Népi szőttes kolbásszal

Sajátos légköre van az egyelőre kicsi, Rákospalotán tavaly októberben nyílt piacnak. A zsongást magyar népzene, tarka szőttesek, kerámiák, fűzfa kosarak, illatos gyógynövények teszik hangulatosabbá. A Csóka Méhészet galagonya- és erdei mézei egy tamási mellett lévő vadrezervátumból származnak. A nemzeti érzület itt abban nyilvánul meg, hogy magyar őstermelők (zöldségesek, húsosok, pékek) saját termesztésű-készítésű termékeit árulják. Feltűnően hoszszú sor kígyózik például a „tejesember”, Németh István pultjánál, aki szombatonként jár ide 240 kilométerről, a Baranya megyei Gyöngyfáról. Üdítőspalackokban a tej literét 200 forintért adja, de van tejföle, sajtja és túrója is. A kalapos férfi vidáman, kacsintással jelzi, hogy szívesen beszélgetne ő többet is velem, de ha leállna, tán meg is ölnék a vevők.
Az újpalotai Jendrolovics Lajos gyakori vásárló itt. Többnyire tejet, magvas cipót vesz. Szerinte azért jó ez a piac, mert nincsenek viszonteladók, így a gazdák portékái viszonylag olcsók, és inkább őket támogatja, mint a „multikat”. Kicsi még a piac, mondja, de miként az elvetett mag, majd megnő ez is. Egy középkorú nő azt mondta, azért jár ide, mert jó minőségű az áru, és nem is drága.
Olyan zsenge-szép laskagombát, mint a Dabas-Sáriban élő házaspár zöldségesstandján, még sose láttam! Fornczek Benedekkel és nejével is csak kiszolgálás közben váltunk néhány szót. Mivel mindent maguk termesztenek, olcsóbban is tudják adni. Egy szórólapon olvastak a piacról, majd jöttek, megnézték, és úgy döntöttek, maradnak. A húsosnál is nagy a sorállás. Kis Simon Lászlóné és fia Mendéről érkeztek. Íncsiklandozóak a hurkáik, a kolbászaik, fenségesek a sonkák, az ízletes füstölt disznósajtról nem is szólva. (Még most, cikkírás közben is összefut a nyál a számban.) Van egy sertésfeldolgozójuk, és egy hirdetésben olvastak a piaci felhívásról. „Bevállaltuk, és nem bántuk meg!” – mondják. Szemközt, a mangalicás Tóth István standján most testvére, Erzsike kínálja a különlegességeket, például a füstölt mangalicaszalámit. Testvére egy Monorhoz közeli tanyán neveli a hízókat. Már a kuncsaftkörük is kialakult. Erzsike szerint fivérének sose voltak eladási gondjai. Ő kizárólag a magyar gazdatársadalom iránti szolidaritásból jött a piacra.
A fiatal keramikus, Várni Gábor abszolút elvi alapon pártolt ide, noha kézi mintázású bögréi, tányérjai bárhol elkelnének. A piac még kicsi, de állítólag bővítik, s neki van türelme kivárni. Jól érzi itt magát, mert „ennek a piacnak van szellemisége”. Jókat lehet a vevőkkel traccsolni, még hidegben is. Ő nem szereti a kényelmes, fűtött, de rideg és személytelen plázákat. Ha elad egy bögrét, kicsit önmagát is adja: amikor használják, tán még évek múlva is felemlegetik, hogy milyen jót diskuráltak azzal a fura, kalapos fickóval.
Gálfalvy Gallik Béla, a piac kiötlője, megvalósítója és vezetője lelkes szavakkal ecsetelte: mennyire fontos nemzeti érdek, hogy földjeiket az emberek megműveljék és termésüket ne hagyják veszendőbe menni, mint például a szabolcsi almát, ami náluk is a legkapósabb, olcsó gyümölcs. Céljuk, hogy a magyar áru minőségét elismerjék és megfizessék. Reménye szerint az ország ma még egyetlen Magyarok Piaca nemcsak kibővül, de idővel más városokban is lesznek ilyenek. Ehhez várják a gazdák, tenyésztők, kézművesek jelentkezését.