozásában megelőzte a világot.  K. Nagy Sándor törvényszéki bíró már a XIX. század végén összefoglalta az akkori rendeleteket (Állatvédők törvénykönyve, 1898). Így fogalmazott: „Az állatvédelem mindenkinek kötelessége, akinek gyöngéd szíve van, s aki szem előtt tartja a közgazdasági érdekeket.” Ez ma is érvényes!
Meddig terjedhet tehát az állat joga? Ez a jog abszolút vagy relatív? A kérdések ma még aligha válaszolhatók meg határozott egyértelműséggel. Ezt igazolja az is, hogy időről időre történő összefoglalásuk aszerint is változik, hogy ki adja a választ: az állatvédő, a termelő, a befektető vagy a fogyasztó? Jó volna, ha ezekre a kérdésekre maguk az állatok válaszolhatnának!