Aranykalászos csirkehizlaló

A borsfai faluvégen, a téeszmajorban beszéltünk meg találkozót Lábodi Zsolt baromfihizlaló gazdával. A régi százas istállóba invitált, amelyen rendesen meglátszik az idő múlása, de belül hamar megfeledkezik róla az ember, hiszen a fűtött helyiségekben a friss szalmán ezrével pihennek a pelyhes csirkék. Kosaras önetetőből csipegetik a tápot, néhol hozzá sem tudnak férni, mert társaik teli beggyel benne szunyókálnak. Szopókás önitatóból jutnak vízhez, egyszóval minden adott ahhoz, hogy bő egy hónap alatt felnőjenek, kigömbölyödjenek. A borsfai istállóban 35 ezer, a becsehelyi telepen pedig 28 ezer csirkét nevel a család. Évente hat turnust fogadnak.
– A turnusváltás adja a legnagyobb munkát, mert az alapos takarítás, fertőtlenítés elhagyhatatlan – magyarázza a gazda, aki 1995-től foglalkozik állattartással. Szülei a téeszben dolgoztak, maga pedig villanyszerelőnek tanult és az olajfúróknál talált munkát. – Állásomat a csirkék miatt hagytam ott. Egyre több időt igényelt a hizlalás, nem lehetett összeegyeztetni a munkahellyel. Most ez a fő foglalkozásom. Az elején megfizettem a tanulópénzt. Először a Zalabaromfival voltam kapcsolatban, aztán a magam kárán tanultam meg, hogyan lehet elkerülni a nagy veszteségeket okozó fertőzéseket. Most már tudom, hogy a csirkéknél a két-három hetes kor a legkritikusabb, de utána is oda kell rájuk figyelni. Legnagyobb gond a naposcsibe minősége, mert nem mindig egyformán jó. Attól függően ingadozik, hogy milyen szülőpároktól kapja a keltető a tojást. Különösen kényes a dolog, ha importból származik.
Itt az istállóban mindent elkövetnek, hogy elkerüljék a fertőzéseket és jó minőségű takarmányt etessenek. Lábodi Zsolt egy növénytermesztéssel foglalkozó gazdával működik együtt, aki barátja és üzlettársa. Tőle kapja a kockabálázott szalmát az almozáshoz; mindig kiválasztja a legjobb gabonatáblát erre a célra. Cserébe elviszi turnusváltáskor a szerves trágyát, amitől aztán haragoszöld a kukoricája. Egy Tótszerdahelyen működő kis vágóhídra szállítják el a csirkéket, évek óta zökkenőmentes a kapcsolatuk.
– Meg lehet élni a csirkehizlalásból?
– Ha odafigyel az ember, akkor igen. A technológia fejlesztésére is áldozni kell. Itt, Borsfán tavaly vezettük be a számítógép vezérlésű technológiát, és az új telepen is a legkorszerűbbet építjük be. Adódott egy alkalom, és a hajdani murakeresztúri téesztelepen két egykori bikaistállót vettem meg. Miután rendbe tesszük, turnusonként 45 ezer csirkét tudunk ott nevelni. Az a telep teljesen a sajátom lesz, eddig a szüleimmel közösen gazdálkodtunk. Korábban is szerettem volna már önállósulni, fiatal gazda pályázatot nyújtottam be, de nem sikerült nyerni. Viszont megtanultam a szakmát, elvégeztem az ezüst- és az aranykalászos tanfolyamot.
– A család milyen csirkét fogyaszt?
– Amikor elviszik őket, a vágóhídon leveszek magunknak annyit, hogy a hűtőládában kitartson a következő vágásig.